Farkas Zsófia családfáján számos, a maga területén kimagasló teljesítményt felmutató személyt találunk, de legmarkánsabban a képzőművészet jelenik meg a felmenők tevékenységei között. Zsófi eredetileg zenésznek készült, később majdnem beszippantotta őt az agrár-felsőoktatás, végül mégis megtalálta azt az utat, amelyet zsigereiben hordozott: szobrász lett. Mestereinek édesapját, Farkas Ádámot (Kossuth-díjas szobrászművész, a Nemzet Művésze) és fájdalmasan korán elhunyt főiskolai osztályvezető tanárát, Körösényi Tamást (Munkácsy-díjas szobrászművész) tartja.
Művészeti stílusa az absztrakt biomorf, anyaghasználata változatos, dolgozott bronzzal, műanyaggal (poliuretánokkal) és alumíniummal is. Köztéri szobrai, térplasztikái közül az Őrsejt Budapesten a SOTE Tűzoltó utcai épülete előtt, a Nagy halak emlékezete a Graphisoft Parkban, a Szántó Piroska-emlékszobor Szentendrén a 11-es főút mellett áll, többet pedig magángyűjtemények őriznek.
Jellegzetes, könnyűfémekből és műanyagból készült organikus szobraidat az érdeklődő közönség mára felismeri, értékeli. Milyen hatás terelt új utakra, és miért az üveg foglalkoztat leginkább?
Már 1995-ben, a Képzőművészeti Főiskolára bekerülve is érdekelt az üveg; elsősorban az anyag szépsége, titokzatossága ragadott meg. Úgy gondolom, mindez Bohus Zoltán szobrászművész, üvegtervező hatása lehetett, akit már tanulmányaim megkezdése előtt ismertem. Elvarázsoltak a munkái, figyelemmel kísértem a kiállításait. Ő úgynevezett hideg technikával dolgozott. Sajnos a Képzőn nem volt lehetőségem üveggel foglalkozni, sem áthallgatni az Iparművészeti Főiskolára, ahol éppen a Bohus–Lugossy házaspár kezdeményezésére alakult meg a Szilikát Tanszéken az Üveg Szak. Így ez a rajongás akkor zárójelbe került az életemben, más ideák, más motivációk jöttek. Talán öt éve gondoltam rá újra, hogy üveggel (is) kéne foglalkoznom, attól kezdve viszont folyamatosan izgatott a mikéntje. Tavaly tavasszal a Covid-bódultság, vagy csak az egymáshoz hasonló hétköznapok löktek arrafelé, hogy végre lépjek. Már nem is tudom. Nagy levegőt vettem, s elkezdtem utánanézni, merre tudok elindulni, hol találhatok az elképzeléseimhez szakmai segítséget, esetleg alkotóközösséget és infrastruktúrát. Véletlenszerű kattintások segítettek hozzá, hogy rátaláljak Bárdudvarnokon a Nemzetközi Üveg Alkotótelepre, amelyről kiderült, hogy már harminc éve működik. Felhívtam Andor Istvánt – aki művészeti vezetője, irányítója az alkotótelepnek és kezelője a témához kapcsolódó alapítványnak –, hogy mennék, ő pedig szívélyesen fogadott. 2021 nyarán „vakon” lementem hozzájuk egy hétre; meg akartam ismerkedni a különböző technikákkal. Mindezt annak érdekében tettem, hogy lássam, megérezzem, mi való nekem.
Az üveg megmunkálásában a legalapvetőbb különbséget a hideg és a meleg technika jelenti. Bohus Zoltánék, mint említettem, hideg technikával alkottak. Ez azt jelenti, hogy a kész síküveglapot vágják, formára csiszolják, vésik, savazzák, ragasztják. A meleg technikának két, jól elkülöníthető fajtája van: a huta és a kemencés technika. Én ez utóbbiak mellett tettem le a voksomat.
A te formavilágodnak jobban megfelel a meleg technika?
Először úgy képzeltem, hogy az én biomorf, organikus, soknyúlványos, csavarodó-kanyarodó szobraimat majd hutában fogom fújni, de a technikákkal való ismerkedés során szép lassan a kemence felé orientálódtam, azon belül is a casting technika fogott meg. Valahogy ezt éreztem a „legszobrászibbnak”.
A casting technika folyamatában először megcsinálom a szobor 1:1-es modelljét, amely többféle alapanyagból készülhet, többek között agyagból, méhviaszból. Én hungarocellből készítem el a szobormodellt, majd ebből negatívot konstruálok, egy öntőformát, vagy egészen pontosan egy olvasztóformát. Ezt jó minőségű, speciálisan tűzálló gipszből kell csinálni, amelyet főként külföldön lehet beszerezni. Az én természetemhez egyébként jobban is illik ez a lassabb, elmélyültebb munkafolyamat. Szeretem az alkotás magányos szakaszát, amikor egyedül vagyok a gondolataimmal. Az is nagyon vonzó dolog, hogy ebben az eljárásban lehet tömörségben, vastagságban is gondolkodni, de az üveg átlátszósága, áttetszősége, légiessége is nagyon izgalmas számomra. Egy súlyosabb szobrot is el lehet helyezni, vagy be lehet világítani úgy, hogy a fény hatására a kontúrok elvesszenek, azaz optikai csalódások keletkezzenek. Egészen megkapó látványt nyújtanak a különböző tükröződések, amikor a belső formák eltűnnek, ám más fényszögből viszont előjönnek.
