1930-tól a Színházi Élet fotóriportereként zenei és társasági eseményeket fényképezett Budapesten és Bécsben. Ezen időszakban fotózta többek között Bartókot, Kodályt, Lehárt, Furtwänglert, Prokofjevet és Toscaninit is. 
Fotó: Biró Dávid
 
 
Gyenes János Kaposváron született, s már 14 éves korában a fotózás szerelmesévé vált. 1927-ben ő készítette Rippl-Rónai József utolsó fényképét a festő halálos ágyán, a következő évben Győrben letette a fényképész szakvizsgát. 1930-tól a Színházi Élet fotóriportereként zenei és társasági eseményeket fényképezett Budapesten és Bécsben. Ezen időszakban fotózta többek között Bartókot, Kodályt, Lehárt, Furtwänglert, Prokofjevet és Toscaninit is. 
 
 
1936-ban és 1937-ben Londonban és Párizsban élt, 1938-ban a New York Times kairói tudósítója volt, aztán 1940-ben Madridban telepedett le. Az 1948-ban nyitott stúdiójában olyan világhírű művészek fordultak meg, mint Dali, Picasso, Miró, Fudzsita, Karajan, Rubinstein, Chaplin. Elsőként készített fényképet az akkor tizennégy éves I. János Károlyról, a későbbi királyról. A királyi család hivatalos fotósa lett, a király általa készített portréi spanyol bélyegekre és pénzjegyekre is felkerültek. Több mint száz kiállítását rendezték meg, Bécstől New Yorkon és Johannesburgon át Londonig és Pekingig. Életműve több mint 10 millió felvételt tartalmaz, 13 fotóalbuma jelent meg.
Fotó: Biró Dávid 
 
 
A Látogatóban Picassónál. Juan Gyenes című kiállítás a magyar származású fotóművész és a spanyol képzőművész, Pablo Picasso az ötvenes, illetve a hatvanas évek eleje között tartó barátságát mutatja be.  Egy olyan kapcsolatot, amely a fotóművész szavai szerint úgy keletkezett, mint egy „háromfelvonásos irodalmi mű: az első felvonás a megismerkedés volt, a második felvonás Picasso lefényképezése és a harmadik felvonás, amikor meg tudtam mutatni neki a felvételeket”.  Valójában a három eseményből az elsőre 1953-ban került sor a La Galloise-ban, Vallauris-ban. Később, a további két alkalomra 1958-ban Picasso cannes-i La Californie nevű házában, illetve a Mougins-ban található Notre Dame de Vie-ben került sor, ez utóbbi 1961-ben.
 
 

Ebben a három, a francia Riviérán található műteremben készült tizenkilenc fekete-fehér és egy színes felvétel bemutatásával bárki ellátogathat Picasso mindhárom otthonába. Bepillanthat a mindennapjaiba, a magánéletébe, vagy a műhelyébe, ahol dolgozik, sétálhat egyet a festményei, szobrai, installációi vagy kerámiái között.

Fotó: Biró Dávid
 
 
Az egyetlen színes fénykép Jaqueline Roque-ot ábrázolja, amint egyedül ül a mougins-i műteremben, de immáron maga a mester nélkül. Ez az 1978-as kép része annak, amit Gyenes a művészhez fűződő kapcsolata „epilógusának” nevezett, és amelyet itt az özvegye testesít meg.
 
 

A kiállítást a kiválasztott fotókhoz kapcsolódó tíz mű reprodukciója teszi teljessé. A malagai Picasso Múzeumból származó, Picasso szemét ábrázoló rajzot a párizsi Musée Picassóból való 1906-os nagyszerű önarcképe egészíti ki. A kivágott papírhegedű, a Cannes-i öböl látképe, a La Californie belső tere, valamint a gyermekeiről és élettársairól készült művek párbeszédet folytatnak a képekkel és az őket inspiráló jelenetekkel.

 

A kiállítás megtekinthető: 2024. május 29. – augusztus 19. Keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Kurátor: Elena Aparicio.

További információ: https://www.maimano.hu/programok/kiallitas-latogatoban-picassonal-juan-gyenes