Handyman II. 2024 
 
 
Olyan kiállítás megnyitóján, mint amilyennek a terében ma is itt állunk, ahol a kiállító művész – Gáspár György – új műveket mutat be, tapasztalatom szerint, mi, mint közönség kétirányú letapogatást, befogadást végzünk. Egyrészt, ha már ismerjük a művészt, vagy láttuk korábban a műveit, akkor azonnal megpróbáljuk feltérképezni az alkotásokon a korábbról ismert – ideális esetben kedvelt, szeretett – motívumokat, technikákat, mintázatokat, amelyek által és amelyek segítségével eddig magunkban kialakítottunk egy képet, nem is annyira a művész személyéről, hanem inkább az alkotó művészetéről.
 
Householder I. 2024
 
 
Másrészt pedig az említett fogódzókereső, letapogató folyamatunk azt a típusú éhségünket is kényszeresen csillapítani akarja, hogy új formákat, módszereket, megoldásokat, motívumokat találjon, olyanokat, amelyeket eddig még nem kapcsoltunk össze a művészről kialakított képünkkel. A ma esti kiállítás nyilvánvaló adrenalinlöketét is ezek az új élmények fogják szolgáltatni, hiszen megannyi újdonsággal szembesülhetünk Gáspár György művészete kapcsán. Ezeknek az új elemeknek megértése visz minket majd tovább a művésszel közös utunkon. De még mielőtt rátérnék ezekre, kicsit elidőznék az állandóság és az újdonság kényes egyensúlyának kérdésénél.
 
Love machine III. F 2024
 
 
Az állandóság motívumának fontosságát semmiképpen sem lebecsülendő, ki szeretném emelni azt, hogy az előzetesen megszerzett tapasztalatunkra és tudásunkra támaszkodó állandóság és ismerőség érzése legalább olyan mély gyökerekkel rendelkezik bennünk, mint az újdonságra áhítozó vágyunk. A tudásunkra épülő állandóság segített minket megannyi generáción keresztül eligazodni nemcsak a művészetben, hanem úgy általában a világ dolgaiban. Amennyiben nem találunk ismerős, bennünk otthonosságot keltő érzéseket egy új kiállítási anyagban, hajlamosak vagyunk teljesen elveszni benne, azonnal félelemérzetünk támad. Persze a művészet talán épp olyan része az életünknek, amely legkevésbé szól a megszokott kereteink között maradásról.
 
Role Model I. 2024
 
 
Az is érdekes kérdés, vajon ami számunkra újdonságot jelent Gáspár György kiállításán, az a művész számára is újdonság-e. Vagy csak a felfedés rejtélyes dinamikájának köszönhetően most döbbenünk rá, hogy ezek az elemek, amelyek számunkra újnak tűnnek, valójában eddig is mindig jelen voltak a művész életművében.
 
Role model I. F 2024
 
 
Ennek a kiállításnak a kulcsművei e tekintetben számomra a frottázsok és a kisméretű papírkollázsok, asszamblázsok. Jelenlétük, megmutatásuk és felviláglásuk árnyalja leginkább Gáspár György művészi karakterét, amelyből általuk új oldalát sikerül megismernünk. Ezek a művek egyértelműen játékos, kísérletező attitűd megnyilatkozásai, ami bizonyos tekintetben eddig sok kíváncsi szem elől rejtve maradt. Mintha a végtelenül precíz és a techné uralását prezentáló üvegmédiumú művek szinte elhomályosították volna eddig ezeknek az alkotásoknak a létét. A papíralapú fázisrajzok, az idézőjelesen „nagy” művekről készült lenyomatok a befejezetlenség, a lekerekítetlenség tagadhatatlan izgalmát csempészik be a kiállítótérbe.
 
Role model II. F 2024 
 
 
És ezeknek monokróm, tónusos kontrasztja enged minket egy lépéssel közelebb az alkotóhoz, akiről így kiderülhet, hogy mennyit kísérletezik egy-egy üvegmű rétegeinek összeállításával, vagy hogy érdekli a rajzosság tónusosságának ősi játéka, ami szinte átültethetetlen az üveg teljesen más karakterű médiumába. És a kisméretű papír asszamblázsok még egy lépéssel beljebb engedni az intimebb környezetbe, olyan közelségbe, ahol egészen más típusú tapasztalatokat szerezhetünk Gáspár György alapvető művészeti inspirációiról. Ezekből derülhet ki ugyanis számunkra, hogy az ő művészeti pozíciója milyen mélyen be van ágyazva saját pécsi kertvárosi gyermekkorának élményébe, ami óhatatlanul összefüggésbe kerül az apaság élményeivel, megéléseivel is. Ezek a mágikus gépeknek ható improvizáltan összerakott alkatrészek, csuklók és fogaskerekek tulajdonképpen az üvegművek motívumainak alapjai is.
Initiation 2024
 
 
De mintha puszta motívum voltukon túl is mutatnának – mintha ezek így, ebben a formában a játéknak azt a legmélyebb, mágikus karakterét próbálnák újra átélhetővé tenni, miszerint a világ dolgai szétszedhetők és milliónyi új verzióban és variációban összerakhatók. A világ nemcsak újrakezdhető, hanem valójában folyamatosan újra is kezdődik. A tárgyak fizikai valójával játszó művészek valószínűleg ezt az élményt képesek számunkra immár évszázadokon keresztül új és új formában megmutatni és átélhetővé tenni, nevezzük ezt konstruktivizmusnak vagy akár dekonstruktivizmusnak. A két szó, bár nyilvánvalóan teljesen mást jelent, a mágiával való gyermeki játékot én ugyanúgy látni vélem a mindkét fogalomból kinövő művészeti izmusok genealógiájában.
 
Rolemodel II. 2024
 
 
De ne kerülgessük az üvegműveket, mert a fentiek fényében talán ezekre sem fogunk tudni már úgy ránézni, mint eddig. A frottázsoknak és az asszamblázsoknak, kollázsoknak köszönhetően én már nemcsak a klinikai, monolitikus pontosságot látom bennük, hanem azt a megannyi kritikus döntést, ami a rétegeiket képezi. Közben nyilván ordít róluk az új, féktelen, neonos, fluoreszkáló színskálájuk. Amint azonban kiszédülök a neon rózsaszínből és a mentazöldből, második pillantásra már azt is érzem, hogy Gáspár György ugyanakkor lendülettel egyensúlyoz is, visszafogottabb monokróm munkákkal és bézs, krémszínekkel is, az egyszínű papírokról nem is beszélve. Sőt van, amikor kifejezetten áttetszővé, szinte láthatatlanná akarna válni, gondolok itt kifejezetten művei azon rétegeire, amelyekben csak húrszerű körvonalak, sziluettek jelölik a forgástengelyükön forduló formákat.
 
Fotó: Novák Dorottya
 
 
Szóval a végére valahogy csak odakeveredek, hogy a szemkápráztató újdonságok mellett más ritmusban, más hangsúlyokkal, más színekkel, mégiscsak ugyanaz az állandó történet zakatol a mélyben, ami a rétegek együtthatásáról és rétegek feltárulkozásáról szól.

 

Fotók: Kóródi Zsuzsanna 

 

Gáspár György Handyman című kiállítása június 29-ig látható a Három Hét Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 14.). Nyitvatartás: K-P: 11.00-15.00, Sz: 12.00-18.00