Gyászolunk, amikor veszteség ér. Mély fájdalom üli meg ilyenkor a szívünket, még akkor is, ha erősnek érezzük magunkat. Törékeny „elemei” vagyunk a világmindenségnek, és van, akinek csak rövid földi idő adatik meg.
Koller Margit munkásságát régóta követem (első cikkem is róla, pontosabban 2019-es Felfüggesztve című tárlatáról született). Mindig csodáltam nagy léptékű, helyspecifikus installációit: mérnöki precizitással létrehozott ablakait, ajtóit, lépcsőit, melyek a szobrászat és az építészet mezsgyéjén mozognak, és mindig mélyen átgondolt koncepció áll mögöttük. 2023-ban transzformáló erejű esemény történt az életében: kislánya született. Azonban a szülészeti rendszerben szerzett traumatikus tapasztalatai átformálták hozzáállását a gyászhoz és a gyógyuláshoz, ami hatással volt a művészetére is. „Legújabb munkáim inspirációs forrása az anyává válás térbeli aspektusai, az anyai jóllétet támogató női közösségek szövevényes hálózata, valamint az intim és nyilvános tér leosztása az erősek és gyengék között” – írja munkásságáról a honlapján.
Kiállításának felső tere a perinatális gyász pszichológiai és reprezentációs aspektusait hivatott bemutatni. Számos kifüggesztett szöveg szól a perinatális veszteség fogalmáról, arról, hogy miért hallgatjuk el, s arról is, hogy miként beszéljünk róla. A feldolgozást segítő gyakorlatokról is olvashatunk, illetve segítő szervezetekről kapunk információt telefonunk QR-kódja segítségével. Koller Margit arra világít rá, milyen fontos erről a kevés figyelmet kapó, tabuként is kezelt helyzetről beszélni. Hiszen csak így tudjuk azt megérteni, együtt érezni elszenvedőivel, nem utolsósorban pedig mélyebb diskurzust folytatni hozzáértő szakemberekkel. Kortárs költők: Bende Tamás, Borda Réka, Ferencz Mónika, Györe Gabriella, Kállay Eszter, Seres Lili Hanna, Tóth Kinga versei is helyet kaptak itt, valamint egy fotósorozat, melyet a lengyel Ania Jopp készített az alkotóról és kislányáról. A képek egyrészt egy anya–lánya közötti szoros kötelékről, másfelől Koller Margit köztéri szobrainkhoz való viszonyulásáról vallanak.
A tárlat egy másik problémára is reflektál: köztereinken a női jelenlét reprezentációja eléggé szűk, csak bizonyos funkciókban érhető tetten: elsősorban a férfiak támogatóiként, vagy a férfitekintetet kiszolgáló esztétikumként. Ezt a kört bővítendő a kiállított makett és a Pi-Hun Architects&Engineers által készített látványtervek egy majdani emlékhely létrejöttét szorgalmazzák, mely csak első gondolatra foglalkozik pusztán a nők problémájával: a perinatális veszteség nemcsak a nőket, az anyákat, hanem párjukat, családjukat, leszármazottaikat és így az egész társadalmat is érinti.
Az egyik szövegből kiderül, hogy a kiállítás és a kialakítandó emlékhely kiindulópontjául az alkotó fizikai élménye szolgált. Gyógytornászhoz, fizioterápiára járt, ahol megtapasztalta, hogy a testét ért trauma fizikai feloldása milyen erős hatást gyakorolt a pszichéjére. A trauma testi élményen keresztüli oldását segítheti a kiállítás alsó szintjének sötét terében elhelyezett, vörös fényben izzó malomkőszerű installáció, amely az emlékhely központi plasztikájának 1:1-es, interaktív makettje. Ráülhetünk a peremére, s egy hozzá tartozó szöveg arra buzdít, hogy feküdjünk bele magzatpózban. Koller Margit plasztikájának közepében anyaméhet idéző negatív formát alakított ki, amely lágyan körülöleli a benne fekvőt. Magam is kipróbáltam, s kezdeti hideg érzés rövidesen valóban megnyugvást hozott.
Nagyszerű volt látni és megtapasztalni az interaktív fő alkotás hatását. És Koller Margit bátorságát is, hogy számos ember és szervezet együttes erejével megvalósította ezt az izgalmas projektet, melynek kurátora Keszegh Ágnes volt.
Képek a művész archívumából, engedélyével.
Koller Margit kiállítása, Az enyhülés tere – Helyteremtés a perinatális gyászban érintetteknek február 4-ig látható az ISBN+ tereiben (1085 Budapest, Baross utca 42.).
