Giorgione életéről szinte semmit sem tudunk – noha kiváló társasági ember hírében állt –, művei pedig végképp homályos, enigmatikus alkotások, melyeknek rendszerint az utókor adott címet, s melyeknek sokszor a szerzősége is vitatható. Jelen vászon esetén sincs ez másként. Évszázadokon át úgy emlegették, mint a Három napkeleti bölcset, ám többeknek szemet szúrt, hogy a képen semmilyen attribútum nem utal Betlehemre, és nem látjuk a jellegzetes aranytárgyakat sem, így napjainkban leginkább úgy emlegetik, mint a Három filozófust. Ennek értelmében az idős filozófus jelképezné a klasszikus görög filozófiát, a turbános „napkeleti bölcs” a hellenizmust, a fiatal tudós a szögmérővel pedig a „modern” reneszánsz tudóst. Ezen elmélet Achilles-sarka, hogy a „három filozófus” nem illeszkedik semmilyen mitológia vagy egyéb kontextusba, illetve az, hogy szélsőségesen leegyszerűsíti Giorgione alapvetően polifón, enigmatikus és szuggesztív művészetét. Giorgione képe egyébként kiállja mindkét próbát. Az idős mágus (vagy filozófus) köpenyében rejtegetett tekercsén csillagászati ábrákat látunk. Bár az evangéliumok alig említik a betlehemi Háromkirályokat, Máté evangéliumából annyit biztosan tudunk, hogy Jézus születésekor napkeleti bölcsek egy csillagot követve indultak Betlehembe, hogy megajándékozzák a Világkirályt. Ez egyike a Biblia azon eseményeinek, amely tudományosan is bizonyított: Jézus születésekor valóban különleges bolygókonstelláció volt a Halak csillagképben. Giorgione vászna szuggesztiókat lop belénk, ami ugyanúgy lehet a Mágusok Utazása is Betlehembe, mint három nagytudású filozófus – és három különféle korszak – tudományos eszmecseréje a természetben. Érdemes azonban összevetni Giorgione tudósait Raffaello „valódi” tudósaival az Athéni Iskolából. Raffaello freskóján szigorú hierarchia uralkodik, melynek csúcsán – azaz gravitációs középpontjában – Arisztotelész és Platón állnak. (Magát a „metafizika” kifejezést is Arisztotelész alkotta a fizikai világon túli jelenségekre). Mind az összes többi tudós e körül az „ikercsillag” körül kering, úgy egymásba csimpaszkodva – „teammunkában” –, miként a molekulák. Giorgione bölcsei közt ezzel szemben az interakció minimális. A fiatal filozófus alakja teljesen elszigetelt, az idős mágus pedig mintha kelletlenül vagy bizalmatlanul venné elő pergamenjét. Másrészt: Raffaello freskóján minden az emberi szellem diadalát zengi, nyoma sincs rajta természetnek, míg Giorgione képén alapvetően a természet uralkodik egy hatalmas barlang formájában, amely sötétsége folytán szívó hatást fejt ki a szemlélőre. Giorgione mágusai tehát még nem léptek be Betlehembe, de már eljutottak a Természet Templomának végtelen titkokat rejtő kapujába.
Bosch életműve még Giorgione művészeténél is talányosabb. Rendszerint vallási témájú képeket festett, ám bizarr szexuális fétisekkel és okkult szimbólumokkal átitatva. A Mágusok imádása sem kivétel ez alól. Bár ezúttal a betlehemi festmények valamennyi attribútumát azonnal felfedezzük, Bosch hatalmas triptichonja feje tetejére állítja az ikonográfiai értelemben klasszikus narratívát. A bal oldali táblán például Szent József alakját látjuk a donátorok mögött, ruhát vagy pelenkát szárít. A jobb oldali tábla hátterében – szintén két donátor mögött – farkas fal fel egy fiatal férfit, miközben egy másik bestia űzőbe veszi a feleségét. A középső tábla szárnyaló költőisége viszont elképesztő! A betlehemi csillag alatt álló rozzant pajta és a mögötte elterülő tájkép minden eleme profetikus: a jászolban látható szamár éppúgy, mint a dombtetőn (egy óránál) látható pásztor és nyáj vagy a szélmalom kereszt formájú vitorlája. E jászol a lehető legrozogább tákolmány, olyan, mintha már csak a szentlélek tartaná egyben, ám valójában minden terhe egy Y alakú fatörzsön nyugszik. Eme mankó alakú gerenda közvetlenül Jézus és a Háromkirályok közt kétségtelenül a „csonkabonkákra” utal, miközben a jászol szalmával fedett tetejét valóságos dicsfényként ragyogja be egy arannyá változó szalmaköteg.
A legtöbb figyelmet természetesen a Háromkirályok kapják. Gáspár (jelentése: Kincstárnok) közvetlenül Jézus előtt térdel, és nevéhez hűen aranyat adományoz. E díszes aranyszobor jelképes módon Izsák feláldozását ábrázolja. Menyhért király palástja olyan, mintha ezüstből öntötték volna, és ebbe az ezüstpalástba vésték volna, amint Sába királynője tömjént ajándékoz Salamonnak. Ám a legcsodálatosabb Boldizsár, a harmadik király. Hófehér szelencéjében illatos mirha lapul, melynek légiességét a szelencén trónoló griffmadár jelképezi. Kivételesen éles és jól sikerült férfiportré, ám igazi szimbolikus jelentőségét a fekete-fehér kontraszt adja, Bosch ugyanis teljesen tudatos módon idézi meg itt az alkimista rituálé három lépcsőfokát: a Feketedést I. (Nigredo), a Fehéredést II. (Albedo) és a Vörösödést III. (Rubedo). – Boldizsár, a szerecsenkirály egymaga testesíti meg az első két lépcsőfokot, ám a harmadik lépcsőfok, a Vörös Oroszlánból kibontakozó alkímiai Opus Magnum, nem Gáspár király díszes aranytárgya lesz, hanem maga a Megváltó, Jézus Krisztus, akihez ugyan vándorlásai és prédikációi során főként a fehér köpenyt tudjuk társítani, ám aki a töviskoronázás során bíborba borul! Ezt jelképezi a jászolból kikandikáló démoni-aberrált alak. Bosch ahhoz hasonló bonyolult, mély pszichológiai összefüggést ábrázol autodafé és szexuális aberráció között, mint a későbbi Töviskoronázáson. Komoly kórkép, ám a lényegen nem változtat: az Opus Magnumot ne valamiféle bőségszaruként képzeljük el, hanem Jézus Krisztus igéjeként, teljesen ingyenesen.
