A szegedi Regionális Összművészeti Központ, a REÖK 2007-es megalakulása óta küldetésének tekinti, hogy a XX. századi és a kortárs magyar művészet legnagyobb mestereinek életművét a közönség elé tárja, és elősegítse, hogy e művészek megtalálják a helyüket a hazai képzőművészeti kánonban. Ebbe a koncepcióba illeszkedik a „Lét-közeli” művészet című kiállítás, amely Szabados Árpád mintegy kétszáz alkotását vonultatja fel, a Magyar Ede által tervezett szecessziós palota két szintjén.

Szabados Árpád, a XX. század második felének egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású hazai képzőművésze 2017-ben hunyt el. Noha igen termékeny alkotó volt, és élete során csaknem kilencven egyéni és háromszáz csoportos kiállításon mutatták be a munkáit, kevés tárlat adott átfogó képet a pályájáról. Ilyen értelemben a jelenlegi kiállítás adósságot törleszt – ahogyan ezt Nátyi Róbert, a REÖK művészeti vezetője, a tárlat egyik kurátora is megjegyezte a 2020. február 1-jei megnyitón, és kiemelte annak jelentőségét, hogy erre a művész szülővárosában, Szegeden kerülhetett sor.

A klasszikus grafikától a monumentális festményekig

Szabados 1968-ban grafika szakon végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mesterei között tudhatta Szent-iványi Lajost, Ék Sándort és Raszler Károlyt. A kiállítás az ezt követő időszakban született képekkel indul: ekkor még elsősorban ceruza- és ecsetrajzok, szitanyomatok, linómetszetek kerültek ki a keze alól – ezekkel lépett a klasszikus magyar grafikát megújító nemzedék soraiba. A technika, a mesterség tökéletes elsajátításáról tanúskodnak az ekkor készült, a vonal kifejezőerejére alapozó rajzok. Ebből a korszakból látható például a József körút 67. lakói, illetve a József körút 67. tárgyai(1973–74) című alkotások, amelyek gazdag részleteiben mély emberi történetek bújnak meg.

A tárlat azonban nem kifejezetten kronologikus, inkább tematikus csoportosításokban szemlélteti az életművet, amelyekhez Szabados Árpád tanítványa és pályatársa, Sinkó István válogatott képeket, aki – Nátyi Róbert mellett – a kiállítás másik kurátora. Elmondása szerint Szabados munkásságában 1983–1984 után jelentek meg a színes rajzok és litográfiák, majd a festmények. A kiállítás első szintjén ezekből látható egy válogatás. Itt kaptak helyet – a padlóra kiterítve – monumentális, csaknem tíz méter hosszú tekercsképei is, amelyek a XX. századi kifestőkönyv (1992–93) címet viselik. „És azokon a tekercseken, akár egy vizuális, de lényegében elbeszélő karakterű naplóban egymás mellé került minden, ami nélkülem vagy éppenséggel velem történt: az eltaposott béka ugyanúgy a történet része lett, mint a jobbra-balra kirobbant háborúk jelei. Ösztönösen festettem, többnyire éjszaka, és ahogy terítettem ki a papírt, sokszor elfelejtettem, mi van a föltekert részeken. Ez a tekercs bizonyos értelemben inkább én vagyok, mint néhány koncentráltabb munkám” – olvasható az alkotótól származó idézet a kiállítóterem falán.


/Kiállítás enteriör/

Kalandozások a modern irányzatok között

Szabados életpályája a történetmesélő grafikától távolod-va nagy ívet járt be. A modern művészeti áramlatokat úgy integrálta, hogy közben mindvégig megőrizte sajátos látásmódját, egyéniségét. Alkotásain – nagyfokú játékossággal – jelentek meg az expresszív, majd szürrealisztikus elemek. A racionálistól mindinkább a megfoghatatlan dolgok, létállapotok, történések, érzelmek és gondolatok megjelenítése felé mozdult el, és kísérletezni kezdett a képzőművészet alapelemeinek, a fénynek, a térnek, az időnek és a jelhagyásnak a megragadásával is. A tárlaton helyet kaptak konceptuális munkái, fotókísérletei, ofszetnyomatai.

Más munkáiban viszont annál nagyobb szerepet játszik az érzékiség és anyagiság. Egy kisebb terem félhomályából éles fény rajzolja ki az Eszközátalakítás (1980) című sorozatot. A fából készült, egymást átszúró késeket mintázó alkotás mögött kis, színes ofszeteken különféle helyzetekben jelenik meg a kés motívuma. Az 1995 és 2004 között keletkezett Hölgyek című sorozatban szintén hangsúlyos az érzékiség és a testiség, de nem olyan súlyos és metsző jelenlévőséggel, ahogy a késkompozícióknál látható, inkább többértelmű torzókban, részletekben. Megjelennek rajtuk a növényi motívumok és a gyermekrajzokra emlékeztető vonások is, amelyekre a felső szintre érve további példákat látunk.

