Az Art Baselhez hasonlóan, az idén már a negyedik helyszínen, ezúttal Ázsiában telepedett meg. Az sem véletlen, hogy Dél-Koreát, Szöult szemelte ki célpontjának. Hiszen más ázsiai művészeti és műkereskedelmi központokkal (Hongkong, Tájpej, Sanghaj) szemben a szöuli körülmények nemcsak stabilitást kölcsönöznek, hanem az infrastruktúra fejlesztése, a térségbeli országokhoz viszonyítva, már sokkal korábban elkezdődött, ahogy a műgyűjtés szenvedélyből vagy befektetésből fakadó gyakorlata is hosszabb folyamatra tekint vissza. A koreai kortárs művészeti színtér aktivitása nemzetközileg is ismert, igen népszerű rendezvényekkel is dicsekedhet az ország, legyen az a Gwangju Biennálé (1995), Busan Biennálé (1998), Daegu Photo Biennálé (2009) vagy a műkereskedelem terén, a magyar galériák körében is ismert az Art Busan (2012) és a két évtizeddel korábban, 2002-ben nyitott KIAF (Korean International Art Fair) vásár is.
Tehetséges művészek, professzionális, külföldi képzésekben részt vállalt művészeti szakembergárda, színvonalas magán- és állami múzeumok, vállalati gyűjtemények, nonprofit szervezetek, biennálék és galériák, azok a tartozékok, melyek ideális terepet biztosítanak a rangos nemzetközi művészeti vásár megtelepedésére. Szöul művészeti színterének története, gazdagsága és sokszínűsége a jelen cikknél sokkal hosszabb, önálló fejezetet igényelne. Tény, hogy a dél-koreai fővárosban ma mintegy négyszáz kiállítótér várja a látogatókat, és nem is hiába, mert az érdeklődés a művészetek és a kortárs művészet iránt igen intenzív. A helyiek mellett olyan jeles külföldi, nyugat-európai galériák nyitottak kiállítóteret, mint a Gladstone, a Johann König, a Lehmann Maupin, a Perottin, a Pace, a Thaddaeus Ropac, az Esther Shipper és még több más, a galériás expanzió a Frieze-vásár megjelenését követően nagy valószínűséggel tovább növekszik.
A műkereskedők örömére a műtárgyszállítás is egyszerűsített, behozatali vám nélkül működik. Ezen kívül adóbarát, nem szed be import- vagy transzferadót, még az ötvenezer dollár alatti darabok forgalmi adóját is elengedi. A festményekre nincs áfa, a fényképekre és litográfiákra azonban tíz százalék illetéket kell fizetni. Bizonyos módon a Covid is besegített, a megcsappant ingatlanbefektetés helyett a részvény-, a kriptovaluta-, és sokaknál a műtárgyvásárlás került előtérbe.
Akkor sem választott rosszul Frieze-vásár, amikor a négy évtizede működő Koreai Galériák Egyesületét nevezte meg helyi partnerként, és az Egyesület által szervezett KIAF-vásár (százhatvan galéria) időpontját jelölte meg. A gyümölcsöző kapcsolat felmérhetetlen hozadéka már a vásári napokon a látogatók igen nagy száma (tömegek) és az értékesítés terén is megnyilvánult, nem beszélve a jövőbeli eredményről, melyet ez a szimbiózis a térség és a Frieze részére hozhat.
Nemzetközi hírű, félmillió lakost számláló, trendi luxusnegyedben, a Gagnam kerület COEX Plaza vásárcsarnokában, a Han folyótól délre, a KIAF-vásárok helyszínén rendezték a vásárt. Ez aligha volt telitalálat, hiszen a szórakozás, az éttermek, az üzletek tarkasága minden szinten, a kortárs művészeti fórumoktól, különösen a kísérletező szellemű, Frieze-vásártól idegen. Különös tekintettel arra, hogy a másik két vásárt ismert építészek által, erre a célra tervezett, parkokban épített sátrakban (London, Regent Park, New York, Rode Island) vagy a legendás Los Angeles-i Paramount Pictures Studios tartották. Ebből következően a vásár egyik büszkesége, a közeli szoborpark helyett a plázák személytelensége, az intimitás hiánya volt jellemző. Talán ez lehetett az ára annak, hogy a két vásár egyidejűleg, egy épületben, egymás fölötti szinten valósult meg, ami nemcsak a látogatók kényelmére, hanem a vásároknak is előnyére vált, hiszen, hetvenezer látogató zarándokolt el oda.
