Ezúttal a Szépművészeti Múzeumban az 1506-ban készült selmecbányai oltár mind a hét fennmaradt festménye együtt látható, a feltehetően ugyanezen oltárhoz tartozó két monumentális szoborral kiegészítve. A Szépművészeti Múzeum MS mester kiállítása az oltár fennmaradt darabjainak egyesítésén kívül új attribúciókon alapuló, korábban nem ismert képet tár elénk a selmecbányai oltár mesteréről. Míg a korábbi kutatás inkább Veit Stoss, illetve a krakkói művészet környékén kereste az ismeretlen művész formavilágának párhuzamait, most számos újonnan a mesterhez kötött rajz és táblakép sorakozik a kiállításon, egy XVI. század elején Bécsben működő festő életművét felvonultatva. A kiállítás részben külső kurátorokból álló csapat munkája: Endrődi Gábor az ELTE művészettörténész oktatója, Sarkadi Nagy Emese az esztergomi Keresztény Múzeum munkatársa, valamint Pattantyús Manga, a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria muzeológusa közösen állította össze a tárlat koncepcióját.
A három nagyobb részből fölépülő kiállítás középső, fő része három egységből áll. A bevezető kiállítási szakasz, amelyet Buzás Gergely állított össze, az oltár készítésének korszakát vázolja fel. Megrendezését feltehetően a külföldi látogatókra való tekintettel tartotta fontosnak a Szépművészeti Múzeum vezetése, mert egyébként a tárlat szorosabb témájához nem kapcsolódnak a kiállított műtárgyak. A Jagelló-kor vázlatos kronológiai adatai mellett a Magyar Királyság központi helyszíneivel, Budával és Visegráddal kapcsolatos műtárgyak és makettek láthatók itt – köztük olyan újdonságok, mint a Benedetto da Maiano által faragott fehér márvány kerubfejes konzolok, amelyek a visegrádi ferences templom oltárához tartoztak. Bár látványosak, az 1480-as években készült faragványoknak kevés közük van MS mester oltárához – akkor már érdemesebb lett volna a szintén Visegrádon feltárt, a bécsi Anton Pilgram mesterjegyét viselő késő gótikus boltozati bordatöredékeket kiállítani. A brünni kőfaragó és építőmester Anton Pilgram 1511-től költözött Bécsbe, de működése vagy legalább terveinek felhasználása azt megelőzően a bányavárosok vidékén – Besztercebányán és Zólyomszászfalu templomán – is kimutatható.
A kiállítás második, érdemi részének első egysége a selmecbányai oltárt mutatja be. Szerepel itt a Magyar Nemzeti Galéria Vizitáció-képe mellett a Hontszentantalon őrzött Jézus születése kép, valamint a lille-i városi múzeumba került Királyok imádása, továbbá az esztergomi Keresztény Múzeum négy passióképe is. A feltehetően az oltár szekrényében álló nagy szobrok közül itt van Szent Katalin és Szent Borbála alakja (mindkettő a selmecbányai városi múzeumból), egyedül a Madonna nagyméretű szobrát nem sikerült elhozni a város Szent Katalin-templomából. A három szobor utoljára 2003-ban, a pozsonyi Nemzeti Galéria nagyszabású gótikakiállításán volt együtt látható. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Selmecbányán fennmaradt három nagyméretű szobor az MS mester képeivel azonos oltárhoz tartozott. Bár a szobrok stílusa és feltételezett készítési idejük összeegyeztethető az 1506-as készítési idővel, a három hatalmas szobor aligha fér be a főoltár szekrényének rekonstruálható szélességébe, elsősorban az igen szélesre faragott Madonna-szobor miatt. A katalógusban szereplő rekonstrukciós rajzon a három szobor kissé egymásra tolva, a Madonna-szobor megemelve látható – a korszak más oltárain azonban ilyesfajta elrendezésre nem nagyon ismerünk példát. Bár a táblaképek és a szobrok első, az újkorból származó említései a Szent Katalin-templomból ismertek, az sem bizonyítható kétséget kizáróan, hogy akár a festmények, akár a szobrok valóban ide, és nem a város másik temploma, az óvári Szűz Mária-templom számára készültek. A technikai vizsgálatok alapján az viszont most már kétségbevonhatatlan megállapítás, hogy a hét fennmaradt táblakép biztosan egyetlen oltárhoz tartozott, amely a Feltámadás kép felirata alapján 1506-ban készült el. Hogy a hiányzó Angyali üdvözlet kompozíció valaha előkerül-e, arra egyre kevesebb az esély.
