Installatív szobrai az önmaguk alkotóelemeiből fakadó kettősségeket – a textil és a fém, a hordozó (keret) és a hordozott (mag), a fent és a lent, a vertikális és a horizontális tengely, a Kelet és a Nyugat szellemisége, a kemény és a puha minőség, az elrejtés és a megmutatás jelenségei – oldják fel organikus kölcsönhatásban, magasabb egységben való találkozás által.
Fizikai és szellemi dimenziók egymásba való átjátszása, avagy játék a kettősségekkel már a kiállítás címével elkezdődik: Felvetés. Egy gondolat, ötlet, terv felvetése – egy nyitott, még alakulóban lévő fázis a megvalósítás előtt, amely valaminek a kiinduló alapját, irányjelzőjét fogja jelenteni. Ugyanakkor pontosan ezt a szerepet tölti be a szövésben is, hiszen a szövőszékre való felvetés a megfelelő számú, minőségű, hosszúságú fonal feltekerését jelenti a hátsó lánchengerre. Az ebből kivezetett felvetőszál, vagy nevezhető láncfonálnak is, pedig a szövet tartását, alapstruktúráját adja, ebbe a másik, vízszintes szálat bele-/átszőve alakul ki a minta és a textil sűrűsége.
Gergely Réka munkásságát már régóta a címhez hasonló, letisztult komplexitás határozza meg: a művek több egységből, különféle anyagok kombinálásából épülnek fel az absztrakció eszközeivel, textúrákkal és felületekkel, formákkal, színekkel és a térrel való játékkal. Az anyagtársításokkal ugyanakkor nagyon is koncentrált, lírai-filozofikus alkotásokat hoz létre, amelyek mindig a liminalitással foglalkoznak, határhelyzeti, köztes, tehát alakulóban lévő, a még nem és már nem jelenségét, fogalmát, érzetét vagy állapotát tematizálják. Konkrétumot, világos tartalmi üzenetet nem közvetítenek, mégis a befogadóval erős érzelmi és/vagy szellemi asszociációs kapcsolódást képesek a művek kialakítani.
Belépve a Királyhágó téren található galériába, a látogatót rögtön a szobrok szakrális jelenléte öleli körbe. Ez a jelenlét elsőként a liturgia csendjét idézheti, de ez csupán átmeneti pillanat: az alkotások olyan atmoszférikus teret teremtenek, amelyek együttesen kultúraközi, egyetemes szimbólumokat hordozó tanösvényként sejlenek fel, külön-külön szemlélve a műtárgyakat azonban mindegyik saját világot nyit. Heideggerrel szólva mondható az is, tájékot lakozásunk számára, ahol feltárul a lét el-nem-rejtettsége. Ahogy Heidegger idézi Goethét: „Nem mindig szükséges, hogy az igaz testet is öltsön; már az is elég, ha szelleme körülleng és összhangot idéz elő…” A befogadó hasonló módon multiszenzorosan is megtapasztalhatja a munkákat, hiszen azok formai térképzésükkel vizuális, auditív asszociációs tárházat rejtenek magukban.
A Busó című alkotásnál egyszerre válik hallhatóvá a busójáráskor hordott, szalmával kitömött ruha és a szőrös bunda susogása és az afrikai hagyományos hangszerek rítusos hangzása. Felcsendülhet a kiállítótérben a lágy nyári eső, egy gong mély rezgése, a fatörzs vagy az életet őrző fa hajópadló nyikorgása, a vitorla lágy feszülése, amelyben a szél járja táncát. Gergely Réka több alkotásánál is azonos asszociációs ‘vázlatelemet’ használ: a szobrok középpontjában vízszintes, fából vagy fémből készült, kissé íves rész áll. Ez egyszerre idézheti fel a bölcső, a sír vagy szarkofág képét, amely a zárt tér archetípusán belül a megállt idő szimbólumához tartozik, hiszen a hazatérést, a megnyugvást, a végső menedéket, az intimitáson alapuló hibernációt, az újjászületést jelképezi.
Ugyanígy felmerülhet a sajka formájú hajótest vagy a járom szerszám képe is, amely szintén ehhez az archetípushoz tartozik, csupán a létszférák közötti közlekedést, annak eszközeit jelentő szimbólumcsoporthoz. A lényegen nem változtat sem az egyik, sem a másik szimbólum: C. G. Jung szerint mind az élet, mind a halál benne foglaltatik, „a jövő ígérete, a zárt környezetet áttörő majdani élet lehetősége”.
Azonban, ha a befogadó követi a tájék mint táj kifejezés nyújtotta támpontot, akkor nyomban láthatóvá válik, hogy Gergely Réka szobrai ugyanakkor vizualitásukban is „tájképszerű jelleggel” bírnak: a Sakkos (jelentése bizánci miseruha) vagy Ság (mint a hegy) című munkák textiljein vastagabb vagy más színű fonallal vízszintesen megszőtt, szinte megrajzolt vonalak idézhetnek egy szintvonalas térképet, a teraszos rizsföldek látványát, vagy a japán tusrajz felhőkbe burkolódzó hegyeit.
Az előbbi szobornál ugyanakkor a kompozíció – a T alakú festett, hegesztett acéllemez és annak a tetején végigterített textil – talán a leginkább figurális, vagy annak ható alkotás, hiszen a cím jelentésének ismerete híján is a kimonók, a szakrális ruhák felvételének módját, és magával a T alakkal, avagy kereszttel annak univerzális jelentéshalmazát juttathatja a látogató eszébe: a négy égtájat, természeti jelenséget, élőlényeket (embert, állatot, növényeket), ugyanakkor lehet az áldás vagy átok jele. Sőt, a tau, a görög ábécé tizenkilencedik betűje, mint kereszt, iratokat hitelesítő aláírásként is szerepelt, az írásbeliség kialakulásával pedig a személy nevét, s ezzel magát a személyt helyettesítő írásjel lett.
A tájképiség azonban a művek különböző formájú, mégis azonos ritmikai játékában is visszaköszön: a szobrok vízszintes és függőleges irányvonalaiban, önmaguk teste elfordulásának képzeletbeli tengelyében, amely szinte kinyújtózkodik a térbe. Az Iki és a Ság szobroknál a horizontális, statikus elem az a tengely, amelyet a vertikális irányú, „értelemképző” textil lassan, de szinte folyamatos mozgással körbefon a megmutatás és elrejtés gesztusával.
A művész a statikus és dinamikus finom játékával hozza létre az élő folytonosság érzetét, kapcsolja össze az ellentétesnek ható, mégis kölcsönhatásban álló (lét)szférákat. A Ság, az Iki és a Fuji tekintetében is ez az összekapcsolás a fizikai érintkezés nélküliséggel, a nehéz fém/fa elem és a légies szövet közötti ‘szakadékkal’, ‘törésvonallal’ (Riß) valósul meg: ez a törésvonal mégsem szétválaszt, hanem az egész műalkotást „egységes körvonalához [Umriß] juttatja”. Gergely Réka szobrai tehát számos tanösvényt, földutat nyitnak, megütköztetve, feloldva az ellenpólusokban – világot adományoznak a látogatónak.
Fotók: Egressy Orsolya © MOM Kulturális Központ – Hegyvidék Galéria
Gergely Réka Felvetés című kiállítása október 4-ig tekinthető meg a Hegyvidék Galériában (1126 Budapest, Királyhágó tér 10.).
