„Megbuktunk a könyvvizsgálaton, de hát sosem gondoltuk, hogy átmegyünk rajta” – nyilatkozta még 2018-ban, a Pentagon első átvilágítását követően Patrick M. Shanahan védelmi miniszterhelyettes.
A minisztérium azóta a hetedik egymást követő éves költségvetési ellenőrzésén bukott meg,
miközben 2023-ban majd négyezermilliárdos vagyonának hatvanhárom százalékát nem tudta megfelelően dokumentálni.
Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó szerint minden túl sokba kerül, túl sokáig tart és túl keveset ad a katonáknak. Szükség van olyan üzleti vezetőkre, akik teljesen megreformálják a Pentagon beszerzési folyamatát.

A DOGE nem hivatalos logója Elon Musk X-oldalán (Wikimedia Commons, x.com/elonmusk)
Elon Musk fiatal számítógépes szakembereket bízott meg a munkával, akik az MI által vezérelt keresőeszközökkel, nagy mennyiségű adat feldolgozásával tárják fel a költések indokoltságát, célszerűségét. Gladden J. Pappin, a Magyar Külügyi Intézet igazgatóságának elnöke szerint korábban ehhez senkinek sem volt hitelessége és vizsgálati ereje, Musknak azonban üzleti sikerei nagy hitelt adtak az amerikai átlagember szemében, és birtokában van a szükséges technológiának.
Pete Hegseth védelmi miniszter felszólította a Pentagon és az amerikai hadsereg vezetőit, hogy
a következő öt év mindegyikében nyolc százalékkal csökkentsék a kiadásokat.
A miniszter szerint az új költségvetés elegendő lesz a haderő fenntartásához, de letöri a felesleges költéseket és a túlburjánzó bürokráciát.
Nyitókép: A Pentagon (Wikipedia)