Mi a magángyűjteményen alapuló múzeum előtörténete?
A múzeum alapítója Queenie Rosita Law, aki igen befolyásos ázsiai családból származik, s aki graphic designt tanult a londoni Central Saint Martinson. Tanulmányai idején sokat utazgatott Kelet-Közép-Európában, s közben műgyűjtéssel kezdett foglalkozni. Utazásai során számos nagyszerű művésszel és életművel találkozott, akikről és amelyekről még a régión belül sem igazán lehetett sokat hallani. A térségben az elmúlt évtizedben számos életmű feldolgozására került sor, amivel egy időben, a rendszerváltást követően a volt szocialista országok is kitermelték a maguk sztárművészeit, akik egyúttal nemzetközi szinten is kezdtek ismertté válni. Azonban még így is sok művész munkásságának feldolgozásával maradtak adósak a művészettörténészek és az intézmények. Ezt a jelenséget érzékelve Queenie-t idővel kifejezetten az ilyen „rejtett” életművek kezdték el érdekelni, amelyeket azóta is kutatunk, immár közös erővel. A kutatásokhoz pedig jó alapot biztosítottak azok az utazások, amelyek a múzeumalapítást megelőzték, és ahová Queenie-t a múzeum művészeti igazgatója, Csillag Eszter, valamint Szalay Blanka, a kulturális programok és kiállítások menedzsere is elkísérte. Az ilyen típusú kutatások persze nem új keletűek, az intézményeken és a kutatókon kívül manapság ugyanis számos kereskedelmi galéria is törekszik arra, hogy felfedezzen olyan, még feldolgozatlan életműveket, amelyekről életmű-katalógusokat adhat ki, és kiállításokat mutathat be, többek között azért, hogy a műveket később értékesíteni is tudja.
Queenie négy évvel ezelőtt vette meg az Andrássy úti egykori Rausch-villa épületét, amely korábban a Zelnik István Aranymúzeumnak adott otthont. Első perctől kezdve tudta, hogy kulturális célokra szeretné használni az épületet, de a megvásárlás pillanatában még nem volt egyértelmű, hogy végül magánmúzeumot fog nyitni. Ázsiában élő gyakorlat, hogy a művészet iránt elkötelezett magángyűjtők múzeumokat nyitnak, és ehhez még csak nem is kell hatvanéves filantrópnak lenni, akár nagyon fiatal gyűjtők is belevághatnak egy ilyen művészi vállalkozásba. Kínában a magánmúzeumok és a privát kulturális intézmények jelentős többségben vannak az állami fenntartásúakkal szemben. Hosszas, csaknem húszéves előkészület után most nyílik meg Hongkongban az első állami múzeum, az M+.
Miért éppen Budapesten nyitotta meg múzeumát Queenie Rosita Law, és mi az oka a közép-kelet-európai kortárs művészethez való vonzódásának?
Budapest szinte a közép-kelet-európai régió közepe, ám geopolitikai szempontból is érdekes. Ahogy Queenie egyre jobban belemélyedt a térség és az egyes művészek történeteibe, egyre több párhuzamot és átfedést látott kirajzolódni a kínai történelemmel, történetiséggel kapcsolatban. Kifejezetten Közép-Kelet-Európa művészetére koncentrál, amely eddig nem állt az érdeklődés homlokterében Keleten, így ennek bemutatását, megjelenítését Hongkongban és szerte Ázsiában egyértelműen az ő nevéhez kötik.
Jelenleg két, ingyenesen látogatható kiállítással várja a múzeum a látogatókat. Az egyik az XY_now, Q_now címet kapta, amelyben kurátorként az X, valamint az úgynevezett millenniumi Y generáció tagjainak tapasztalatait állította a középpontba.
Így van, mindkét kiállításunk, valamint a hozzájuk kapcsolódó tárlatvezetések és programok is ingyenesen látogathatók. Az XY_now, Q_now című nyitókiállítás a közép-kelet-európai régióban élő és tevékenykedő, a XX. század utolsó, úgynevezett Y vagy millenniumi generációjától és az annak tagjait időben megelőző X generáció művészeitől mutat be emblematikus alkotásokat.
A kiállított művek legnagyobb része az intézmény gyűjteményéből való, öt olyan fiatal alkotó munkáival kiegészítve, akikkel a jövőben a múzeum szorosabb együttműködésre törekszik. A nemzedékek sorában az X és az Y generáció azt az új gondolkodású korosztályt jelenti, amelynek a világhoz fűződő viszonyát már rendkívüli módon meghatározza a technológia száguldó fejlődése. A tizenhét művész alkotásait bemutató csoportos kiállítás ennek a korosztálynak a tapasztalatait állítja a középpontba. Az egyes kiállító művészek munkáin keresztül a régió kollektív történetének és hivatkozott hagyományainak feldolgozásaival és az azokra tett reflexiókkal szembesülhetünk. Más alkotók esetében az építészeti és a művészettörténeti előképek újrahangolásával, a kortárs festészeti reflexiókba folyamatosan beépülő és ott lepárolódó XXI. századi digitális képkultúra vizuális alaphangjának elemeivel, vagy akár a XX. század utolsó évtizedeit fémjelző technokultúra (utó)hatásaival is találkozhatunk.
