Bár Batykó Róbert több mint másfél évtizedes pályája során állandóan változtatja festészeti eszköztárát és művészeti artikulációját, következetesen építkező életművének egyes sorozatai és műcsoportjai mégis szervesen következnek az előzőekből, s azokat izgalmasan meg-megidézik. Az Every Bite is a Story kiállításán látható kis méretű papírmunkák az előző szériákat is eszünkbe juttatják, miközben újdonságot is jelentenek a művészi programban. Noha ezek a kollázsok látszólag tematikusan és mediálisan is különböznek a nagyobb ívű festészeti programtól, ennek ellenére egy-egy korábbi ciklus fontos aspektusát is hordozzák.

 
Ezeket a papírmunkákat nézve a művész legkorábbi alkotásai is bevillannak. A 2005 után készített, közismert logókból építkező művek motívumjátékai éppúgy fellelhetők bennük, mint az évtized közepén-végén készült, előre megtervezett és legyártott sablonokból születő tárgyportrék precizitása. Ahogy azoknál, úgy itt is, éles kontúrokkal rendelkező formákból épülnek a mostani kompozíciók, ahogyan maga az életmű is, finoman oszcillálnak a figuralitás és az absztrakció között. Az egyszerű geometrikus formák használatával szigorú, konstruktivista képek jönnek létre, ám ezt a hideg pontosságot a művész a játékos figuralitás irányába tolva fel is oldja.
 
Ugyan a neutrális háttér előtt lebegő korai tárgyportrékon az ipari formák nyers szépsége tematizálódott, már azok a művek is antropomorf jelleggel bírtak, ez a mostani sorozatnál pedig még erőteljesebben érvényesül. A geometrikus alakzatokra szemek és szájak kerülnek, így a képek portrékká vagy épp sokszereplős jelenetekké alakulnak. Gyermekrajzok, képregények inspirálta alakok elevenednek meg ezeken a kollázsokon. A kiállítótérben körbetekintve úgy érezzük, mintha egy cirkuszi porondon lennénk, egy freak show közepén, ahol mindenféle furcsa, szörnyszerű gnóm vagy épp mesebeli, fiktív karakter lép fel, hogy lenyűgözzön, mosolyt csaljon a látogató arcára.
 

Batykó 2012-ben elkezdett, utcán talált szeméttel foglalkozó képciklusát is megidézik ezek a munkák. Ahogy ott, úgy itt is, a művész figyelme a minden ízében megkonstruált tartalomról átterelődik a véletlenszerűen fellelt melléktermékekre. A „szemét-sorozat” kompozíciói az előre nem tervezett, szerencsés rátalálásból, serendipity-ből születtek, ez pedig igaz e mostani képek esetében is. A kollázsok alapanyaga is véletlenszerű gyűjtési folyamat, majd szubjektív szelekció folytán állt össze, de a kompozíciók is e meglévő formák egymás mellé rendezésének játékából született. Mert itt az alkotási folyamat is ellentétes azzal, ahogyan Batykó a festményeit alkotja. Míg ott a kiindulás a tabula rasa, amelyből a tudatos és precíz komponálás során lesz kép, addig itt a meglévő elemek legószerű ide-oda rakosgatásának alakulásából jön létre a mű. Ahogy Fenyvesi Áron írja: „A kollázsokon többször reciklált alapanyagok összefüggő motívumrendszereket alkotnak. Feltűnik rajtuk a junkfood és a földönkívüli csészealjak magánmitologikus értelmezésén keresztül számos más szereplő vagy forma – szitanyomat tesztpéldány is, és ezek mindegyik képen más-más, újabbnál újabb vizuális kontextusba épülnek be.”

Batykó az elmúlt évtizedekben mindig azt állította, hogy a látásunk során tanult sémákat alkalmazunk, bizonyos tárgyakhoz automatikusan egy adott funkciót társítunk. Az alkotó azonban mindig elbizonytalanítja ezeket az evidenciáinkat, a csomagolóanyagok most is átlényegülnek, így tulajdonképpen a néző képzeletét is felszabadítja.

 
A kollázsok élelmiszer- és gyógyszeripari csomagolásokból, videókazetta és vinylborítók részleteiből, hulladékelemekből születtek, így evidens, hogy a KING SIZE-sorozat is eszünkbe jut. Batykó mindkét esetben a mindennapi élet banális tárgyait, a csomagolóanyagokat integrálja a műveibe, így válnak ezek popos kompozíciókká. A festő, ahogy korábban is, most is a fogyasztói társadalom működésére irányítja rá a figyelmet. Mindkét esetben csomagolóanyagokat feldolgozó képsorozatról van szó, ám míg a korábbi esetében a konkrét alapanyagot megfestésük előtt a festő egy szkenner segítségével beolvasta és digitális jelsorozattá alakította, addig jelen esetben az alkotási metódus teljesen analóg.
 

Ezekben az összetett dinamikájú kompozíciókban a Batykóra jellemző képi irónia is megjelenik. Ha szimbolikusan értelmezzük ezt a sorozatot, akkor tulajdonképpen a világ jelenlegi állapotáról is tudósítanak. Kész cirkusz, ami itt megy, mindenki kicsit megőrült, az ideák értelmüket vesztették, a világ kifordult sarkaiból. Ha pedig ekkora a káosz, akkor kérdés, vajon van-e értelme bármit is komolyan venni. Akkor lehetünk cirkuszi bohócok a görög idiotész értelmében, aki kívül áll a közösségen, és, aki mer önmaga lenni, mivel nem korlátozza a logosz. Ebben a világban a festő is felszabadulhat az ecset (és jelen esetben a festőgép) használatának kényszere alól, szabadon kipróbálhat más irányokat.

 

Fotók: Tóth Dávid / acb Galéria jóvoltából 

Batykó Róbert Every Bite is a Story című kiállítása az acb Attachment terében (1068 Budapest, Király utca 68.) február 24-ig látogatható.