Mozgás, fény, tudomány, technika és művészet találkozása a tárlat, melyben a mozgás illúzióját felváltják a mechanikusan, elektronikusan vagy mágnesesen mozgatott művek. (Kurátor Dohnál Szonja)
Bolygó Bálint munkáiban a mérnöki tudomány és a művészet elemeit integrálja. Műveinek kimenetele nem előre meghatározott, fontos számra a kontraszt, amely az emberi alkotói gesztus kiszámíthatatlansága és egy rendszer, egy algoritmikus kiszámíthatósága között feszül. Szobrai, szerkezetei rajzokat, grafikákat és fényvetítéseket generálnak. Animechanika című műve egyszerre működik esztétikai tárgyként és performatív gépezetként. Ahogy a néző közelebb lép, a mozgásérzékelő bekapcsol, a „rajzológép” dolgozni kezd, s egy befűzött filmszalagra karcol vonalakat. Az absztrakt alkotás kivetül a falra, folyamatosan változik és alakul. Felfedezhető a mű kapcsolata a korai avantgárd animációs filmekkel, ahol közvetlenül a filmszalagra festettek, karcoltak.
Csörgő Attila mozgó struktúráiban (Clock–work, Cím nélkül 1 tetraéder + 1 tetraéder = oktaéder) a mindennapi életben elérhető egyszerű technikai megoldásokat és eszközöket alkalmaz. A hétköznapi eszközök és anyagok használata megkönnyíti a műalkotás közvetlenebb befogadását, demisztifikálja a művészi folyamatot. Gesztusával hidat teremt a művészeti terület és a néző mindennapi környezete között. A minimalizmus és a konceptualizmus egyszerre van jelen Clock–work című munkáján.
Egy fényforrással megvilágított műanyag flakont láthatunk, amelynek efemer árnyéka átalakul az idő szimbólumává. A végtelen szimbólumát formázó árnyékban egy óramutató ketyeg az idő illúziójának narratíváját vezetve be. Hétköznapi időfelfogásunk szélsőséges léptékeken (nagyon kicsi vagy nagyon nagy tömeg és nagy sebességek figyelembevételekor) összeomolhat. Ezekben az esetekben mintha az idő összefonódna a térrel, ami a téridő fogalmához vezet. A műalkotás térbeli felületre, azaz a falra vetül, ezáltal elmosódnak a tér és az idő közötti határok, az idő és a térbeli dimenziók összekapcsolódnak.
Dargay Lajos Fénymodulátorok című alkotása forgó nikkelkorongokból áll, s mozgásérzékelőkkel van ellátva. Fénymodulátora tudományos és mérnöki megközelítést tükröz, célja a művészet és a tudomány egyesítése. „Az emberiség evolúciójának tovább- és újrateremtése, a létezés örömének újrafelfedezése az, amit az ilyen művekkel elérhetünk. Az egymást folytonosan felváltó, dinamikusan feltörő újabb és újabb hatások az élet drámájának új megjelenítését is eredményezik” – nyilatkozta a művész.
Dohnál Áron digitális fényanimációjában a legújabb médiumok egyikét használja. Lekerekített kockát formázó digitális objektje egyszerre idézi meg az organikus és geometrikus formákat. A 3D térben a cyberpunk stílusú struktúra metamorfózisát látjuk. Az organikus és geometrikus formák kombinációja a természeti és technológiai elemek ötvözésére tett kísérletet jelez. A cyberpunk esztétika gyakran neon és futurisztikus színsémákat használ, Dohnál Áron művére is jellemző a technológiához, a LED világításhoz használt színvilág. Háromdimenziós modellje a virtuális térben „él” és működik, annak szabályai szerint.
Nicolas Schöffer meghatározó szerepet játszott a gépek művészeti diskurzusba való beemelésébe. Fényszobraival az elsők között tett kísérletet a filmhez hasonló „mozgóképek” létrehozására. Szobrait az anyagisággal szemben a fény manipulálására szolgáló eszköznek ítélte. Munkássága az idő, a tér és a fény egyesítésére irányult. Fénydinamikai műveit a mozihoz hasonlónak tekintette. A kiállításon látható Chronos 6. című alkotása szinte mozivászonná változtatja a teret, a falakon felvillanó absztrakt képekkel. Több filmben is közreműködött, melyekben szobrainak fényjátékát egyfajta „metamozinak”, „kibővített mozinak” tartotta.
A médiaarcheológia elmélete és a kinetikus művészet a technológia, az idő és a médiumok történeti változásainak feltárásában mutat rokonságot. A médiaarcheológia a médiatörténet rétegeinek feltárását, míg a kinetikus művészet az alkotás és a technológia metszéspontjait vizsgálja. E terület kutatói és alkotói gyakran foglalkoznak a gépek, az automatizálás kérdéseivel, a kinetikus szobrok, a médiarétegek, a nem lineáris, párhuzamos médiatörténet sajátosságaira koncentrálnak. A médiaarcheológusok néha elavult technológiák újbóli kisajátításával foglalkoznak, és azokat művészi vagy kritikai célokra használják fel.
Ez a megközelítés magában foglalja a régebbi médiumok rekontextualizálását, újrahasznosítását és új jelentéstartalmakkal való felruházását. Harasztÿ István (Édeske) így ír erről ars poeticájában: „Mi a különbség a gép és a gépszobor között? A gépet egy bizonyos munka, egy feladat elvégzésére konstruálják. (…) Míg egy gépszobor (mobil) néha csak egy gondolat szemléletessé tételét, kitapinthatóságát célozza mozgásában, mozgathatóságában, anyagában, formájában, színében, vagyis összességében.” A kiállításon látható Ketyegéspótló című műve szintén az idő tematikájára épít. Itt a mobilt a látogatónak kell mozgásba hoznia, ő indítja el a ketyegést, különben az idő áll.
A kiállítás egyedi ívet rajzol fel az egyszerű, a mindennapi életben jelenlévő eszközökből épített művek és a modern technológiát használó 3D számítógépes animáció között, nem versengő médiumok ezek, hanem mint a médiarégészetben, párhuzamos utak.
A fotókat készítette: Spitzer Fruzsina
A Mozgó formák című kiállítás január 31-ig tekinthető meg a Művészetek Házában (Dubniczay-palota, 8200 Veszprém, Vár utca 29.)
