Annak ellenére, hogy a szervezők és a kiállító galériák aggodalmát olyan tényezők támasztották alá, mint a globális recesszió árnyéka, az Európát fenyegető energiakrízis, az angol font zuhanása, az amerikai tőzsdepiac ingadozása, az orosz–ukrán háború és a Covid jelenléte.
Az aggodalomhoz hozzájárult még a londoni eseményeket követő hét, a Paris + par Art Basel rendezvénye is. Az idén debütált az Art Basel vásárlánc egy újabb gyermeke, melynek nem titkolt szándéka, hogy a művészeti vásárok versenyében az őszi Frieze dominanciáját gyengítse, különös tekintettel a szintén az idén, szeptember elején első alkalommal szervezett Frieze Seoul (Szöul) vásárra. Közben még azt sem hagyták ki a számításból, hogy az amerikai (és az ázsiai) közönség nem Londonra, hanem inkább majd Párizsra tartogatja őszi szabad hetét, minthogy a Brexit okozta, műkereskedelmet is érintő nehézségek miatt, több nemzetközi galéria Londonnal szemben, inkább Párizs felé terjeszkedik.
Semmilyen előzetes félelem, szorongás nem igazolódott be. Jelentős volt az érdeklődés, a vásári megnyitó, a VIP-nap alkalmával, korábban soha, más vásárok esetében sem tapasztalt negyven-ötven perces türelmes várakozást követően jutottak be a VIP-vendégek a Frieze London vásárra. A tömeges megjelenés nemcsak a galériák közötti folyosókon, hanem a galériák standján is okozott kényelmetlenséget. Az értékesítés az első napon, annak ellenére, hogy számos gyűjtő megjelent, a korábbi alkalmakhoz hasonlóan, nem rohamozták meg a standokat, s nem küzdöttek meg egymással egyes művekért.
Mindebből az a tanulság, hogy a Covid utáni műkereskedelem lassan, de biztosan visszazökken a helyére, a megszokott kerékvágásába. Ez pedig nemcsak a vásáron, hanem a londoni nagy aukciósházak (Sotheby’s, Christie’s, Phillips) árverésein, a helyi galériák forgalmán és a Frieze Week hangulatán is tükröződött. A műtárgyra – még mindig – relatíve stabil befektetésként tekintenek a gyűjtők, a műkereskedelmi válságot pedig valamivel későbbre várják…
A Frieze London és a Frieze Masters karaktere különböző, ezért is, bár mindkettő a Regent’s Parkban, de két helyszínen, két külön, erre a célra, építészek által tervezett sátorban kapott helyet. A Frieze London – amelyen százhatvan galéria szerepelt – a kísérletezőbb szellemet, a kortárs művészetet képviselte. Ezen belül is a Main (Fő) szekcióban ismert galériák, megalapozott művészi karrierrel bíró alkotók és magasabb árfekvésű műtárgyak várták a közönséget.
Ezzel szemben a Focus szekcióban harminchat tizenkét évnél fiatalabb alapítású galériák állítottak ki, s feltörekvő, innovatív művészek, olyan kurátori témakörökre reflektálva, mint az elmozdulás, a megfigyelés vagy az egyetemes igazság és ehhez hasonlók. Ilyen volt a brüsszeli Harlan Levey Projects, melynek kiállításán a lengyel Marcin Dudek Control Room (Kontroll szoba) című installációját mutatták be. A művész standon egy monitorokkal teli stadion biztonsági felügyeleti szobáját rekonstruálta, utalást téve egy megtörtént futballmeccs agresszív kimenetelére, amely előrevetítette a lengyelországi kilencvenes évek kommunizmusból kapitalizmusba történő áttérésének időszakát.
Egy másik szekcióba, melynek különleges projektjét – Indra’s Net (Indra hálója) – Sandhini Poddar mumbai művészettörténész, kurátor (Guggenheim Múzeum, New York és Abu Dhabi) tervezett, tizennyolc művészt (kiállító galériát) hívtak meg Ázsiából és Latin-Amerikából. A buddhista és hindu gondolkodásból fakadó, a lét etikáját taglaló koncepcióra reflektáló szekcióban kapott lehetőséget az ír származású, New Yorkban élő Richard Mosse (Jack Shainman Galéria) is. A művész a brazil Amazonason okozott környezeti károkra reagálva az árvíz sújtotta lakónegyedet érintő ökológiai problémákat jellegzetes konceptuális fényképezési technikával örökíti meg.