Ezekre a kérdésekre részletesen a tudományos katalógus tér ki, a kiállításon ezek megtárgyalására nincs tér: itt monumentális installációban együtt láthatók a selmecbányai táblaképek és szobrok, nagyon impozáns, de sosemvolt nézetben. Az eredeti oltárépítmény rekonstrukcióját a kiállítótérben nagyméretű rajz jelzi. A fennmaradt táblaképek az oltár csukott állapotához tartozó képek, amelyek két sorban voltak elhelyezve: felül a Jézus születésével kapcsolatos képek, alul pedig az esztergomi Keresztény Múzeumba került négy passiókép. A szobrok eredetileg az oltár nyitott állapotában voltak láthatók (tehát nem a táblaképekkel együtt): a szárnyak belső oldalán egykor párokba rendezett álló figurákat ábrázoló domborművek voltak, három sorba rendezve. A selmecbányai főoltár eredeti méretét a táblaképek alapján lehet rekonstruálni. Bár mindegyik táblát körbevágták, megállapítható, hogy az eredeti táblaméret nagyjából 180 × 96 centiméter lehetett. Az egykori oltár mérete, elrendezése számára az egyik jó analógia a besztercebányai Borbála-oltár 1509-ből. Ez ugyanúgy belül domborműves, csukott állapotban festett szárnyképekkel készült, de itt megmaradt az oltár predellája és díszes oromzata is. A selmecbányai oltár rekonstruálható programját a bányavárosok vidékén a korponai templom 1510 körül készült oltára követte – a mintaképnél kisebb méretben kivitelezve. Ebből az oltárból egy táblakép a budapesti tárlaton is látható.
A legfontosabb, a legtöbb látogatót foglalkoztató kérdéssel, vagyis, hogy ki volt MS mester, a kiállítás következő részei foglalkoznak. Bár egyértelműen továbbra sem tudjuk kijelenteni, hogy mi volt a neve, a kiállítás a festő életútjának új rekonstrukcióját nyújtja. Pályájával kapcsolatban az eddigi legrészletesebb rekonstrukciót Mojzer Miklós dolgozta ki, aki azzal a Martin Schwarz nevű festővel azonosította, aki Veit Stoss krakkói Mária-templom főoltárán dolgozott, mégpedig a domborműves táblák hátterének festésén. Az azonosítást és a Mojzer által felvázolt, Nürnbergtől Krakkóig és onnan Selmecbányáig vezető életutat azonban a későbbi kutatás nem találta kellőképpen megalapozottnak.
Kiindulópontját a mostani pályakép-rekonstrukciónak egy párizsi Louvre-ban őrzött rajz felismerése jelentette. Endrődi Gábor publikálta az MS monogrammal ellátott chiaruscuro rajzot és tulajdonította azt a selmecbányai táblák mesterének. Ebből az attribúcióból kiindulva féltucat további rajzot tudott az elmúlt években MS mesternek tulajdonítani. A leglátványosabb ezek közül az Albertina nagyméretű, szintén barna papírra készült rajza, amelynek témája a Három élő és három halott. A Dürer rajzaiból és metszeteiből ismert számos motívumot felhasználó rajz stiláris szempontból egyértelműen a szerelmespárt ábrázoló párizsi rajzhoz köthető. A rajzok további része tollrajz, amelyeket a kutatás korábban Hans von Kulmbach korai műveként tartott számon – de nem kellően megalapozott módon. A selmecbányai táblákkal kimutatható motivikus egyezések alapján ezek is MS mester életművébe kapcsolhatók, Endrődi Gábor alapos érvelése alapján. További megfigyelések nyomán MS mester 1497 környékén Nürnbergben tartózkodhatott, és Dürer környezetében – esetleg műhelyében – alakíthatta művészi felfogását. A kiállításon az MS mesternek tulajdonított korai (nürnbergi) rajzok Dürer rajzai és metszetei mellett, valamint további, kiválóan válogatott kölcsön műtárgyak társaságában csodálhatók meg.
