A kortárs hazai tervezőgrafikával foglalkozó cikksorozat első részében két ilyen alkotóval foglalkozom, két különböző generációból. Egyikük a rendszerváltás pillanatában alkotott forradalmi erejű plakátokat, míg a másik tabuként kezelt témáknak és elnyomott csoportoknak ad hangot. Aktivista tervezőgrafika egykor és ma: Ducki és Varga.

Varga Anna Gizella, Ducki Krzysztof
 

Ducki Krzysztof, bár lengyel állampolgár, az egyik legjelentősebb élő magyar plakátművész és tervezőgrafikus. Ez nem ellentmondás, Ducki 1982-ben Varsóban diplomázott könyvtervezés és illusztráció szakon, de a nyolcvanas évek óta Magyarországon él, munkássága a magyar művészet szerves része, miközben nyilvánvalóan a lengyel plakátművészet örököse is. A rendszerváltás idején készült plakátjai elemi erővel fogalmazták meg a társadalom legfontosabb problémáit, és ezzel alakították a magyar történelmet.
Ducki, ahogy mondani szokta, „lengyel ember és magyar művész”. Utóbbit az is bizonyítja, hogy 2014 óta a Magyar Plakát Társaság (MPT) elnöke. 2011-ben tervezőgrafikát kezdett tanítani a Metropolitan Egyetemen. Rengeteget dolgozik: plakátokat, könyveket, kiadványokat tervez. Emlékezetesek a Lengyel Intézet számára készített munkái, a Kogart Ház plakátjai, s ő tervezte például a Magyar Filmszemle régóta használatos logóját is. Sok kulturális plakátjával találkozhattunk az utóbbi években: a Lengyel Filmtavasz, lengyel és magyar kulturális fesztiválok, kiállítások és sok-sok film plakátja kötődik a nevéhez (Álombrigád, Csonka Bereg, Pink Floyd: A fal stb.). Fontos művészetszervező munkát végez, koordinálja az MPT által pár évente megrendezett nemzetközi PosterFest Budapestet, nemrég pedig a visegrádi országok plakátosait bemutató Posterra című, Vigadóban nyílt kiállítás kurátora volt.

Ducki Krzysztof, Munkásőrség, 1989
 

1982-ben Ducki magyar felesége miatt költözött Budapestre, ahol szinte a semmiből kellett újrakezdenie grafikusi pályáját. Eleinte filmes megbízásokat talált: a MOKÉP-nek filmplakátokat tervezett (akkoriban még minden filmhez készült saját, magyar plakát), a FŐMO (Fővárosi Moziüzemeltetési Vállalat) számára pedig dekoratőrként kézzel festette az óriásplakátokat. Az 1980-as évek végére már sok baráti kapcsolata szövődött Magyarországon, benne mozgott a művészeti életben. 1987-ben tervezőgrafikus barátaival létrehozták a DOPP-csoportot (Ducki Krzysztof, Orosz István, Pinczehelyi Sándor, Pócs Péter).
A rendszerváltást megelőző forrongó években több olyan plakátot tervezett, amelyek megmozgatták a közvéleményt. Erre predesztinálta Duckit a lengyel örökség. A lengyel plakát a második világháború után vált igazán „fogalommá”, azzá a művészeti ággá, amelyben a szovjet blokk művészei szabadabb, frissebb műveket alkottak, mint nyugati reklámos kortársaik. A szocializmus évtizedei alatt Lengyelországban (akárcsak itthon) érdekes módon a széles tömegekhez szóló plakátban a hatalom többet engedett meg, mint a képzőművészet többi ágában. A szatirikus, ironikus és látványos lengyel kulturális plakátok egy-egy gesztussal fogalmaztak meg komplex gondolatokat. A burkolt üzenetek, a rendszerrel szembeni ironikus hang és magas művészi értékük miatt vált világhírűvé a lengyel plakátművészet.

