Reigl Judit külföldre szakadása óta, majd hetvenöt éve családtagok és barátok őrizték ezeket a festményeket, melyek szoros barátságuk és egymásra hatásuk dokumentumai is, ahogyan fiatalon, pályájuk elején saját festői nyelvezetüket és útjukat keresték.
Reigl Juditot 1939 végén, tizenhat évesen érte az egyik első mély művészeti benyomás a Tamás Galéria Cezanne és van Gogh reprezentatív műveinek kiállítása páratlanul szép és tökéletes színes művészi nyomatokban című tárlatán. Goya, Van Gogh és Gauguin egyes művei egész életére tudatába égtek, és arra ösztönözték, hogy művészi ambícióit komolyan véve élethivatásul válassza a festészet kihívásokkal és nehézségekkel teli, de másra fel nem cserélhető útját. Hároméves volt, amikor édesapja meghalt, s az addigi nagypolgári életet állandó nélkülözés, szűkösség váltotta fel. Ezt a nehéz gyermek- és ifjúkort hagyta maga mögött, amikor 1941-ben felvették a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola festő szakára. Végre olyan közegben találta magát, amelyben saját kezébe vehette sorsát, és elindulhatott új élete felé, művészetének kibontakoztatását életre szólóan minden másnak fölébe emelve.
Az új miliőben számos új barátra lelt, akik hasonló lelkesedéssel és örömmel tanulták mesterüktől, Szőnyi Istvántól a festészet csínját-bínját. David Tissa (Dávid Teréz), Böhm Lipót, Zugor Sándor, Bíró Antal, Bíró Zsuzsa, Hantai Simon, Fiedler Ferenc (François Fiedler), Hargittai Pál, Sjőholm Ádám, Pán Márta és Molnár Vera – hogy csak néhányat említsünk diáktársai közül. Együtt jártak François Gachot-nak, az Eötvös Collegium volt tanárának különelőadásaira, aki a főiskolán francia nyelvet és művészettörténetet tanított. A modern francia mesterek művészete új világot nyitott meg a fiatal művészpalánta számára, és elbűvölte az akkor még el nem fogadott magyar géniusz, Csontváry Kosztka Tivadar festészete is. Ebben az időben restaurálták a főiskola grafikai osztályán Csontváry számos művét (köztük a Magányos cédrust), amelyek hónapokig álltak víz alatt egy pincében.
Reigl Judit: Halász pár, 1948
A diákok egy része napról napra követte a művek rendbehozatalát. A főiskola lépcsőházában kisebb forradalmat is elindítottak, különböző felhívásokat festettek a lépcsőfokokra: le a tanárokkal, éljen Derain, Braque, Picasso és Chagall… 1944-ben Reigl Judit megtakarított pénzéből egy kínai rajzokat bemutató művészeti albumot és egy Van Gogh-monográfiát vásárolt, ezeket később is mindenhová magával vitte. Főiskolai barátai közül Böhm Lipót, Zugor Sándor, Bíró Antal és Hantai Simon állt hozzá a legközelebb, velük együtt járt kiállításokra és különböző művésztelepekre, mint például 1944-ben májustól októberig Felsőbalogra alkotni. Festészetük, színhasználatuk és témáik ebben az időben nagyon közel álltak egymáséihoz. Szoros barátságuk külön szigetet alkotott a főiskolán belül.
1944-ben Reigl Judit kiállított a Műcsarnok VII. Nemzeti Képzőművészeti Kiállításán, 1945 decemberében pedig a Főiskola Ifjúsági Körének karácsonyi tárlatán, amelyről egy filmhíradórészlet is fennmaradt (http://www.youtube.com/watch?v=75IqeuyuSSk – köszönet Molnos Péternek, aki megtalálta és felhívta e videóra a figyelmemet). A huszonkét éves művészt barátai, Böhm Poldi, Bíró Antal, Zugor Ferenc, Fiedler Ferenc és Hantai Simon társaságában láthatjuk. 1945-ben Európai Iskola néven megalakult az a művészcsoport, melynek programját Pán Imre, az egyik alapító a következőképpen fogalmazta meg: „Európa és a régi európai eszmény romokban hever. (…)
Zugor Sádor: Itáliai táj, 1948
Az új Európa csak nyugat és kelet szintéziséből épülhet fel. Mindenkinek el kell döntenie Kr. u. 1945-ben, hogy jogosan viseli-e ezt a megjelölést: európai ember. Meg kell teremtenünk az első európai iskolát, amely megfogalmazza élet, ember, közösség új kapcsolatát.” Reigl Judit, aki elsősorban európai művésznek tekintette magát, azonosságot érzett ezzel a szellemmel, amellyel túl lehet lépni a nemzeti korlátokon. Sajnos az Európai Iskola rövid életű lett, mint ahogyan Reigl Judit hite is megingott a háború utáni Magyarországgal kapcsolatban.