Milyen alkotásokból épül fel a tárlat?
A kiállított munkák nem csupán sajátosan ötvözik az érzékiséget és a virtualitást, az analógot és a digitálist, a valóságost és a szürreálist, hanem az alkotásokon feltűnő és egymásba olvadó hivatkozási halmazok és ikonográfiai alakzatok komplex és képlékeny rendszere az „ezredfordulós” generáció formanyelvével és referenciáival is párosul. A kiállítótérben a jobb oldali fogadó falán a kiállítás nyitómunkája Kamen Stoyanov alkotása, amely érdekesen tükrözi Közép-Kelet-Európa sokszínű múltját. Az 1977-ben született bolgár művész még megtapasztalta, milyen volt gyermeknek lenni egy szocialista országban, annak minden szociális és kulturális hozadékával együtt. De kiemelhetném a kiállított munkák közül az 1985-ben született Keresztes Zsófia szobrait is, különösen azért, mert az ő szobrai képviselik majd Magyarországot a 2022-es Velencei Biennálén, ahol én pedig a pavilon kurátoraként fogok dolgozni az Álmok után: merek dacolni a károkkal című közös projektünkön.
Keresztes Zsófia 2010-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Már tanulmányai idején kísérletezett a képsík 3D-s térbe történő kibillentésével. A diploma megszerzését követően fontos jelenség volt, hogy alkotói útkereséséhez kapcsolódóan „menekült” az online térbe. Ebben az időszakban lett egyre aktuálisabb az a tendencia, hogy a képzőművészek kreatív platformként kezdték el használni az Instagramot, és ekkoriban indultak olyan különböző online kiállításdokumentációs oldalak, mint például a VVork, a Contemporary Art Daily, majd később az Art Viewer,
a Tzevtnik, amelyek lehetővé tették, hogy a művészek ne csak az egy-két napos külföldi utak során értesüljenek az aktualitásokról. Keresztes Zsófi munkássága egyre inkább láthatóvá vált, míg végül az Instagramon keresztül megtalálta az akkoriban éppen megnyílt Gianni Manhattan galéria, és hamarosan le is szerződtette őt – a mai napig együtt dolgoznak. A galéria munkájának és saját szorgalmának köszönhetően művészete nemzetközi szinten is egyre inkább ismertté vált. 2020-ban pedig a Ludwig Múzeum által meghirdetett nyílt pályázatra beérkezett tizenöt érvényes pályamű közül a mi közös pályázatunkat nyilvánította győztesnek a zsűri. 2020 decembere óta nagy erővel dolgozunk az anyag kivitelezésén, és sok köszönettel tartozunk a támogatásokért, többek között az olyan elkötelezett gyűjtőknek, mint Spengler Katalin és Somlói Zsolt.
A kiállításon két diplomamunka is látható. Az egyik Kateřina Ondrůšková alkotása, amelyet Queenie a Prágai Képzőművészeti Akadémia diplomakiállításáról vásárolt meg. A másik diplomamunka Nemes Mártoné, aki Londonban a Chelsea-i Művészeti és Formatervezési Főiskolán végezte tanulmányait.
Diploma előtti alkotás is helyet kapott a tárlaton: Varga Ádám 2019-ben végzett festőként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, de mielőtt lediplomázott volna, megfestette Programkép címen itt kiállított, huszonhat képből álló festményinstallációját.
Összegezve: a kiállítás igyekszik az X és az Y generáció változatos, sokszínű formanyelvét megjeleníteni.
A múzeum másik kiállítása egy kortárs képzőművészeti díj finalistáiból állt össze. Milyen célt szolgál a díj?
A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj alapítója egy ír házaspár, Mary McLoughlin és John Ward, akik példamutató tevékenységükkel gyűjtőként és műértőként elkötelezetten pártolják a kortárs képzőművészetet.
A díj célja, hogy támogassa a kortárs képzőművészeket, és erősítse jelenlétüket a nemzetközi művészeti színtéren. Idén hatvanhat pályázatból nemzetközi művészeti szakemberekből álló, háromtagú zsűri választotta ki az öt döntős képzőművészt: Balázs Nikolettet, Farkas Rolandot, Kocsi Olgát, Koós Gábort és Szabó Esztert. A tízezer euró összegű díjat idén Szabó Eszter érdemelte ki. Az öt finalista munkáiból Kukla Krisztián kurátor Kollár Dalma kurátorasszisztenssel közösen állította össze azt az izgalmas kiállítást, amely november 14-ig tekinthető meg a Q Contemporary épületében.