Ducki Krzysztof, PRAHA 68, 1987
 

A rendszerváltás idején a plakát újra főszereplő lett: a művészek tudtak reagálni a közhangulatra, miközben a TV és a rádió még a hivatalos álláspontot szajkózta. A grafikusoknak volt mondanivalójuk és bátorságuk is. A leghatásosabb plakátok „ön-megrendelés”-ként készültek, azaz sok esetben a DOPP-csoport és barátaik megbízó híján alkottak, saját gondolataikat fejezték ki, majd utóbb kerestek valakit, aki a plakátok nyomtatását kifizette (Ducki plakátjainak többségénél az SZDSZ volt a kiadó, de így készült Orosz István híres Tovariscsi-plakátja is, amelynek nyomtatását az MDF vállalta). Nem minden plakát volt kifejezetten politikai célú, a rendszerellenes üzenetek olykor színházi vagy más kulturális plakátokon fogalmazódtak meg.
A Ducki-plakátok merész, jelszerű fogalmazással és egyértelműséggel nyúltak olyan témákhoz, amelyek akár évtizedek óta tabuk voltak, s felháborítottak és fájtak. Fekete háttér előtt merednek a tankok ágyúcsövei a prágai tavaszra emlékező művén. Egyetlen vicces és mégis horrorisztikus jel (szörnyfogsor) utalt egyszerre a munkásőrség rémtetteire és idejétmúlt jellegére. Mindez egyáltalán nem volt veszélytelen ebben a történelmi pillanatban: még többezer munkásőr volt szolgálatban. Ducki munkái a rendszer jelképeinek kiüresedéséről, az illúziók szertefoszlásáról is beszéltek: az Auróra cirkáló süllyed, május elseje a hiányról szól. Az Erdély című plakát burkoltan a romániai rendszerről, a falurombolásról üzent (Erdély él), és az események aktív résztvevője lett azáltal, hogy transzparensként használták egy 1988-as tömegtüntetésen.

Ducki Krzysztof, Karantén, 2020
 
1989. június 16-án Nagy Imrének és mártírtársainak (Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József), s a forradalom ismeretlen szabadságharcosának ünnepélyes újratemetése a Hősök terén a rendszerváltás emblematikus pillanata lett. Ducki Nagy Imre azt üzente című plakátja szimbólummá emelte a mártír miniszterelnököt.
Ducki több plakátja 1990-ben, az első szabad választások idején került ki az utcára. A szavazás a plakátok igazi ünnepe lett: annyi év után végre újra volt tétje és mondanivalója a falakon egymás hegyén-hátán kiragasztott képeknek.
Ducki Krzysztof, HERBERT 2018
 

Nyilvánvaló, hogy ma, több mint három évtizeddel később, a plakátok más körülmények között kommunikálnak. Ugyanakkor az aktivista, társadalmi kérdésekkel foglalkozó plakát nem veszített fontosságából – ha legtöbbször nem is az utcán, hanem kiállításokon vagy a képernyőn látjuk őket. 

Varga Anna Gizella, NEM OKÉ, 2016
 
A mai magyar tervezőgrafikusok közül talán az egyik legbátrabb Varga Anna Gizella. 2016-ban diplomázott a Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán, nem is akárhogyan. Vizsgamunkája azokkal szemben foglalt állást, akik előtt diplomázott: az egyetemen tapasztalható szexuális zaklatásokról szólt. Anna saját tapasztalatát akarta feldolgozni, majd éveken át gyűjtötte hallgatótársai történeteit. Megkeresete a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NaNe) Egyesületet, akik megbízóként mögé álltak. A munka során egyértelművé vált: rendszerszintű problémáról van szó, és nincs semmi, ami a diáklányokkal szembeni erotikus célzásokkal, mozdulatokkal, felhívásokkal vagy akár erőszakkal, vagyis a tanári hatalommal való visszaéléssel szemben megvédene. Az ilyesfajta ügyek azóta nagyon nagy számban jutottak felszínre, ugyanis nem sokkal Anna diplomázása után indult útjára a MeToo mozgalom Amerikából. Csakhogy Varga Anna Gizella munkája egy évvel korábban készült, azaz nem divatos témát lovagolt meg, hanem személyes indíttatásból azért készült, hogy valódi változást érjen el.
Ma már rengeteg cikk foglalkozik azzal, mennyire patriarchális beállítottságú a magyar társadalom, és a nők milyen nagy arányban válnak ilyen vagy olyan (tettleges vagy verbális) zaklatás áldozataivá. Ám amikor Anna ki mert lépni a nyilvánosság elé, a probléma még rejtve volt, ráadásul tettével óriási személyes kockázatot is vállalt.
Varga Anna Gizella, NŐKERESKEDELEM 2020
 