Római vakáció
Az iskola befejeztével Reigl, Zugor és Böhm – tanáraik: Szőnyi István, Kandó László, Bernáth Aurél ajánlólevelével felvértezve – együtt akartak Itáliába indulni, hogy ott folytassák tanulmányaikat. Dr. Kardos Tibor, a Római Magyar Akadémia igazgatója ösztöndíjat biztosított számukra. Azaz csak indultak volna, mert még nem kapták meg a vízumot. Judit útleve éppen lejáróban, félő volt, hogy nem adnak neki újat. Úgy döntöttek, mégis nekivágnak, majd Bécsben várják meg a szükséges dokumentumokat. 1946. október 15-én elindultak. Az olasz vízumra várva több mint három és fél hónapig nagy megpróbáltatások közepette Ausztriában kellett vesztegelniük. Minthogy csak kéthetes átutazó vízumuk volt, és nem voltak osztrák állampolgárok, semmilyen segélyben nem részesülhettek, ételjegyet sem kaphattak. Reigl Judit szerint élete egyik legnehezebb időszaka volt ez. Csak testvére, Reigl Ottó mentette helyzetüket, akinek jó kapcsolatai voltak néhány szövetséges angol katonával, tőlük élelmet vagy élelemre cserélhető cigarettát kaptak. Amikor a kis csapat, Reigl, Zugor és Poldi megbetegedett, és már mindent feladni készültek, az utolsó pillanatban megkapták a szükséges engedélyeket, hogy 1947 elején beutazhassanak Itáliába.
Ez az 1947-től 1948–ig tartó időszak először adott alkalmat a nyugat-európai mellett a reneszánsz és a bizánci művészet tanulmányozására, amely mélyen megérintette őket, és megtermékenyítette gondolkodásukat. Ha szegényesen és sok nélkülözés árán is, télen fűtetlen szobában, de boldogan tapasztalták meg azt a szabadságot, amely Reigl Judit számára művészete mellett mindig is a legfontosabb maradt. Kardos Tibornak hála, ekkor a magyar szellem sok kiválósága érkezett a Tevere partjára. Talán Lengyel Balázs emlékezései (Két Róma. Emlékezés, 1948–1993, in Lengyel Balázs: Két sorsforduló, Balassi Kiadó, Budapest, 1998) adják vissza legjobban azt, amit Reigl Judit és társai is érezhettek és élhettek át ebben az időben. „Rómában voltunk. Annyi bezártság és rémség után. A hidak nélküli, összerombolt Budapest után. A világot akartuk. Az egész világot, nyelni, magunkba tömni, fuldokló hevesen. Mindent részletekben ízlelni, de az egész földgömböt, ha lehetne, bekebelezve. Közös életünk csúcs-pillanata volt ez, a mindent vágyó-ígérő ifjúságé.”
Rómában a Palazzo Falconieri, vagyis az 1928-ban megnyílt Római Magyar Akadémia lett új otthonuk. A Tiberis partján, a Via Giulián, a történelmi belváros egyik gyönyörű palotájában élhettek, melynek tetejéről beláthatták az egész várost. Pár lépésnyire a Piazza Campo dei Fioritól, a Virágok terétől, közepén Giordano Bruno szobrával, szemben a Michelangelo tervezte Farnese-palotával. Jöttek-mentek a fiatal magyarok, akik a háború után először utazhattak külföldre. „Roppant előkelő és egymástól nagyon különböző emberekből álló társaság volt, Fülep Lajostól Lukács Györgyön át Cs. Szabó Lászlóig. Voltak különféle zenészek: Szervánszky, nem az Endre, hanem Péter, az öccse, aki hegedűművész, aztán Szegedi Ernő és Solymos Péter zongoraművészek.