Az üvegolvasztásnak két módja is van: lehet úgy, hogy az üveget közvetlenül belerakom a formába, és ott olvad alakzatra, ez a zömítés, vagy lehet cserepes megoldással, amikor tölcsérnek egy virágcserepet használok, s a megolvadt üveg a cserép alján lévő lyukon folyik ki.
A zömítésnél áramlásvonalak, hártyák jelennek meg, ami persze lehet kifejezett cél is. A cserepes megoldásnál sokkal tisztább lesz az üveg. A cserép az üvegnél magasabb hőfokon van kiégetve, ezért a 880 fokos üvegolvasztás alatt nem változik a tulajdonsága. A cseppfolyósítás után a hőt több lépcsőben kell felvinni, majd a hűtés is lassan, szakaszosan történik. Ha túl gyorsan hűtenénk, akkor a különböző hőmérsékletű részek miatt tönkremenne az üveg. Az én szobraim általában egy hétig szoktak a kemencében pihenni.
Köztudott, hogy a hazai üvegipar a rendszerváltástól kezdve lassú zsugorodásnak indult. Mostanra a nagyobb gyárak bezártak, s csupán néhány, díszműárura specializálódott manufaktúrát találunk még. Ti, művészek, honnan szerzitek be az alkotáshoz szükséges üveget?
Szögezzük le, hogy drága mulatságról van szó! Eddig Andor István készletéből kaptam, illetve elfogadható áron legközelebb Észak-Csehországból tudtam üveget vásárolni. Ott jelenleg is virágzik ez az ipar. Egyébként az előzőekben említett kemencés technikák a hatvanas-hetvenes években jórészt az egykori Csehszlovákiában alakultak ki. Az üveggyárak a hosszú felfűtési idő és az energiafogyasztás optimalizálása érdekében, hétvégeken sem kapcsolták le a kemencéket-hutákat, ezért a művészek a kísérletezéseikhez is használhatták azokat. Az így megszülető üvegszobrászat, mint elismert művészet, ott és akkortájt alakult ki. Az absztrakt irányzatnak is éppen európai felfutása volt, ez pedig összetalálkozott az üveggel. A cseh üvegművészek – Stanislav Libenský munkásságával az élen – szellemi, formai és technikai értelemben is letették az alapokat.
Visszatérve a kérdéshez, az anyagoknak, így az üvegnek is van a hőváltozásra reagáló tulajdonsága, az úgynevezett hőtágulási együttható. Ezt azért fontos ismerni, mert ha különböző tulajdonságú üvegeket olvasztunk össze, azok más-más ütemben fognak hűlni, tágulni és szétrepesztik egymást. Amennyiben többféle színnel szeretnénk egyszerre dolgozni, akkor nem lehet itt-ott talált üvegeket vegyíteni, hanem csak egymással kompatibilis, azonos hőtágulással rendelkező alapanyagokat használhatunk. Ezt a szakmában élenjáró üveggyárakban beállítják, ezért ezekről a helyekről érdemes vásárolni.
Ezek szerint a jó üveg fél siker…
Noha a gyárak garanciát vállalnak arra, hogy az üvegek összeillenek egymással, az anyag egyedisége, kiismerhetetlensége mégis okozhat meglepetéseket. Nagy a selejtszázalék, nagyjából harminc-ötven százalék nem sikerül. Nem jól olvad ki, vagy a forma eltörik, szétesik. Ez sajnos nem látható előre, a hibák benne vannak a pakliban. Ehhez türelem és elfogadás kell, mert a munkának ebben a fázisában már sok energia és elköltött pénz van az alkotásban. A bezárult kemenceajtó átvitt értelemben is felfűtöttséggel jár.
A már elkészült munkáidnak mi a farkaszsófisága?
