Tájkomponensek

Herman Levente: Beépített természet, Várfok Galéria 

Herman Levente: Beépülés, 2022 

Majd Budapestre költözött, és a Képzőművészeti Egyetemen tanult, mesterei Eszik Alajos, Kiss-Tóth Ferenc és Kocsis Imre voltak. A fővárosban már egy teljesen új világgal és annak hozadékaival találkozott. Megismerhetett egy másfajta kultúrát, amelyről mindaddig csupán olvasmányokból tudott. Felnőtté válásának utolsó állomása volt a budapesti közeg, ahol megvalósíthatta elképzeléseit, elindulhatott a művésszé válás rögöktől sem mentes útján.

Herman Levente: Beépített természet, Várfok Galéria

Bár a nagy szabadságot biztosító budapesti környezet szinte teljesen beszippantotta, születése színhelyéről nem feledkezett el. Mikor felkerekedik és hazautazik, nemcsak a régmúltat dolgozza fel, hanem abban részt is vesz, egyik világból belekerül egy másikba. Ez az otthoni világ számára jóval mélyebb és szubjektívebb, ilyenkor kellemes emlékek: régi barátságok és tájak, az erdélyi havasok elevenednek fel. Járjon bár Budapesten vagy Erdélyben, mindkettőnek – állítása szerint – „íze” van, a különbség az, hogy a belső hiányokat csak otthon tudja pótolni.

Herman Levente: Drónok harca 2022 

Alkotásait ilyenformán duális világkép jellemzi. Ebben a kettősségben gyermekkorának fontos helyszínei kerülnek kölcsönhatásba a nagyvárosi ember által látott és használt hétköznapi „kellékekkel”. Képein nem a valóságot ábrázolja, hanem valóságos elemekből építi fel őket, miközben korábban játékos módon helyezett beléjük elidegenítő tárgyakat, mostani vásznain pedig a civilizáció komorabb, lehangolóbb nyomait: kábelt, villanyoszlopot.

Herman Levente: Beépített természet, Várfok Galéria

A Beépített természet kiállított képein ezek az alkotóelemek néha észrevétlenül simulnak a tájba, ahogyan azt például a Drónok harca (2022) mutatja. Két egészen apró méretű, távolról irányított légi eszközt látunk, amint utat keresve repdesnek a téli erdőben, rovarként olvadnak bele a sejtelmesen kéklő atmoszférába. Erős szélvihar van, a drónok szinte harcot vívnak a légtérért. Küzdelmük a szűk helyszínen nehéz, erre jóval alkalmasabb lenne a nyílt terep. Egy tisztább tér, ám ezek a fejlett eszközök már az erdőbe is „befészkelik” magukat, már a vadon sem szent, a hóvihar sem akadály.

Herman Levente: Help 2022 

Jelenlétünk nyomai még erőteljesebbek az Áramszünet (2022) és a Tűz (2022) olajvásznain. Előbbin villanypóznák és póznákká merevült fák, hosszan tekergő vezeték csúfítja el a tájat, a háttérben baljós füstfelhő terjeng. Utóbbin hatalmas lánggal égő olajkút (?) csöve töri meg a havas táj látványát. Embernek se híre, se hamva, a civilizáció mégis általa tört be a természetbe. Némileg oldottabb, látszólag harmonikus a Help (2022). Ám a havas éjszaka nyugalmát megzavarja a földön kirajzolódó, világító felirat: segélykiáltás a természetért?

Herman Levente: Tűz 2022

Bár Herman borongós hangulatú, sejtelmes festményei a valóság elemeiből építkeznek, mégis túlmutatnak hézköznapi világunkon. Miként a Beépülés (2022) és az Álom (2022) is, amelyeken még inkább megmutatkozik festészetének szürreális jellege. Látványuk álomvilágba vezet, ahol természetes, hogy mindennapi tárgyak és fragmentumok alkotnak egészet. Képein kibillen a természet egyensúlya, de oly módon, hogy ez a szemünk számára már megszokott, szinte természetes. Miközben nem az. Erre mutatnak rá az élénk színű, erőteljes, már-már fotorealisztikus képek.