Huszonöt éve barátok, együtt voltak gimnazisták, egyetemisták és két évtizede már kollégák.

Farkas Imola: Katival szinte félszavakból értjük egymást. Együtt jártunk az akkor még Kinizsi utcai Iparművészeti Egyetemre, öt évig közös műhelyben dolgoztunk. Olyanok voltunk, mint az ikrek, a Nyári Ildikó tanárnő vezette műhely pedig az anyánk volt.

Nádasdi Katalin: A műhelyvezető Erzsike néninek pedig a kisujjában volt a szakma. Ezeknek a szakembereknek hihetetlen tudásuk volt, amit át is adtak nekünk.

F.I.: Reggel ötre mentünk be, mire a többiek megérkeztek, mi már iszonyatos mennyiségű munkán voltunk túl. Úgy éreztük, minden cseppjét ki kell szívnunk az egyetemi időnknek, annyi mindent lehetett tanulni. Nagyon szerettünk dolgozni, ez az életünk. Ez a munkatempó hellyel-közzel azóta is megmaradt.

Közös márkát hoztak létre, a Pipettát, pedig különböző stílusban alkotó, autonóm tervezők.

N.K.: Ha valaki körbenéz a bemutatóboltunkban, könnyen meg tudja állapítani, hogy melyik Imola kollekciója és melyik az enyém. Engem elsősorban a forma érdekel, de az anyag is fontos tényező. Az egyetemen sokan skicceléssel kezdték a tervezést, lerajzolták azokat az ötleteket, amelyeket meg akartak valósítani.

Engem máig „elvisz” az anyag, hiába rajzolom fel előre a formát, sosem csinálom meg úgy, ahogy először elterveztem. Az én tervezési folyamatom az anyag megismerésével kezdődik, annak alapján alkotom meg a formát.

F.I.: Engem inkább a minták, a hímzések, a színek érdekelnek. Különbözőek vagyunk, más anyaghoz nyúlunk, más az alkotófolyamatunk is. Az anyag inspirál, de nekem gyakran papíron kell gondolkodnom. Sokszor nem kiforrott tervet, hanem egy-egy gondolatot fogalmazok meg rajzban. Általában a kezdeti tervek átalakulnak az alkotói folyamat során, az anyag valóban sok mindent befolyásol, vagy éppen teljesen megváltoztatja a koncepciót. Mégis gyakran előfordul, hogy visszatérek az eredeti tervhez, elkezdem játékosan megvalósítani azt.

Általában próbababára tűzdelem fel az anyagot, szeretem egymásra helyezni a rétegeket, ezáltal új színeket kihozni belőlük. Ez a munkáimnak egyfajta festményszerűséget ad.

A madármotívumok és a színek élnek Frakas Imola textilszobrán
 
Először a Szombathelyi Képtár udvarán, a Tér-tárlat időszaki kiállításán láthatók az alkotásaik, amelyek majd továbbindulnak, s augusztusban Keszthelyen, a Festetics-kastély előtt várják a nézőket, szeptemberben pedig Budapesten, a Nemzeti Múzeum kertjében.

N.K.: Simonffy Márta textilművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke, a kiállítás kurátora kért fel minket erre a projektre. Nem először… 2019-ben kezdődött, amikor a kortárs művészetek sokszínűségét bemutató Művészetek sugárútja rendezvényére az első szobraink készültek.

Idén a téma a hagyományos magyar motívumkincs volt. Ekkora szobor esetében az alkotónak irányítania kell a néző figyelmét, ezért az alsó részt egyfajta pillérként, posztamensként kezeltem, a ruha felső részét dolgoztam ki. Kiindulópontom a matyó hímzés motívumvilága volt. Az első szobor témája a születés, a másodiké a szabadság, a harmadik a mennybemenetelt jeleníti meg.

A születés számomra egyfajta gyászfolyamat is, beleszületünk a zárt, földi létbe. Ezt az érzetet a fekete színnel, fekete virágokkal és flitterekkel próbáltam formába önteni. A mellrésznél két piros szív is megjelenik, ezek az érzelem és az értelem kettősségét szimbolizálják. A szabadság szobra is a szívmintát viszi tovább, a harmadik pedig arany-ezüst színekben úszó, szakrális darab lett, az abszolút boldogságot jeleníti meg.

Fekete, szürke, ezüst, arany és a piros szív Nádasdi Katalin szobrán
 

F.I.: Három-három szobrot készítettünk el, hatalmas munka után vagyunk.

Ezek gigantikus darabok, a szobor szoknyarésze két és fél méter, erre kerül a baba felsőteste. Én a hagyományos kézi hímzésből indultam ki, az első szoborkiállítás tapasztalataiból tanulva a szoknyarészre, szemmagasságba helyeztem a hangsúlyt.

Az első babám mintagyűjtés volt: különböző tájegységek mintakincséből, műbőr és különböző PVC-anyagok felhasználásával alkottam meg a szoknyát. A második szobor szoknyájára óriási pávamotívumot raktam körbe, a felsőrészt pedig tüllel ékített, fészekszerű, színes madárplasztikákkal díszített kabátka alkotja. A harmadik szobor elnagyolt terv alapján készült, eleinte bizonytalan voltam, de a kidolgozás során nagyon megtetszett. Stilizált madármotívumok alkotják, melyeket háromszögekből raktam ki. A méreten kívül az is kihívást jelentett, hogy csak vízálló anyagokból dolgozhattunk.

A szobrok szabadtéren állnak, az időjárásnak kitettek. Ez inspiráló vagy inkább nehezítő körülmény volt?

F.I.: Engem végtelenül korlátozott. Az elején csak vízhatlan anyagot próbáltam használni, de végül felkerült rá olyan is, ami elázhat. Nagy önuralom kell ahhoz, hogy az ember ne használja azt az anyagot, amelyet elképzel. Sokat segített az elengedésben, hogy a műhelyemben a saját anyagaimmal tudtam dolgozni. Ha elázik, hát majd megszárad.

Budapesti boltjuk, a Pipetta különlegessége, hogy hetente egyszer van nyitva és személyesen szolgálják ki a vásárlókat. Fontos a személyes kontaktus?

F.I.: A hetünk nagy részét a tervezés tölti ki, de ez az egy nap a találkozásról szól. Azt vettem észre, hogy szívesen térnek be hozzánk a vevők, szeretik az őszinte, női légkört, amit kialakítottunk. Örülünk, amikor lekerül a vállfáról a ruha, s valaki felveszi, jól áll neki, és látja a szemünkben, mennyire tetszik nekünk rajta. De azt is megmondjuk, ha úgy érezzük, az öltözék nem az ő világa. Legjobban azt szeretjük, amikor egy vásárló a fárasztó munkanap után bejön, és újraéled, megszépül, valósággal kisimul egy ruhától.  Összeér a mi örömünk az övével. Amit nem adott meg a természet, azt majd megadja a művészet – szokta mondani egy visszatérő vásárlónk, utalva arra, hogy a mi ruháink előnyösek és kényelmesek.

N.K.: Nem próbabáknak, igazi hús-vér nőknek tervezünk, ezért nagyon hálásak a vásárlóink. Ez a miliő őszinteségre buzdítja a nőket, vásárlás közben kialakul egyfajta intimitás, őszinte beszélgetések születnek. Aki hozzánk bejön, figyelmet kap, ez pedig manapság ritka kincs.

Nyitókép: Nádasdi Katalin és Farkas Imola Fotók: A művészek archívumából