Fotó: Gyuricza Mátyás
 
A hazai társadalmi színtéren az anyaság vizuális reprezentációját döntően befolyásolja az aktuális politikai-ideológiai környezet, ami elég pontosan megmondja, hogy e sokrétű és kiterjedt kérdésből mi az, ami vállalható a nyilvános terekben és a hivatalos intézményrendszerben. Emiatt a plakátokon kisimult-kipihent, derűs és ápolt nők jelennek meg, akik nagy mosollyal az arcukon gondoskodnak a gyermekükről. Súlyosabb következmény azonban, hogy a múzeumi közegben semmilyen szinten nem jelenik meg az anyaság identitásformáló hatásáról, testi-lelki folyamatairól szóló kritikai párbeszéd.
Fotó: Gyuricza Mátyás
 
Ezért is olyannyira üdítő az Oltai Kata kurátorságával létrejött Jelenlétem evidens kiállítás a Deák Erika Galériában. Ez a tárlat ugyanis nyíltan vállalva szembemegy a sokszor erőszakos, patriarchális közbeszéddel, azzal a szándékkal, hogy párhuzamos diskurzust indítson a megélt anyaságról. Olyan műveket mutat fel, amelyek megdöntik a társadalmi konstrukciókba ivódott kódokat és tabukat, és amelyek a figyelmet az anyaság valódi komplexitására irányítják. Az idilli, rózsaszín-ködös történetek helyett a fókusz ezen a kiállításon az önazonosság elvesztésén, majd újrafelfedezésén, a megváltozott testhez való viszonyon, valamint e sajátos női tapasztalat okozta érzelmi sokféleségen van.
Fotó: Gyuricza Mátyás
 
Árnyaltan reflektál a tárlat arra is, hogy az anyává válás természetes módon eleveníti fel újra a ki vagyok én? kérdését. A megélt anyaság ugyanis átmeneti önfeladás is, a Másikra figyelés következtében fellépő identitásvesztés, gyakran vele jár a frusztráció, amit a különböző szerepeknek való megfelelés kényszere szül. Fajgerné Dudás Andrea Kompromisszum I. képe ez utóbbi kérdést feszegeti. A klasszikus szerepek felcserélődnek, a kompozíción a nő az aktív fél, a művész, míg a férfi a mezítelenül házimunkát végző alak, aki kétszeresen is alárendelt pozícióban jelenik meg, hiszen porszívózó figuraként és múzsaként/modellként is passzív szereplője a jelenetnek.
Fotó: Gyuricza Mátyás
 
Ahogy ez a mű, úgy Szabó Eszter videómunkája is a patriarchális Madonna mítoszával igyekszik leszámolni. A here elhagyásának főhőse, egy idős nő, óriási zsákot cipel meggörnyedve, majd egyszer csak pedig elesik vele. Tulajdonképpen a véletlen hozza el számára a felismerést, hogy nem kell tovább cipelnie azt a terhet, amelyet a patriarchális társadalom pakolt rá. Felismeri, hogy az alárendelt, elfogadó pozíció kikezdhető.
 
Több mű foglalkozik az öregedés kérdésével, és reflektál a szülő–gyermek viszonyt övező kétértelműségre is. Ugyanis nemcsak akkor engedjük át magunkat a Másiknak, amikor gyerekünk születik, hanem akkor is, amikor a saját anyánk megöregedve gondozásra szorul. A pozíciók folytonos változásban vannak, attól függően, hogy épp melyik félnek van szüksége a Másik figyelmére. Magdalena Wosinska Mamusia-sorozatának egyik darabja igazán intim jelenetbe enged bepillantást: a művész édesanyja előtt térdepelve mosdatja az asszonyt. Tekintetük összefonódik, a néző pedig voyeurré válik, aki észrevétlenül lesz részese a bensőséges pillanatnak. Galdi Vinko Andi fotósorozata is az öregedéssel foglalkozik, azonban nála nem a szerepek képlékenysége, hanem sokkal inkább a saját test destrukciójának elfogadása kerül középpontba. Az őszüléssel, a ráncosodással való megbékélés képei ezek, miközben az anyjának és a gyerekének szerepeltetése a generációk közötti kontinuitást is tematizálja.
Fotó: Gyuricza Mátyás
 
