Cím nélkül, 2021
Talán a holtak is föltámadtak és visszaléptek folytatni régi életüket.
Nagyon szerettem volna, hogy mindez igaz legyen. Nem egészen értettem, hogy pontosan miért, de nagyon jól tudtam, hogy ezek a képsorok a valóságban soha, de soha nem történhetnek meg. Mert trükk az egész!
Szabó Ábel az Entrópia címet adta kiállításának, amely görög eredetű kifejezés, bár a görögök soha nem használták. Egy német fizikus és matematikus alkotta meg 1865-ben az energia szó mintájára. Lecserélte az ergon ’munka’ jelentésű tagot a tropé ’változás, átalakulás’ értelműre. Ezzel megalkotta a mozdulatlanság és rendezetlenség mértékegységét. Az entrópia akkor a legnagyobb, ha az anyagi világban már lezajlott minden szükségszerű folyamat, és az elemi részecskék változatlan formában örökké a helyükön maradnak. A világ leáll, mint egy felhúzott kakukkos óra. Ez a tudományos Világvége.
Üzenet, 2019
Reményre adhat okot, hogy szakértő vélemények szerint ez csak zárt rendszerekre igaz, és talán valahol valaki mégis megnyomja majd az újraindítás gombot. Ezzel szemben minden jelenlegi megfigyelésünk azt mutatja, hogy a fizikai folyamatok visszavonhatatlanul az anyag rendezett állapotából a rendezetlenség irányába haladnak. Többek között ezért nem fordítható vissza az idő, és ezért nem állnak vissza maguktól a leomló házfalak sohasem.
Travel Nr. 72, 2020
Mindezt természetesen makacs kétségbeeséssel utasítjuk el! Kultúránk és személyes életünk nem más, mint az entrópia kiteljesedésének ösztönös tagadása. Rendületlenül hiszünk életünk végső győzelmében, mert nem tehetünk mást. Erre kényszerít a több tízezer éves tudás, tapasztalat és szenvedés. Őszintén akarjuk, hogy azok a bizonyos házfalak mégis visszaemelkedjenek eredeti állapotukba, hogy hibáink és bűneink bocsánatot nyerjenek és részesüljünk az örök megváltásban. Tudatos vagy öntudatlan állapotunkban néha elfog a kétely, hogy a happy ending mégis elmarad. Pőrén és magatehetetlenül ott maradunk az entrópia törvényének kiszolgáltatva, és reménytelenül hullunk alá a teljes megsemmisülés örvényébe. Mi nyújthat ilyenkor reményt és kapaszkodót? Talán az, hogy ezeket a pillanatokat is széppé tesszük és az esztétika köntösébe bújtatva mutatjuk meg.
Távoli tűz, 2022
Esztétizálni a világ pusztulását már több száz éves program. Esztétizálni az ember szenvedését már több ezer éves! Valaha az elmúlásra transzcendens válaszokat adtunk, ma ezt az anyagi világra vetítjük és fizikai törvénnyé emeljük. A Teremtésben már semmilyen felelősséget nem vállalunk. A világ pusztulását leomló házfalnak látjuk, miközben elfelejtjük a személyes fájdalom kegyelmét. Szabó Ábel a bizonytalan pillanatokhoz kapcsolódó tapasztalatait nagy műgonddal és aprólékos részletezéssel tárja most elénk. Stílusa régi korok mestereit idézi. Elsősorban Canalettót, aki a hiteles látvány kedvéért valószínűleg ugyanúgy használta a camera obscurát, mint ő a fényképezőgépet.