A diplomamunka nem a tettesek kereséséről vagy a bosszúról, hanem szemléletformálásról szól. Egyszerűen elmagyarázza, hogy mi és miért „nem oké”, ha megtörténik, még akkor sem, ha az általános gyakorlat. Anna képekkel és szövegekkel, türelmesen magyarázza el mindegyik félnek, hogy mit nem kell természetesként kezelni, annak érdekében, hogy senki ne szenvedjen pszichés sérülést. Kifejezett didaktikus szándék jelenik meg abban, hogy igen egyszerű piktogramokat alkot, amelyek frappánsan mutatnak rá egy-egy problémára. A színvilág hangsúlyosan női, egyszerű, de figyelemfelkeltő magenta. A türelmes magyarázatokba olykor beszivárog a fojtott düh (csomóra kötött pénisz: oké!), és az erős kifejezés is: az icipici, önmagába gubódzó figura pontosan festi le az áldozatok érzéseit – éppen ilyen kicsinek, megalázottnak érzi magát ilyen helyzetben az ember (lánya). A plakátsorozathoz felvilágosító füzet, illetve az összegyűjtött történetek fekete könyve tartozik.
Anna köré egész csapat gyűlt azokból a hallgatókból, akikkel a diplomamunka megvédése után tovább küzdöttek, hogy megszülessen egy hallgatókat védő etikai kódex. 2017 decemberéig folytatták a tárgyalásokat a rektorral, s ezeket egy blogon keresztül a nyilvánossággal is megosztották (https://kepzosnyiltlevel.blog.hu). A csapat már éppen elfáradt a harcban, amikor a MeToo berobbant a köztudatba, és az amerikai színésznők nyomán Magyarországra is begyűrűzött, több közvéleményt megrázó üggyel. Ma már talán jobban benne van a köztudatban, hogy mi nem oké.
Varga Anna Gizella, FGM 2018
 
 Bár a küzdelem igen hosszadalmas volt, és gyakran tűnt lehetetlennek, hosszú távon talán mégis változott valami a felsőoktatásban, ma már több egyetemen van etikai kódex, és komolyan veszik az efféle ügyeket. A diplomamunkáról értesült Gregor Anikó, az ELTE egyik oktatója, aki az ott tapasztalt súlyos problémák (nemi erőszak a gólyatáborokban) miatt már ezzel a kérdéssel foglalkozó kutatáson dolgozott. Az ELTE-n a gyakorlatban használták fel Anna munkáját, több száz példányban sokszorosítva igyekeztek segítségével szemléletet formálni.
Varga Anna Gizella munkái külföldön is ismertek, még diákévei alatt ért el nagy nemzetközi sikert például a Poster for Tomorrow által szervezett Nemi egyenjogúság című pályázaton a nők körülmetélése (megcsonkítása) ellen tiltakozó nagyon szép, szimbolikus plakátjával. (A plakát a Louvre kiállításán szerepelt). Munkáinak nagy erénye, hogy egyetlen jellel fogalmaz meg komplex gondolatot, találóan, mégis költőien: ezzel fog meg a hajléktalanságról szóló, kivételesen frappáns plakátja is.
A plakátban és a kortárs művészetben egyaránt egyre jellemzőbb az aktivista attitűd, így biztosak lehetünk abban, hogy a jövőben is fognak születni olyan plakátok, amelyek igyekeznek jobbá tenni a társadalmat, amelyben élünk.
Varga Anna Gizella, KORRUPCIÓ ELLEN 2010