Majoros Áron Imagináció című kiállítási blokkjának műveit szemlélve kitűnik, hogy alkotói metódusa olyan, mintha a klasszikus szobrászat alapos újraértelmezését tűzte volna ki célul. A megismerés, az alapos, értelmező kutatás fontos eleme Majoros Áron módszerének, ezért úgy döntött, hogy gyakorlatilag a formákat nem kívülről, hanem éppen, hogy belülről akarja megismerni.
Majoros összekapcsolja az anyagi világ elemeit és az ember életének végességét az ember feletti végtelenséggel. Ugyanakkor „hihetőek” vagy realisztikusak a művei, mert szinte a valóság dokumentálásának is megfeleltethető műtárgyakat épít. Figyelmesen elemző műtárgy-építkezését a valós anyagokon kívül „hiány-elemekkel” is kiegészíti – nem is kevéssel, olykor a hiányzó részek a mű majdnem ötven százalékát (!) is kiteszik. Ennek köszönhetően a súlyos fémszobrok légiessé válnak, hiszen a korrekt módon fogalmazott, konkrét formákban cirógatóan gyengéd és szabad áttekinthetőséget biztosít a művész. Olyan, mintha a „van” kezet fogna a „nincs”-csel, így optimalizálja a kiteljesítő kifejezést: a létező és nemlétező világ egységét, a valóság szubjektív felfogását a képzelet nagyszerűségével. Ennek a gondolatiságnak minden tekintetben van teste, formája és jelentéstartalma, műtárgyként pedig magas minősége.
A nézőt minden esetben megérinti egy-egy találkozás a szobrokká érlelt, valós formákat leképező, lapokból összeépített, acélvágatú művekkel, bronz alakokkal, üvegfigurákkal, műgyanta plasztikákkal. Minden szobornak zeneileg is értelmezhető ritmust ad a rétegezettség, saját csengő hangot a figura személyisége, a lélek suttogásának intimitását pedig a légies áttetszőség.
Kiválóan alkalmazza az alkotói folyamat során a legújabb technológiákat, s miközben boncolgatja a valóságot, ősi-új anyagokkal végül újra is alkotja azt. A művészi idea szabad áramlása szigorú technológiai fegyelem betartása mellett formálódik és ölt testet egy-egy szoborban a kitűnő művész munkájának köszönhetően.
És ha már itt tartunk, vessünk egy pillantást a tűz használatára.
Majoros Áron a tűz lángját használja formáinak megteremtéséhez, maga a tűz segíti életre alkotásainak nagy részét. Az 1050-1350 fokon izzó, folyékony bronz vagy az 1400-1700 fokon olvasztott üveg ad végleges testet egy-egy szobornak, vagy heggesztőívvel olvasztja egybe, plazmavágó lángcsóvával formálja a rideg acélt. Majoros Áron nyughatatlanul keresi az új eljárásokban, technikákban a művész által használható lehetőségeket. Olyan, mint egy kutató, aki addig nem nyugszik, amíg valamit fel nem fedez, vagy valami újat létre nem hoz.
Mindig érdekes megfigyelni, hogy mennyi újítás, sőt találmány született művészek által felvetett kérdések nyomán? A művész kérdez és a tudomány megtalálja, kikutatja, kidolgozza, feltalálja a választ. Vagy éppen fordítva. Sorolni lehetne a jobbnál jobb példákat: Gutenberg, Senefelder, Sierpinski, Mandelbrot, Karl Menger, Russell Kirsch és sokan mások.
Nekem most az a herszoni születésű Nyikolaj Benardos, görög származású orosz fiatalember jut eszembe, aki tíz év kutatást követően végül 1881-ben feltalálta az ívhegesztést, amely azonnal el is terjedt a nagyvilágban. Gyakorlatilag senki sem tud róla, hogy a fizika és matematika varázslatos világa mellett a technikai alapú művészetek vonzásában élte fiatal életét, így a szobrászat, azon belül a fémekkel való alkotás érdekelte: különböző motívumait szegecseléssel, hajtogatással igyekezett térben megalkotni. A korra jellemzően családi tanácsra, vagy az erős atyai tiltásnak köszönhetően azonban kényszerűen a fizika és matematika, a gépészet és az elektromosság technológiája felé fordult, így művész „énje” végül a tudományban, mérnöki munkában, a technikai felfedezések világában teljesedett ki.
Művészeti alkotásaiból semmi sem maradt az utókorra, lényegében a tudománytörténet említést sem tesz Benardos művészi kísérleteiről. A jelenkor művészeként például Majoros Áron naponta használja nagy élvezettel alkotómunkájához azt az eszközt, amelyet Benardos adott az emberiségnek. Az olvadó fémek világába tekintve elmondható, hogy ma már a hagyományos ívhegesztés, az inverteres hegesztés vagy a fogyó elektródás hegesztés során is az ívoszlop 5000-12 000 Celsius fokos hőt bocsát ki, ami valljuk be nem kevés. De a plazmavágás, az egészen más! A plazmavágó ugyanis rendkívül magas hőmérsékletet képes előállítani, mellyel szédületes tempóban lehet átvágni a különböző vastagságú anyagokat. Mellékesen jegyzem meg, hogy a plazmaív hőmérséklete bőven meghaladhatja a villámlás brutális hőfokát is, azaz a 20 000 Celsius fokot.
Sőt! A plazmavágó íve, amit Majoros Áron is nagy örömmel használ, eléri a 36 000 fokot, ami a Nap felszínének hőmérsékletét is maga mögé utasítja. A hegesztőfáklya vagy a plazmaív hőmérséklete azonban nem tekinthető csupán egy számnak. Valójában a „kritikus változóról” beszélhetünk, amely jelentheti azt a különbséget, amely a sikeres műalkotás és a kegyetlen vészhelyzet között feszül. Majoros Áronnak, aki tűzzel és lánggal dolgozik, olvasztja, önti a fémet, vág és hegeszt, a művészi elképzelés és megfogalmazás mellett a kívánt eredmény elérése érdekében navigálnia is kell az igen bonyolult hőmérséklet-szabályozást, közben folyamatos figyelmet kell fordítania az anyag tulajdonságaira, a hegesztési folyamat levezetésére. Érdekes lehet így is szemlélni Majoros Áron egy-egy alkotását!
KIÁLLÍTÁS: március 7-től április 16-ig. NYITVA TARTÁS: hétköznap 10-18 óráig, szombaton 10-13 óráig HELYSZÍN: Virág Judit Galéria. 1055 Budapest Falk Miksa utca 30.
