Gaál József: Marszüasz I., 2002.
Sulyok Miklós kurátor három festő: Baksai József, Gaál József és Szurcsik József képei és az iparművész Lovas Ilona videóinstallációja alapján állította össze a tárlat anyagát. A katalógusszöveg megírására pedig dr. Komlóssy Gyöngyvér, a Római Magyar Akadémia tudományos és kulturális titkára Sturcz Jánost kérte fel, aki bár korábban már foglalkozott Baksai József és Lovas Ilona munkásságával, Szurcsik József és Gaál József művészi pályáját eleddig csak baráti rokonszenvvel szemlélte.
Vajon mit jelent ma számunkra a középkor összefoglalójaként, egyben a reneszánsz nyitányaként számontartott Isteni színjáték, Dante fő műve? Mikor már maguk a teológusok sem helyszínként, hanem helyzetként, állapotként írják le a poklot? Azaz a pokol bennünk van, általunk jön létre, már földi létünkben megtapasztaljuk – elég csak a szomszédunkban zajló háborúra gondolni, amelynek szürrealitására nem is találhatunk jobb szót: „pokoli”.
A majdnem egykorú három József, bár kortársak, mégis különböző karakterek, különböző kulturális irányokból, családi közegből érkeztek, stílusuk, témaválasztásuk is eltérő. Ennek ellenére szoros baráti és szemléleti rokonság fűzi őket össze. Mindhárman a figuratív festészet szimbolikus, allegorikus irányzatának képviselői, akik saját mitológiát teremtve képzeletük belső tájait, lényeit viszik vászonra. Ugyanakkor a külső és belső világ, a jelen aktualitása és a múlt tapasztalata szorosan összeforr művészetükben.
Hármuk közül talán Szurcsik József nemcsak a legpolitikusabb művész, hanem ő az, aki leginkább kötődik az antik kultúrában gyökerező magas művészeti mintákhoz. Nem véletlenül adja Sturcz János „geometriai – apollói pokol” alcímet Szurcsikról szóló elemzésének.
A művészcsaládból származó festő szemléletét nemcsak a szülői háttér, hanem a lakóhely is befolyásolta. Angyalföldiként, akárcsak a Dráva utcában lakó Csernus Tiborra, rá is hatással volt a lakótelepek, a gyárak világa, innen a kubizmusban, minimalizmusban gyökerező geometrikus formák iránti vonzódása. Képeinek kietlen sivatagi tájában gyárkémények, lakótelepek egyen kockabörtönei keverednek az ókori zikkuratok, a toronytemplomok és piramisok motívumaival. Eszünkbe juttatva Pilinszky Négysorosát, az elidegenedett, magányos nagyvárosi ember szorongatott létállapotáról.
Ugyanakkor a rendszerváltozás után sem csökkent Szurcsik érdeklődése a társadalmi problémák iránt. Kritikus szemléletét már címadásukban is tükrözik az 1990–1993 között született, swifti szatírával átitatott képei: Gerinctelenek (1990–1991), Vájfülűek (1991), Hedon (1991), Kannibáldal (1992), Besúgóverseny (1991), Az ostobaság evolúciója (1991), Talpnyalók (1990). Ahogy a 2012–2013-as, az Y generációról született fekete sorozat szintén keserű látlelet a cyber- és konzumvilág által manipulált nemzedékről. Ám antik görög kúroszainak erőtől duzzadó teste márvány helyett repedezett agyag. Az erőszakot imádó, kockafejű gólemek világa ez már, nem a művészlelkű Apollóké.
A paraszti családból származó festő számára meghatározó létélmény a földhöz mint őselemhez való kötődés. Korai képeinek ember, állat vagy növény határán mozgó hibridlényei a Bosch vizionálta figurákkal rokoníthatók.
A 2006-os Szamszára sorozat félig disznó, félig ember alakjai, a földi lét mocsarában, a szeretet és gyűlölet örök párharcában vergődő lényei a fogyasztói társadalom „poklának” megtestesítői. A „létforgatag” jelentésű szanszkrit szó a keleti vallásokban az újjászületés kényszerét jelenti: tetteink következményként szabják meg következő életünket.
Legújabb képein viszont Gaál festészetében a föld őselemet a tűz váltja fel, amely egyszerre jelképe a pusztításnak és a megtisztulásnak. A Vezeklések kora sorozat bikatestű, emberfejű lángoló kolosszusai a dantei kínzóeszközre, a szicíliai bikára emlékeztetnek. De míg a görög szobrász, Perillosz által kitalált, felizzított vasszörnyetegben a beleültetett bűnösökre lassú kínhalál várt, addig Gaál képén a lángoló fémbikában egy embrió, egy megváltott, reményteli élet növekszik.
Baksai József hármuk közül talán a legszerteágazóbb irányokból építkező festő. Ahogyan Szeifert Judit jellemzi: „Képtárgyai között megtalálhatók az antik mitológia szereplői, az ókori görög, egyiptomi vagy krétai történetekre utaló motívumok, illetve az Ó- és Újszövetség mozzanatai, szimbolikus alakjai is. (…) gyakran jelenít meg olyan figurákat, amelyek egyszerre utalnak profán és szakrális tartalmakra.” Korai festményein Goya kései korszakának hatása érződik. A Böjt I. hatalmas, falánk, Goya Saturnusát idéző szörnye a dantei „gyomor mértéktelenjeinek” jelképe. Figyelmeztetve, hogy a fogyasztói társadalom mindent bekebelező mohósága végül önmaga pusztulásának előidézője lesz.
Végül a három József pokoljárása után a hittel élő Lovas Ilona művészete képviseli a megtisztulást. A textilművészként induló, de a hagyományos technikáktól eltávolodó Lovas Ilona műveit az 1970-es években leginkább természetes anyagokat (víz, fű, papír, marhabél, ostya) feldolgozó objektek, installációk jellemezték. Majd a 2000-es évektől új médiumokkal, új műformákkal jelentkezett: fotó, videó, videóinstalláció, performansz. De mindvégig az ég felé tekintés, a jézusi szeretet révén az egyetlen igazsághoz vezető út megtalálása vezérelte művészetét az anyagok átszellemítése révén.
A Dante Pokla ma című kiállítást római sikere nyomán 2022-ben a Vigadóban is megrendezték. Majd az MMA Kiadó jóvoltából könyv alakban is megjelent a tanulmánykötetté bővült a katalógus. Így, aki lemaradt volna a római vagy a pesti tárlatról, az is pótolhatja az élményt Sturcz János esszéje és reprezentatív képválogatása által. Akik látták a kiállítást, azok számára szintén izgalmas élmény lehet a könyv, belőle érzékletes keresztmetszetét kapják a tárlaton szereplő négy művész pályájának, s közelebb kerülhetnek műveik megértéséhez.
Sturcz János: Dante Pokla ma. MMA Kiadó, Budapest, 2022, 216 oldal