A gyermekrajzok őszinteségével

A palota felső szintjén kiállított színes, látványos és monumentális festményeken visszaköszönnek többek között a már megismert lény-növény viszonyrendszerek, megelevenedő ligetek, valamint a művész egyedi értelmezésű természeti motívumai, madarai, amelyek az általános struktúra és az egyediség viszonyát is boncolgatják. Közöttük megtalálható a tárlat emblematikus képe: a Madaras III. címet viselő, 2005-ös akrilfestmény került fel a plakátokra.

A kiállítást megnyitó Beke László művészettörténész kiemelte, hogy Szabados Árpád komolyan érdeklődött a gyermekrajzok és a dilettánsok kifejezésmódja iránt. A Reök-palotában láthatók azok a kísérletei is, amelyek a gyerekekre jellemző firkák őszinte, gátlások nélküli, szabad és önfeledt ábrázolásmódját  veszik kölcsön. „Izgatott, hogy a dilettáns vagy a gyerek hozzá mer nyúlni olyan problémákhoz is, amelyekhez képzett művész sosem” – olvashatjuk Szabados Árpád vallomását az 1998–99-es Mumik sorozatból származó festmények mellett.

Lét-közelből a fénybe

1999-ben az Ernst Múzeum mutatta be az eddigi legnagyobb merítést Szabados Árpád munkásságából. A Reök-palotában látható tárlat viszont az ezredforduló utáni másfél évtizedben keletkezett alkotásaiból is kínál egy válogatást. Az újabbak közé tartozik például a 2007–2008-as Szimmetrikus sorozat és a Kis képek sorozat, amelyek a művész hagyatékából kerültek a kiállítótérbe. A 2015-ös Szepezd sorozat a kiállítás és egyúttal az életmű záróakkordja.

Szemben a Kis képek erős színeivel, sötét tónusaival, e képek halványak, éteriek, nyitottak: néhol szinte észre sem vehető a vásznak és a fehér fal határa. A művész utolsó alkotásait lágy fény derengi be. Általuk a szemlélő is feljebb emelkedhet azoktól a művészi problémáktól és lét-közeli dilemmáktól, amelyekben – az előző termeket végigjárva – elmerülhetett.

A nagy hatású mester

Szabados Árpád életében az alkotás mellett kiemelt szerepet játszott a művészetszervezés és az oktatás. 1970 és 1984 között a Mozgó Világ képzőművészeti szerkesztőjeként tevékenykedett. Alapítója a Magyar Nemzeti Galéria Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhelyének, amelynek fő célja, hogy a kortárs művészet kérdéseit beépítse az alkotói folyamatokba, és gondozza a tehetségeket. Sinkó Istvánt is e műhely révén ismerte meg, ekkor kezdődött negyvenhat évig tartó barátságuk. A kiállítás kurátora – aki kezdetben mestereként tisztelte Szabados Árpádot, később pedig maga is műhelyvezető lett – elmondta, hogy nagyon emberi, szellemileg telített módon vezette a szakkört. Végtelenül kedves ember volt, de megtartott egyfajta szigorúságot mind önmagával, mind a tanítványaival és kollégáival szemben: következetesen ragaszkodott az elveihez. Sokaknak segített, hogy ráleljenek a saját művészi útjukra, és sokakra gyakorolt életre szóló hatást. Tanítványai a mai napig rendszeresen találkoznak, ápolják az emlékét, és viszik tovább szellemi örökségét. Ő maga önéletrajzában így fogalmazott: „Az életművem részének tekintem a több mint negyvenéves tanári munkámat és oktatásszervezési tevékenységemet.”

A GYIK műhelyben 1975 és 1988 között végzett munkája mellett 1984-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanáraként dolgozott, majd 1995-ben annak rektora lett. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották. Közben számos díjjal ismerték el érdemeit: 1970-ben Derkovits-ösztöndíjat, 1976-ban Munkácsy Mihály-díjat kapott, 1990-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett – hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Az utókor felelőssége

Mindezek ellenére Szabados Árpád életműve még nem került méltó helyére a kortárs képzőművészeti kánonban. A kiállítás és az ahhoz kapcsolódóan rövidesen megjelenő monográfia remélhetőleg elindítja a gazdag és sokrétű életmű részletes feldolgozását és elemzését, megszületnek azok a tanulmányok, amelyek feltárják a művészetében tetten érhető és a művészete által kiváltott hatásokat. És minden bizonnyal további összegző, vagy az életműnek egy-egy korszakát, tematikai egységét bemutató tárlatokra is sor kerül a közeljövőben.

/Indulókép: Szimmetrikus sorozat/