A huszadik századi művészet szakrális gyökérkeresésében aranyszálként jelentkezik a kalligrafikus, gesztusokra épülő, testi nyomhagyásokon alapuló vonal, melyet a mágikus vagy szakrális gyökerek, a kozmikus ábécé felfejtése jellemez. Sorozatomban és videó/i/mban a közvetlen testi jelhagyást, mint univerzális signumot, szigillumot, synthemátát értelmezem, mely utat nyit a teremtő erők felé, a gesztusok immáron nem szubjektív lenyomatok, hanem jelenléttel feltöltött entitások. (Kecskés Péter)
A jelen kiállításon digitális printekkel, nyomatokkal, festményekkel, s a művész életműve szempontjából oly fontos polaroidokkal körülvett videókat tekinthetünk meg.
A széles körű technikai repertoár, az egységes, ámde bizonyos részleteit tekintve mégis változó formanyelv esetében az alkotó azon szándéka jelenti a vezérfonalat, mely szerint az itt bemutatott anyagot a jel- és nyomhagyás gesztusára, valamint ennek egyfajta inverzeként – szellemi és művészeti érdeklődését ismerve korántsem meglepő módon – a spirituális gyökérkeresésre építette fel.
A művészi alkotótevékenységet általános értelemben is szokás egyfajta nyomhagyásként értelmezni, amennyiben azt az örökkévalóval folytatott kommunikáció egyik lehetséges megnyilvánulási formájaként fogjuk fel. Ezt a tézist azonban érdemes lehet kritikusan kezelnünk, ugyanis a kortárs művészet több produktuma láttán az a benyomásunk támadhat, hogy a nyomok haloványak, kontúrjaik életlenek, időtálló jellegük megkérdőjelezhető. Úgy tűnik, napjainkban – a XX. század történetének néhány nehezebb periódusához hasonlóan – újfent legitimitást nyerhet az a megközelítési és gondolkodásmód, melynek megfelelően a művész alkotómunkája során direktebb és atavisztikusabb nyomhagyásra vállalkozik, helyenként archaikusabb gesztust, formakincset vagy ikonográfiát eredményezve. Nem ismeretlen mindez a hazai kortárs művészet számára sem, elég csak Türk Péter vagy Bátai Sándor – egymástól eltérő formanyelvet felvonultató, ugyanakkor egységesen a nyomhagyásra, illetve egyfajta archaizáló szándékra épülő – munkásságát megemlítenünk. Ahogy nem ismeretlen a művészetében is óhatatlanul tradicionalista gondolkodóként működő Kecskés Péter számára sem.
A jelen kiállításon bemutatott művei különféle módokon tárják elénk a nyomhagyás gesztusát. Absztrakt formanyelvű, kozmikus dimenziójú, több tekintetben a Celesztikon vagy az Uranographia című sorozatok képi világát idéző polaroidjai esetében a művész magának a filmnek a síkját nyomta be, mélyítette el.
A jóval líraibb stílusú, már csak kalligrafikus voltuknál fogva is keleties gyökerű festményei talán Antoni Tàpies anyagfestészetének egyedi perspektívájához állnak legközelebb.
Ezeknek mintegy ellenpólusaiként jelennek meg a felvonultatott elektrográfiák, amelyek expresszívebbek, dinamikusabbak, stíluskritikai szempontból pedig elsősorban Henri Michaux experimentális műveit idézik, ahogy a már említett Türk Péter szakrális dimenziójú, Kecskéshez hasonlóan filmszerű gondolkodásra valló, nemegyszer egymásra nagyított negatívokból képzett alkotásaitól sem állnak távol.
A nyomhagyást és a gyökérkeresést előirányzó, spirituális szférát teremtő művészi törekvés, valamint a minden ízében kortárs formanyelv kontrasztja plasztikusan érzékelhető Kecskés Péter három artisztikus videóján. Szimbolikus értelemben egy triptichonról van szó, amelynek némiképp eltérő stílusú darabjai hosszabban érlelt, egységes művészi gondolkodásmód lenyomatai; mi sem bizonyítja mindezt jobban, mint hogy az első 2021-ben, a második egy évvel később, a harmadik pedig tavaly készült.
Tradicionalizmus és kortárs formanyelv kontrasztja, valamint az abból fakadó szakralitás leginkább az Asemic Mudra című videón érhető tetten, ahol Jakab Krisztián közreműködésével a mudrák, azaz a hinduizmus és a buddhizmus szertartásos kézmozdulatai elevenednek meg, a korábban említett festményekhez hasonlóan aszemantikus, a szöveget és a képet ötvöző, ugyanakkor konkrét nyelvi jelentést maximum absztrakt szinten hordozó írásmódot jelenítve meg. Az Arkhai című videó lényegében sajátos dramaturgiára, lassú és gyorsabb ütemű mozgás váltakozására épülő, mozgó festmény, amely egyszersmind a síkhordozón rögzített színekből a szoborszerűségbe való átmenet lenyomata.
A legkorábbi, Radix címet viselő alkotás pedig vizuális tekintetben némileg eltér a másik kettőtől, mivel a megjelenített, narrativitás nélküli performance impresszionisztikus hatást keltve, természeti környezetben bontakozik ki.
Ez a sok szempontból rendkívül gazdag anyag tökéletesen rímel a művész munkásságának egészére, különböző stációira, hiszen a festői jelhagyás esetében a pályakezdés szentendrei gyökereire, a testen megjelenő ábrázolásokban pedig az El Kazovszkij-recepcióra, a Test-Textúrák kiállításra ismerhetünk. Ezzel párhuzamosan pedig úgy tűnik, Kecskés Péter számára valójában a jelhagyás és a gyökérkeresés sem egyetlen időszaki kiállítás tematikája, hanem az alkotómunka egészét alapjaiban befolyásoló forrás, illetve viszonyítási pont. Hamvas Béla szavaival élve: „Nem akkor érsz célhoz, ha mindent kimerítettél, hanem ha megtaláltad a kimeríthetetlent.”
Képek: Kas Galéria sajtóképek.
A Gyökérjelek – Jelgyökerek című kiállítás február 14-ig látható a K.A.S. Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 9.).
