Az Idziemy című lengyel lap számolt be arról, hogy ugyanezen a napon Józef Guzdek białystoki érsek megbeszélést folytatott a lengyel–fehérorosz határ menti, a lengyel kormány által meghirdetett rendkívüli állapot hatálya alá tartozó területek templomainak plébánosaival. A találkozón döntés született, anyagi segítséget nyújtanak a határon átjutó, a környéken kóborló napi mintegy tucatnyi embernek. Október 2-án – amikor már 1490-en tartózkodtak a lengyelországi menekültközpontokban – 398, október 3-án, vasárnap pedig 434 illegális határátlépési kísérletet észleltek a határőrök a lengyel–fehérorosz határszakaszon. A kísérletek többségét megakadályozták, de 16 iraki állampolgárt Lengyelországban tartóztattak le, s az akció során 12 olyan külföldit is elfogtak, öt ukrán, két német és egy-egy fehérorosz, grúz, tunéziai, török ​​és bolgár állampolgárt, akik segítséget nyújtottak az illegális határátlépési kísérletekben.

A Caritas Polska és a helyi plébániák kezdeményezése azért is fontos, hiszen őrizetbe vételüket követően, addig, amíg nem jutnak el a menekültközpontokba, a határőrök nem képesek megfelelő segítséget nyújtani számukra.

A határrégióban szétosztott segélycsomagok valódi segítséget jelentenek, mivel a szeptember 5-i, az afgán szolidaritás napján tartott gyűjtés megteremtette anyagi alapját. A határon átjutó migránsok között az afgánok elenyésző százalékot képviselnek, de az ivóvizet, hőtakarót és ételt tartalmazó segélycsomagok az Irakból, a Szíriából és az afrikai országokból érkező migránsokhoz is eljutnak. Annál is inkább, mivel – ahogy Fr. Jerzy Sęczek, a Białystoki Főegyházmegye karitászigazgatója tájékoztatta a lengyel katolikus hírügynökséget – a migránsokat idén június óta az erdőkben felkereső, segítő papoknak is juttatnak a segélycsomagokból, hiszen a lényeg, hogy kéznél legyen a konkrét segítség. Közeleg a tél, és egyre több a migráns.

A másik fél megsegítése is fontos, hiszen a határőrség és a hadsereg tagjai túlterheltek, kimerültek, nagy szükségük van az erkölcsi támogatásra, a helyiek kedvességére az őket védelmezők iránt. A Caritas Polska 125 ezer złoty támogatást utalt az egyházmegyei karitásznak, hogy segítséget adjon a területén működő idegenrendészeti és határőr állomások támogatására.

Borítókép: Védőkerítést építenek lengyel katonák a fehérorosz határon, Zubrzyca Wielka környékén 2021. augusztus 25-én. A 2,5 méter magas és nagyjából 180 kilométer hosszú kerítés létesítését azért rendelték el, mert a lengyel hatóságok az utóbbi időben a migrációs nyomás jelentős növekedését tapasztalják. fotó: MTI/EPA/PAP/Marcin Onufryjuk