Gondolom, a formák, illetve az, hogy a munkáim egy részénél meghagytam az eredeti felületet, de egy részét felpolíroztam, hogy látni lehessen a buborékokat, megfolyásokat, áramlásvonalakat, azt, hogy mi történik belül az anyaggal. Szeretném remélni, hogy ez így együtt lett a sajátom. Az üvegcsiszolás nagyon idő- és munkaigényes dolog, körülményes még nekem is, aki kőcsiszolást tanultam, kemény anyagokat is políroztam már. Szórakoztató belegondolni, hogy amikor a műanyag- és alumíniumszobraimat csináltam, azon tépelődtem, sok a macera, drága az alapanyag, ki kéne találni valami olcsót, amiből könnyen és jól ki tudok jönni…
Te az a szobrászművész vagy, aki elmondhatja magáról, hogy vannak köztéri szobrai és ezek kedveltek is a környezetükben. El tudod képzelni ugyanezt üvegszobrok esetében is, mint ahogyan az Murano utcáin, terein látható? Akár a nagyon népszerű amerikai Chihuly Park üveg botanikus kertjének példáját is vehetjük, ahol a szobrok és a növényzet teljes „egyetértésben él”.
El tudom képzelni, persze, az én technikámmal ennek a kemence mérete szabhat határt. A mi éghajlatunkon az üvegnek lehetnek problémái. A ragasztás esetleg elenged a forró napon, vagy az erős fagy tehet kárt a műben. Mindenesetre vannak már itthon is előremutató próbálkozások, nemrégiben avatták fel Borbás Dorka Covid-szobrát a Pécsi Tudományegyetem orvoskarának parkjában. Az üveg felhasználhatóságában jelenleg is erős innováció zajlik, és én ennek nagyon-nagyon drukkolok.
Nekem úgy tűnik, a bárdi alkotóközösségre, mint szellemi műhelyre is tekintesz. A technikai tudáson kívül mit ad még neked?
Az üvegkészítés legsarkalatosabb kérdéseire ebben a közegben választ kapok. Én ezt a szakmát még tanulom, nagyon összetett, bonyolult, tele váratlan fordulatokkal. Nagyon hálás vagyok Bárdudvarnoknak (már megszemélyesítem) a lehetőségért, hozzásegített az életem jelentős változásához, megújulásához, és Sipos Balázs üvegművésznek is, aki kezdettől fogva segíti, mentorálja az üveges munkámat. Bárdudvarnokon barátságos, egymást értő közösség dolgozik. Idejárnak a MOME-ról, a Kisképzőből és más iskolákból is gyakorlatra, illetve rendszeresen megfordulnak szlovák, amerikai, japán üvegművészek is a telepen, annak nemzetközi volta miatt. Ľubomír Ferkóval – aki világszerte elismert művész – is itt ismerkedtem meg. Smetana Ági fáradhatatlan összetartója, lelke, motorja a bárdi létezésnek. Az élet zajlik, folyton történik valami. Én ehhez nem voltam hozzászokva, eddig „magányos Farkas” voltam az alkotási folyamatban.
Milyen megmutatkozási lehetőséged volt eddig, és milyen tervekkel vágsz neki a következő „fényéveknek”?
Hangsúlyozom, tanulófolyamatban vagyok. A tavalyi adventi időszakban Deim Balázzsal közösen volt egy pop-up kiállításunk a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány (Galéria) szervezésében. Balázs fekete-fehér fotói és az én üvegszobraim nagyszerűen reflektáltak egymásra. Sokan megnézték, nagy örömünkre. A Lakástárlattal időközben szorosabbra fűztük a kapcsolatunkat. Mivel már a kezdeteknél is bábáskodtak az üvegszobraim felett, kölcsönös bizalom alakult ki közöttünk. Jól tudunk együtt dolgozni, a következő kiállításomat is ők gondozzák.
A terveimről nagyon egyszerűen tudok nyilatkozni: csinálni, csinálni, csinálni.
Sok ötletem van, az anyagokkal és a formákkal is kísérletezni szeretnék. Az üveg nagy vérpezsdítést, lendületet adott nekem, energiával tölt fel. Ajándék, mert valójában nem számítottam erre, huszonöt év szobrászattal a hátam mögött.
Farkas Zsófia Fényévek című pop-up kiállítását 2022. május 19-én 18–21 óra között rendezik a Festetics Palotában (1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3.).
A tárlaton szentendrei festő- és fotóművészek fényre alkotott, nagyrészt új művei is szerepelnek:
Aknay János, Alattyáni István, Andrelli-Pap J. György, Baksai József, Barakonyi Zsombor, Bereznai Péter, Bihon Győző, Deim Balázs, ef Zámbó István, Gulyás Andrea, Jávor Piroska, Kárpáti Tamás, Lehoczky Krisztina, Martin Henrik, Nagy Kriszta, Rákosy Anikó, Sz. Varga Ágnes Kabó, Szondy Dalma, Szőke Lili, Yorgos Tzortzoglou, Vincze Ottó munkái is láthatók lesznek egy különlegesnek ígérkező estére.
A kiállítás kurátora: Máthé Andrea esztéta
A kiállítás védnöke: Borkovics Péter üvegművész
A kiállítást megnyitja: Spengler Katalin műgyűjtő
Regisztráció: kapcsolat@lakastarlat.hu
https://lakastarlat.hu/farkas-zsofia-kiallitas/
https://www.facebook.com/events/456978629518701?ref=newsfeed
