Régóta foglalkozom alkotói praxisomban az emlékezés pszichológiájának tanulmányozásával, amelyhez szorosan kapcsolódik a gyermekkort érintő kérdéskör, így könnyű volt kapcsolódnom a koncepcióhoz.
Tudtam, hogy kirakati térbe fog kerülni ez a mű, ezért úgy terveztem meg, hogy kétoldalúan olvasható legyen. Létrehoztam egy objektet, egy fiktív entitást, úgy képzeltem, hogy ez egy gyermekkorunkból megőrződött sejt, egy oda visszanyúló emléktöredék. A térbeli műtárgy tulajdonképpen amorf forma, elülső oldalán fehér tintával lágyan megfestett szimbólummal, amely sokféle asszociációt megidézhet. A mű hátoldalán fény előtt, ceruzával rajzoltam át a fehérrel megfestett formát. Az alakzat kétféle minőségben látható, de bármelyik oldalát nézzük, mindkét felén megjelenik a mozgás érzete: hullámzó, áramló pulzálást érzünk e motívum láttán.
Korábbi munkáimhoz képest ez a mű az anyaghasználatban hoz újat: bár a textillel való együttműködés, valamint a borosszilikát-üveg használata korábbra nyúlik vissza, az ismert formáim és anyagaim mellett a színes gyöngyök is megjelennek ezeken a felületeken. Egy ideje már szerettem volna beemelni a munkáimba a gyöngyfűzés technikáit, mert alkotói formanyelvemhez illeszkedőnek érzem, végül ebben a projektben kapott elsőként helyet. A textilfelületet körbefutó csápok, amelyek keretbe is foglalják a mű belső részét, üveggyöngyökkel sűrűn vannak kivarrva, közöttük különlegesebb darabokkal: vintage, mindenféle, egyedi, talált, de még Swarovski-kristályok is.
Saját gyerekkoromat alapvetően meghatározta a gyöngyökkel való foglalkozás, valamint azok gyűjtése, így e technika megjelenése metaforikusan is olvasható. A gyöngyök szimbolikája és történetisége is nagyon izgat. Az emberek ősidők óta díszítik magukat mindenféle ékkel, kagylókkal, fagyönggyel, fényes, csillogó ásványokkal, kövekkel, amelyeknek gyakran mágikus erőt tulajdonítanak, ezek kapcsolódnak a nőiséghez, a szellem és a lélek utazásához, segítik a tökéletesség, a boldogság elérését. Mivel jórészt talált gyöngyökről van szó, minden darabnak megvan a maga rejtett története is, amiket magukban hordozva a textil felületén élhetnek tovább.
Gyermekkorunk esszenciális elemeivel játékra hívtam a nézőt, aminek során felidéződhetnek elfeledett emléktöredékek. Felnőttként elsiklunk az elsőre jelentéktelennek tűnő, de olykor fontos, apró részleteken, ezzel a munkámmal pedig az volt a célom, hogy a vizuális ingerekkel életre hívjam a gyermeki látásmód erejét. A textilre varrt gyöngyök sajátos ingert váltanak ki a befogadóból: egyszerre gyönyörködtetnek, katalizátorként működnek és visszahúznak minket a gyerekkorunkba, amikor még vonzódtunk az apró tárgyak iránt, amikor még csillogó szemmel viszonyultunk a széphez, ugyanakkor mégis megtöri a textil puhaságát, homogén simaságát, rücskös, szúrós érzeteket kelt, ami viszolygást szül a nézőben. Egyszerre vonz, ugyanakkor kissé taszít is. Az alkotási folyamatban is jelen van ez a kettősség: a gyöngyöket hosszú, finom és meditatív munka volt felapplikálni a textilre, miközben a tűt folyamatosan bele kellett döfni az anyagba, aminek van egyfajta agresszív jellege is.
Hasonló a helyzet a mű íves formáival, amelyek az organikus terjedés, növekedés, burjánzás érzetét keltik, a természetben megannyi módon visszatérő formák egyszerre barátságosan ismerősek és idegenek, sokféle asszociációs lehetőséggel a vérerektől a fa gyökérzeten át a csápos élőlényekig. Ellentmondó érzetek aktiválásával egyszerre biztonságosnak tűnnek, olyan egymásba olvadó karokként, amelyek védelmeznek, beburkolnak, majd fenyegető, a szétterjedő konstrukciók élősködő, invazív kreatúrákként is olvashatók. A textil puhaságával, melegségével az üveg kemény ridegsége, törékenysége erős kontrasztban áll, miközben mégis, a két matéria egymásba olvadva alkotja meg a munka sérülékeny testének egészét.
Intuitív módon vált meghatározóvá alkotó tevékenységemben a textilekkel való együttgondolkodás, majd pedig ösztönösen egyre inkább térbeli formákat kezdtem alkotni. Volt egy pont, amikor felismertem, hogy korlátozva érzem magam a megszokott, sík kiterjedésben, és fontossá vált, hogy kilépjek a térbe. A csápok által a mű birtokba veszi a teret, kisajátítja, elrabol belőle egy darabot, ilyen értelemben invazív ez a tárgy. Úgy érezzük, mintha lassan, de folyamatosan növekedne, így tulajdonképpen védelmező burkot is képezne a belső mag körül.
A fénynek korábban is fontos szerepe volt a munkáim anyaghasználatában, ennél a tárgynál viszont kifejezetten esszenciális elemként van jelen. Az üveg évekkel azután jelent meg a munkáimban, hogy elkezdett foglalkoztatni az anyagok transzparenciája, csillogása és észlelésének vizsgálata, tehát azok a jelenségek, amelyeket mindenképpen a fénnyel tudunk megjeleníteni, látni, érzékelni. Foglalkoztat a látás és tapintás szimbiózisa, amihez sokat hozzátesz, hogy egy adott dolgot milyen fényben látunk.
Mostanában sokat kísérletezem azzal, hogy az üveg miképpen tudja megtörni a fényt, hasonlóan a gyöngyökkel is, amelyek mindig másképpen csillannak meg, attól függően, hogyan esik rájuk a fény. Ami pedig különösen izgalmas: ha távolról nézzük a művet, akkor a textil naturális színei dominálnak, míg közelebb lépve a látvány elaprózódik, a gyöngyök színkavalkádja különálló szemcsékként érvényesül. Mint ahogy a prizma megtöri a fényt, amelyet alapvetőn színtelennek érzékelünk, viszont mégis az összes árnyalatot magában hordozza. A Found Child Cell utáni munkáimban is szerepet kap a gyöngy, s átfúrt kavicsok és egyéb apró tárgyak is, amiket varrhatónak és illeszkedőnek gondolok. Úgy érzem, olyan új összetevőt találtam, amely még nagyon sok lehetőséget rejt magában.