A Frieze London közvetlen szomszédságában, a Regent’s Park impozáns, English Parks részén kapott teret a Frieze Sculpture projekt, melyet az idén nem a vásár kezdésére, hanem már korábbi, szeptember 14-i, zárását pedig későbbi, november 13-i dátumra időzítették. A parkban tizennyolc szobor és installáció várta a látogatókat. Közöttük a svájci Ugo Rondinone, Yellow blue monk (Sárga kék szerzetes) című, 2020-ban készült, színes, egymásra helyezett kőtömbökből összerakott szobra ágaskodott. Szintén itt kapott helyet a több mint fél évszázaddal korábban született műalkotás (1966–1971), az amerikai Robert Indiana, Imperial LOVE (Birodalmi SZERETET) című ikonikus munkája is.
A Frieze Masters programját szintén a Regent’s Parkban, annak északkeleti részén, negyedórás kényelmes sétára, ugyancsak erre az alkalomra tervezett, épített sátorban rendezték. A százharminc standon az őskortól, a középkori kéziratokon, kódexeken, reneszánsz festményeken át a modern művészetig sok mindennel találkozhatott a műértő, műkedvelő közönség.
Az idén két magyar galéria és több hazánkból elszármazott, külföldön befutott művész is részt vett a programban. A Spotlight szekcióban a francia Camille Morineau (AWARE: Archives of Women Artists, Research and Exhibitions) művészettörténészi-kurátori munkájának közreműködésével huszonkilenc, 1900 és 1951 között született művésznő szerepelt, ismert és kevésbé ismert alkotók munkái is fókuszba kerültek. Az acb Galéria immár harmadszor jött el a Frieze Masters vásárra. Ez alkalommal Szilvitzky Margit 1969 és 1976 között készült műveiből mutatott be válogatást: textil- és papírművek, a korai applikált művektől a fehér, hajtogatással készült vászonművekig szerepeltek a hetvenes évekből. A válogatás kitűnő fogadtatásban részesült, szakmai és kereskedelmi szempontból egyaránt.
A szintén budapesti, az Einspach Fine Art & Photography Galéria Drozdik Orshi 1980-as évekbeli Kaland a technikai disztópiumban című sorozatából állított ki komplex installációt. A tudományos diskurzus patriarchális örökségét tematizáló, szóló standot komoly érdeklődés övezte mind a szakma, mind a látogatók részéről. Keserü Ilona már másodízben állított ki a londoni Stephen Friedman Galéria standján, korábban három másik neves művésznővel (az amerikai Judy Chicagóval, a brit Barbara Hepworth-szel és a svéd Barbro Östlihnnel), de ez alkalommal egyéni kiállítás keretében mutattak be festményeket, papírmunkákat és szobrokat is a hatvanas és a nyolcvanas évekből. Természetesen erről a vásárról sem hiányozhattak a magyar származású nemzetközi csillagok, a Párizsba emigrált Reigl Judit, Simon Hantai és Victor Vasarely munkái sem, melyek több galériánál is szerepeltek, Maurer Dóra munkáját pedig a Frieze London vásáron láthattuk, a művészt már több éve képviselő, a londoni bázisú, neves White Cube Galéria standján.
A Frieze-vásárokon jelentős értékesítések is történtek, a művek gazdát cseréltek, az angol font gyengülése az amerikai dollárral szemben is kedvezően befolyásolta a gyűjtők vásárlási kedvét és meglehetősen magas összegek is forogtak a piacon. Például, a londoni Johnny Van Haeften Galéria standjáról egy ritkaság, a flamand művész, az idősebb Jan Brueghel festménye tízmillió amerikai dollárért talált gazdára. A David Zwirner Galéria (New York, London, Párizs, Hongkong) pedig hatmillió dollárért értékesítette Kerry James Marshall afroamerikai művész figuratív festményét, mely egy jelentős múzeum gyűjteményébe került. A zürichi központú, de más városokban is galériát működtető Hauser & Wirth Galéria standján a neves amerikai művész, Philip Guston festményéért 4,8 millió dollárt fizettek. A nemzetközi színtéren már régebben ismert és népszerű, ghanai származású szobrász, El Anatsui installációja a New York-i Goodman Galériától került 2,5 millió dollárért új tulajdonosához.