BÖHM Lipót POLDI: Az utolsó vacsora, 1944
Ferenczy Béni, Kerényi Károly. És az írók: Weöres Sándor, Károlyi Amy, Pilinszky János, Toldalagi Pál, Berczeli Anzelm Károly. Nem mindenki egyszerre volt kinn, hanem kisebb közökkel. Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Klaniczay Tibor, mások is. Szóval, válogatott társaság” – emlékezik Csorba Győző Csiszár Mirellának (Dunatáj, 1991. 2–3. szám). 1947–48 fordulóján a névsort nyugodtan kiegészíthetjük még Takács Jenő és Veress Sándor zeneszerzővel, Takáts Gyula költővel, továbbá a fiatal festők sorával: Reigl Judittal, Bíró Zsuzsával, Hantai Simonnal, Fiedler Ferenccel, Böhm Lipóttal, Bíró Antallal és Zugor Sándorral.
Bíró Antal: Olasz kikötő, 1948
Kardos Tibor igazgató 1947-ben éppen a fiatal ösztöndíjasoknak rendezett kiállítást, a többiek mellett Reigl Judit tíz művét is kiállította. Sőt, mi több, a magyar állammal megvásároltatta nagy méretű Campo de’ Fiori című olajképét (azóta is lappang) a Magyar Akadémia számára. Kardos az állami vásárlást elősegítendő Reigl német hangzású nevét magyarosíttatni akarta, így Judit a nevelőapja nevét kölcsönvéve Némedy Judit néven szerepelt a kiállítás katalógusában. Barátaival portrérajzolásból próbálták kiegészíteni csekély ösztöndíjukat. Juditnak még kétszer nyílt alkalma művei bemutatására az Akadémia galériájában, majd a Galleria di Palmában.
Autóstoppal Szicíliától Velencéig bejárták Olaszországot. 1948-ban a Szicília keleti partján fekvő Cataniában részt vettek a Mostra de Pittura e Scultura Ungherese Contemporanea kiállításon, és más magyar művészekkel együtt két hétig vendégeskedtek egy olasz herceg és amerikai felesége villájában. Velencében ottjártukkor zajlott a 24. Velencei Biennálé, így alkalmuk nyílt az európai kortárs művészet szélesebb panorámájának megismerésére. A biennálén először állított ki az akkor hatvanhét éves Pablo Picasso, tizenkilenc képe igazi szenzációnak számított. Megnézhették Peggy Guggenheim gyűjteményét is, ahol hetvenhárom művész százharminchat munkája adott képet a kortárs művészet legfontosabb áramlatairól, főként a kubizmusról és a szürrealizmusról.
Zugor Sàndor: Itàliai tàj, 1948
Reigl ekkor találkozott először Ernst, Dalí, Kandinszkij, Klee, Miró és Mondrian művészetével, és itta magába az új impulzusokat. Ravennában a Sant’Apollinare Nuovóban éppen a háborús sérüléseket javították, Reigl felkéredzkedett az állványzatra, hogy közelről vizsgálhassa a remekműveket. A San Vitale-bazilikában, amely Konstantinápolyon kívül a legfontosabb bizánci mozaikokat őrzi, ismerkedik meg Betty Andersonnal, aki Henry Moore tanítványaként szintén ösztöndíjjal tartózkodott Olaszországban. Betty követi új barátait, a „négy apostol”-t Rómába, ahol együtt laknak a Római Akadémián. Ez a találkozás sorsdöntő lesz, hiszen Betty Juditot választotta társául, egészen 2007-ben bekövetkezett haláláig.
1948 október végén, egyrészt édesanyja romló egészségi állapota, másrészt a lejárt ösztöndíj miatt Judit visszatért Magyarországra, ahol szembesülnie kellett a magyar valósággal, szabadsága és művészete drasztikus korlátozásával. Útlevelét a határon elvették, soha nem kapta vissza.
Bíró Antal előbb Svédországba, majd Franciaországban ment, és soha többé nem tért haza Magyarországra. Reigl Judit 1950-ben menekült el Magyarországról. Zugort és Poldit elkapták, és a veszprémi börtönbe kerültek. Zugor 1956-ban disszidált az Egyesült Államokba, Böhm Lipót egyedüliként itthon maradt.
A szerző műkereskedő
A tárlat május 26-ig hétköznapokon 10:00 és 18:00 óra között látogatható a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 10.).