Több mint kétszáz kiállítójával a vásár kisebb volt, mint más városokban lenni szokott (habár az idei New York-i vásáron kevesebb kiállító jelent meg.) Főszponzora ez alkalommal is a német, a világ minden táján jelen levő Deutsche Bank volt. A nemzetközileg elismert, profi brit művészeti management Szöulban is bizonyított, nemcsak a vásár szervezését, hanem a helyi színtér nagyszerűségéből válogató VIP-programot illetően is. A kommunikáció, a külföldi közönségszervezés a Covid-megszorítások ellenére is nagyszerűen működött, az indulás előtti és az érkezés alkalmával a repülőtéri, azonnali (24 órán belüli) PCR-teszt, valamint a belső térben kötelező maszkviselés sem riasztotta el a külföldi közönséget. Aki számít a nemzetközi színtéren, valamennyien jelen voltak, mint például a neves svájci művészettörténész-kurátor, Hans Ulrich Obrist, és más, jeles intézmények vezetői, s természetesen az ázsiai, valamint a nyugati gyűjtőket is hajtotta a kíváncsiság. Rajtuk kívül a helyi közönséget is mozgósította, tömegek zarándokoltak egyik emeletről a másikra, hogy képet alkossanak mindkét vásárról. Így a két vásáron kiállító (KIAF 164+73), összesen háromszázötven galéria tárlatát tekinthették meg. Aki pedig még ennél is többre vágyott, és ultrakortárs (újmédia-művészet, NFT) alkotásokat akart látni, az a két kilométerre levő KIAF Plus-vásárt is felkereste.
Húsz országból száztizenkilenc galériát tart fenn a Frieze, köztük ötvenötöt Ázsiában, melyekből tizenkettő koreai alapítású. Több helyi nagyágyú lojálisan mindkét vásáron szerepelt: például a Kukje, az Arario, a PKM és a Hakgojae, a Hyundai, az utóbbi kettő három helyen, a KIAF-én, a Frieze-én és a Frieze Mastersen is. Az egyik legfotózottabb mű, az angol Damien Hirst High Windows (2006) című, színes pillangószárnyakkal dekorált, 2,4 méter átmérőjű körének ára 2,75 millió USD volt. A német Gerhart Richter Candle című műve tizenöt millióért még a megnyitó előtt kelt el a Gagosian Galériában.
Tíz szólókiállítást tartott a speciális szekció, a Focus Asia, mely 2010 után alakult az ázsiai galériák képviseletében. Például a szingapúri Fyerool Darma (Yeo Workshop) olyan textileket mutatott be, amelyek a digitalizált művek pixeles megjelenését utánozzák.
A Frieze Masters tizennyolc galéria 2000 előtt készült műveit állította ki: a London Robilant + Voena Galéria Picassót, Mondriant, megcélozva a helyi piacot. A londoni Richárd Nagy Galéria standja az idén is nagy népszerűségnek örvendett, a korábbi Art Basel Hongkong vásáréhoz (2019) hasonlóan. Igen sokan hosszú sorok várakoztak, próbáltak a kiállítótérbe bejutni, főleg Egon Schiele erotikus műveit és más korai osztrák alkotók munkáit megtekinteni. Annak ellenére, hogy ez a vásár kinézetre sem különbözött más, a nyugati féltekén megrendezett Frieze-vásároktól, mégis akadtak érdekes standok. Például a választékos kurátori működést jelző New York-i Acquavella Galéria, melynek standján Andy Warhol mellett jelen voltak Basquiat és Picasso festményei is.
