Az Art Market és a MOST. SERBIA Kortárs Képzőművészeti Fesztivál kiemelt programjaként a Q Contemporary Művészeti Központban tekinthető meg a Mira Brtka világa – Retrospektív, amely a tavaly Belgrádban megrendezett Mira Brtka, Refleksije életmű-kiállítás szűkített anyaga, egyben a művész első átfogó nemzetközi tárlata.
Rómában Mira Brtka filmes munkái mellett képzőművészeti tanulmányokat folytat. 1963-ban diplomázik a Római Szépművészeti Akadémián és már 1964-ben csoportos kiállításon mutatkozhat be a Scorpio Galériában. Ebben az időben készült képei (Mennyei visszhang, Eperlekvár, Négyesével sorakozva) a francia informel irányzatához köthetők, jellemzőjük a vonalak, színfoltok spontán mozgása. Marisa Volpit idézve: „Nem próbál semmilyen világot ábrázolni, helyette különböző vizuális észleléseket és ezek lehetséges kifejezéseit igyekszik feltárni.” Ebben a szellemben készíti el Giulio Gianini és Emanuele Luzzati Oscarra jelölt, A tolvaj szarka című animációs filmjének absztrakt tájképként ható hátterét.
Ezt fejleszti tovább a hatvanas évek végén készült alkotásaiban, ahol már a kép felszínének teljes megmunkálására törekszik, a sima felületek és színek vizuális hatására. A vászon felszínét lágyan borítják be a lekerekített geometrikus formák, alakzatok. A kép közepe és ezzel együtt a szimmetria fontos szerepet játszik még ott is, ahol a középpont kissé elmozdul (Horizont II.). Az alkotások mérete is megnő, a nagyobb felületekhez, organikus formákhoz igazodva.
Mira Brtka a festményekkel párhuzamosan rajzokat, kollázsokat is készített, melyek nem előtanulmányok, hanem önmagukban megálló alkotások, rajtuk a mozdulatlanságból formálódó folyamatos mozgást, a fény-árnyék ellentétét próbálta megragadni. Közülük is kiemelkedik az a műve, amely a sárga szín árnyalatainak csíkjaiból építkezve, a vajdasági táj tipikus képét, a hullámzó búzatáblákat idézi meg a nézőben.
A hetvenes évektől megosztja életét Ópazova és Róma között, ebben szerepe van Dragan Krešoja szerb filmrendezővel kötött házasságának (1972). 1970-ben rendezi a vajdasági szlovákok múltját feltáró dokumentumfilmjét, a Szlovákokat. Ezzel egy időben rendezőasszisztense a partizánfilmnek, a Sutjetkának (1971), amely az 1943-as 5. offenzívát dolgozza fel. A film kitüntetett helyét mutatja, hogy egyik forgatókönyvírója az orosz Szergej Bondarcsuk volt, Tito marsall szerepére pedig az angol filmsztárt, Richard Burtont nyerték meg.
Közben Olaszországban elindítja a vajdasági szlovák népi motívumokra épülő divatmárkáját. Divattervezői sikerét jelzi, hogy Isabella Rossellini lesz ruhái reklámarca, Paolo Pietrangeli kultfilmjének, a Szárnyas disznóknak (1977) jelmezterveihez saját kollekciójából merít ihletet, valamint 1981-ben az olasz Vogue hasábjain szerepelnek ruhái. Ekkoriban születnek hímzett képei is. Mivel szülőhelyén még éltek a szlovák néphagyományok, felvázolt hímzésterveihez az őket kihímző asszonyok tetszésük szerint választhatták meg a színeket. Így kreatív folyamatként őket is bevonta az alkotásba. Különleges helyet foglalnak el a hímzett festmények között a Fekete önarcképek, amelyeket a vászon közepére fekete akrilfestékkel felrajzolt arc körvonalai uralnak, hátterüket pedig színes fonalakkal csíkozták ki, ezzel is jelezve a szlovák gyökerekhez való tartozást.
A hímzésekkel párhuzamosan új anyagok felé fordul: textil, újságpapír, fémhulladékok, plexiüveg – ezekből alkotja kollázsait, szobrait. Korai textilkollázsain a sima felület már elmozdul a megfogható textúra irányába, ugyanakkor a vonalak, színek, formák iránti érdeklődése köti össze ezeket a munkákat korábbi alkotásaival. Rómából hazaköltözve a nyolcvanas években visszavonul a művészeti színtérről, majd 1990-ben, váratlanul, neoexpresszionista kollázsszobrokból álló kiállítással jelentkezik. Ezek a háromdimenziós tárgyak egy keretre elölről-hátulról szabálytalanul felfeszített, ragasztott textildarabokból állnak össze, transzavantgárd szobrokat alkotva.
Képek: Q Contemporary (fotó: Tóth Dávid)
2022.10.07 – 2022.12.17.
Andrássy út 110.
Budapest, 1062.