Társításaim

Éjjel nappal Day and Night 2020

Generációjának egyik reprezentáns művésze már az ezredfordulón. A kilencvenes években induló Erdélyi Gábor a képzőművészeti médiumok határterületeire viszi el ezen a tárlatán a látogatót. 1999-ben a Velencei Biennálén, A techné vállalása – Posztkonceptuális objekt, illetve az Installációművészet Magyarországon című csoportos kiállításon képviselte hazánkat. Művei „a banálistól a szokatlanon át a fenségesig terjedő, többnyire illogikus kettősségek szimbiózisában válnak képekké. E munkák metaforák és tűnődések, miközben szándékaim szerint segítenek az életünkre vonatkoztatható pólusokat összebékíteni” – vallja a művész.

A nemzetközi irányzatok legfrissebb trendjébe is gond nélkül illeszkedő alkotásainak alapkoncepciója, a festészet nyelvén belül maradva, a túlzott gondolkodás állandó csapdájának határozott kerülése. „A képek távol tartják magukat napi társadalmi, szociológiai, még inkább politikai felvetésektől és moralizálástól. Sőt, azon igyekszik, hogy a képzőművészeti struktúrákkal, trendekkel, felépített koncepciókkal, látványos sémákkal és ötletekkel is szemben álljon. Nem öntörvényűségre vagy anarchikus szemléletre kell itt gondolni, inkább a szabadság nagyfokú alkalmazására a gyermeki öröm létérzésével és terhektől mentes tudásával. (…) Az emberi ész alkotta szabályok tiszteletben tartása, de mégis a lehető legnagyobb mértékű tudatos elvonása a célom. Könnyű érzelmeken felülhelyezkedő, tulajdonképpen az ismeretlenül mélyről jövő, sallangmentes, idő nélküli cselekvést-történést igyekszem a képre vinni.”

Kilátás a márványra 2022

Erdélyi Gábor olyan sorozatok formájában fejti ki műfajának vizuális és elméleti kritikáját is érintő koncepcióit, amelyekben már nem működnek a művészettörténeti nyelvezet általános fogalmai. Egyetlen ponton tartja szigorú határok között tevékenységét, és ez a munkáinak végletekig professzionális technikai kidolgozottsága.

Sajátos filozófiája az állítás (meggyőződés) és tagadás (kétely) kibillenthető egyensúlyát keresi, amely paradox módon a kép hiányát helyezi fókuszába, és téma helyett az üresség, a bizonytalanság és az elgondolás (idea) megjelenítésének igényére épül fel. Ebben az ambivalens rendszerben a művész egyik eszköze a képet óvni szándékozó tárolódoboz, és az ismeretlen, anyagiságában nem létező kép. A megvalósulás két végpont – az áthatolhatatlan anyag (márvány) és a leheletfinom tüll fedte, keretbe foglalt anyagtalanság áttűnésének végtelen könnyűsége – között történik. A kiállítás egyik kulcsműve (és kakukktojása is) a tökéletesen kivitelezett, rendkívüli pontossággal megalkotott képek között egy hibás, sőt félbetörött objekt: a Baleset, hiány, harmónia című munka, amelynek látványosan megrepedt polikarbonát dobozkeretében metaforikusan fejeződik ki egy elmesélt élettörténet, a sérülés, a hiány, a lebegés után megtalált egyensúly vagy megnyugvás.