Viszonylag sok munka szerepel a Deák Erika Galéria terében, így azokat nem lehet immanens valójukban befogadni, ami jelen esetben kifejezetten előny, hiszen ez a sűrű rendezés alkalmat teremt arra, hogy a kiállított munkák egymással is párbeszédbe lépjenek és az egyik mű által felvetett kérdésekre egy másik is válaszoljon. Klenyánszky Csilla Pillars of Home fotósorozatának darabjai például éppolyan egyensúlyi helyzeteket ábrázolnak, mint Tóth Anna Eszter feltornyozott ruhadarabokat imitáló szobrai. Mindkét mű erősen reflektál arra, hogy milyen nehéz egy nőnek a feladatai és a szerepei között balanszírozni. Ezekben a művekben manifesztálódnak továbbá az idő utáni állandó rohanás, a félbehagyottság, az itt-hagyottság jelenségei. Jelzik, hogy az identitás milyen törékeny és sérülékeny, és hogy milyen könnyen ki tud billenni, meg tud borulni olyan új helyzet, mint az anyává válás hatására.
Fotó: Gyuricza Mátyás
 
A Jelenlétem evidens kiállításban olyan művek is előkerülnek, amelyek az anyaság tapasztalatát átható sokféle érzelmet is vizualizálják. Ebben a térben nemcsak a kitörő öröm, az idilli béke, az empátia vagy a szolidaritás válik láthatóvá, hanem az undor, a frusztráció, a düh és a félelem is. Horváth Lóczi Judit sorozata például a ház motívumán keresztül jeleníti meg azokat a változatos érzelmeket, melyeket a megélt anyaság vált ki egy nőből. Ez a sorozat egyszerre mutatja fel a hérai, női tudatot, ugyanakkor jelzi az elvágyódást is ettől a szereptől. Az anyai lét láthatatlanságát, de szükségességét jelöli a házforma, amely véd, összetart, de be is zár.

Clare Gallagher fotósorozata a gyerekneveléshez kapcsolódó tevékenységeket veszi sorra, azokat, amelyeknek elvégzése jórészt még mindig a nőkre hárul. Az ételmaradékkal szennyezett mosogató, a koszos edények, a mocskos zsepivel teli kuka, a véres kendő képei azon megmutathatatlan, undort keltő helyzetek lenyomatai, amelyeket még mindig az anyáknak kell vállalniuk. A hányás is éppolyan, mint amilyen Bridget Moloney kisfilmjének központi eleme: az édesanya legódarabkákat öklendez minden olyan helyzetben, amelyben nem érzi komfortosnak magát.

Fotó: Gyuricza Mátyás
 
Nemcsak a megélt anyasághoz kapcsolódó mítoszoknak megy neki a Jelenlétem evidens, hanem a kurátori szerepet is kritikának veti alá. Míg egy kiállításon a művek jellemzően szemmagasságban, egymástól egyenlő távolságra helyezkednek el, addig itt a lent és a fent is dialogikus játékba kezd. A sarokba állított és a magasra installált munkák a megszokottnál aktívabb pozícióba kényszerítik a nézőt is, a bejárás bolyongáshoz hasonló, a befogadói tekintet pedig folytonos mozgásban van. Ez a rendezés ösztönzi a látogatót, hogy bevonódjék, és hogy elgondolkodjon a felvetett kérdésekről, s azok a kiállítást elhagyva is dolgozzanak benne.

Jelenlétem evidens – Anyaság a kortárs vizuális kultúrában
Kurátor: Oltai Kata
A kiállítás 2022. június 3-tól július 29-ig látható
Deák Erika Galéria (1066 Budapest, Mozsár utca 1.)
szerda: 12:00–18:00, csütörtök: 12:00–18:00, péntek: 12:00–18:00