MS mester – a kiállításon bemutatott koncepció szerint – a későbbiekben feltehetően Ausztriában működött. Itt ismerhette meg az augsburgi Jörg Breu, valamint idősebb Lucas Cranach művészetét – a XVI. század első éveiben mindketten Bécs környékén és Alsó-Ausztriában működtek egy ideig. MS mester pályája végül Bécsben teljesedett ki. Néhány, egyelőre további bizonyítást igénylő attribúció mellett két, egyaránt a bécsi Stephansdomhoz köthető alkotás kulcsfontosságú ebben a történetben: Paul Vinck és Anna Heckl epitáfiuma (1504 vagy 1510, Bécs, Dom Museum) és a templom északi előcsarnoka, a Bischofstor előtti építmény falára szekkó technikával festett szárnyképek a Rechwein-epitáfiumhoz (1514?). Ezen alkotások alapján a festő bizonyosan Bécsben működött, és nagy valószínűséggel itt készítette el a selmecbányai oltár szárnyképeit is. Hogy ez a felfedezés milyen következményekkel jár az oltár szobrászati részeivel kapcsolatban, az még további kutatások feladata lesz. Az epitáfium falra festett szárnyképei néhány évvel ezelőtti restaurálásuk nyomán azért kerültek a figyelem középpontjába, mert felmerült, hogy Dürer tekinthető a festőjüknek – most a katalógusban Christof Metzger, a bécsi Albertina szakértője fejti ki, hogy miért valószínűbb az MS mester attribúció.
MS mester Bécshez köthető alkotásai mellett számos, a stiláris összevetést lehetővé tevő analógia szerepel a kiállítás ezen részében. Nagyon látványos a Stephansdom említett falra festett epitáfiumának rekonstrukciója a később máshová áthelyezett, domborműves középrésszel együtt, amely életnagyságú fotón jelenik meg. A kiállítás zárórészében az az egyelőre nem bizonyítható feltevés is megjelenik, mely szerint nem kizárt, hogy a selmecbányai oltárra írt MS monogram mögött egy Bécsben 1507-ben polgárjogot szerzett festő, Michel Schröter rejtőzik. Bár Schröter életéről számos forrást ismerünk, azok sajnos csak egyetlen művét említik, és az sem maradt fenn: így nem lehet kimondani, hogy az ebben az időben Bécsben működő MS mester bizonyosan azonos lenne Michel Schröter festővel.
Késő középkori táblaképek készítéstechnikáját mutatja be a kiállítás záróegysége. Leginkább ebből a részből válik egyértelművé, hogy a selmecbányai főoltár festményei nem egyetlen mester művének tekinthetők: legalább három festő munkái különíthetők el, akik a műhely tagjaként kissé eltérő technikai megoldásokkal, eltérő rajzi stílussal készítették el az egyébként egységes oltár képeit. A késő gótikus szárnyasoltárokat mindig több mestert foglalkoztató, nagyobb műhelyek készítették: MS mester a műhely vezetőjeként szignálta a művet és nyilván neki tulajdonítható a kivitelezés során az érdemi döntések meghozatala. A kiállítást alaposan végignéző látogatók lehetőséget kapnak, hogy elgondolkozzanak a kurátorok által felvetett kérdéseken, egyáltalán: szembesüljenek azzal, hogy milyen kérdések merülnek fel a selmecbányai oltárhoz hasonló remekművek körül. Ugyancsak nyomon lehet követni az új attribúciókhoz vezető kutatás folyamatát is, és az is kiderül, hogy a modern technikai vizsgálatok milyen segítséget tudnak adni ehhez a munkához. A még megoldatlan kérdésekre jelenleg akár több jó választ is tudunk adni: biztos források hiányában nem lehet eldönteni, hogy ezek közül melyik áll közelebb a történeti valósághoz. Úgy is mondhatjuk, hogy a művészettörténet szakmai fogásai és módszertana is a kiállítás témája: a tárlat eddigi sajtóvisszhangja alapján a kutatómunka, a nyomozás bemutatása segíthet a tudományág népszerűsítésében is.
Nyitókép: MS mester kiállítási enteriőr. Fotó: Liget Budapest
Az MS mester és kora című kiállítás július 20-ig látható a Szépművészeti Múzeumban (1146 Budapest, Dózsa György út 41.).