Mentőt felügyelő rendőrök, 2022
E néven két festőt is ismerünk. Az egyik a másik unokatestvére és tanítványa volt, de munkáik alig különböznek egymástól. Mindkettejükre jellemző a jelzésszerű, távolságtartó előadásmód, a rafinált illúziókeltés. A fiatalabb, Bernardo Bellotto Canaletto városi tájképei olyan pontosak voltak, hogy azok alapján vált lehetővé a második világháborúban lerombolt Varsó újjáépítése. Lehet, hogy ennek a városnak a lebombázását láttam annak idején visszafelé levetítve? Nem állítom, hogy Szabó Ábel képei alapján érdemes lenne Budapestet újjáépíteni. A Canalettók saját koruk reprezentatív díszleteit örökítették meg, míg Szabó Ábel a városi periféria pusztuló romhalmazait. Az egyik élettel teli tereket ábrázol, a másik elhagyatott, halott helyszíneket. Mégis az ábrázolásmód hasonlósága valamilyen közös szándékra utal. A plakátszerű leegyszerűsítéssel bemutatott látszatvilág mindkét esetben az idő konok rögzítését szolgálja. A Canalettók vedutáin az itt és most megjelenítése számtalan emberalak ábrázolásán keresztül történik, addig Szabó Ábel képeiről már végképp kivonódott az emberi jelenlét.
Makói táj 3., 2018
Az entrópiának ezt a fokát a valóságban magunk is átélhettük a legutóbbi világjárvány legsötétebb pillanataiban. Akkor átmeneti ízelítőt kaptunk a világvégéről, de Szabó Ábel festészetében ez alapélmény. Világa egy képzeletbeli fekete lyuk eseményhorizontján lebeg és onnan küldi entrópia-képeslapjait, amelyekben nincsen semmi entrópia. Van helyette gondosan mérlegelt nézőpont és képkivágás, az esetleges és véletlenszerű pillanatok kerülése, a kompozíció tartalmas összerendezése, fények, színek és tónusok kidolgozott összhangja. A mozdulatlan összeomlás kérlelhetetlen precizitással előadott illúziója.
Lány autó mellett, 2019
Mégis van ezekben a képekben valamilyen megbúvó líraiság, diszkréten távoli, személyes költészet. A belső terek ábrázolásán ez jobban érezhető, mert itt nem állunk támasz nélkül. Bent vagyunk valahol és ez már elég az otthonosság érzetéhez. A régi üzemcsarnokok a bazilikális templombelsők építészeti elrendezését követik és irányított tájékozódást ad a centrális perspektíva. A kiállítás címadó képének főszereplője a tetőablakokon beáramló és az előtér sötét pocsolyájában megkétszereződő fénysugár. Ez a tükröződés rajzolja ki a vízben úszkáló törmelékdarabokat és a tetőtéri ablak szerkezetének sokkal részletesebb formáját, amelyet a beáradó fénymennyiség az eredeti helyen elfed, eltakar. Talán a növekedő entrópia sajátossága, hogy a kivonódó energiák fokozatosan segítik egyes jelenségek jobb és pontosabb megfigyelését, ábrázolását.
Egy másik, szintén belső teret mutató kép az egyszerű Gyárcsarnok címet viseli. Itt a klasszikus központi perspektíva középpontjában egy furcsa szerkezet áll. Tudom, hogy ez egy Tatra típusú csehszlovák daruskocsi, mert már gyerekkoromban imádtam feltűnően kedves és ormótlan formáját, de mindenekelőtt ragyogó égszínkék színét. A festőtől magától tudom, hogy őt ez a szín Szűz Mária köntösére emlékeztette, és ezért került a csarnok kellős közepére egy daruskocsi formájában. A tér itt még inkább katedrálisra emlékeztet, a hatalmas üvegablakokon beáradó fény éppen a vatikáni zászló színeiben ragyog.
Gyárcsarnok, 2021
Ünnepi templombelső helyett inkább nyugtalanító jelenetet látunk, egy elképzelt film első vagy utolsó képkockáját. Az az autó vagy most érkezett, vagy mindjárt elindul valahová. Az operatőr nagyon lassan közelít, vagy nagyon lassan távolít a középpontból. Nem tudjuk, mi fog történni. Hasonló dramaturgiával, de sokkal egyértelműbb üzenettel működik a Távoli tűz című kép. Az alap itt is a centrális perspektíva. Egy út szélén, a szalagkorlát mellett állunk. Életnek semmi nyoma, egyedül vagyunk. A festővonalzóval megfogalmazott építészeti üresség zavarba ejtő középpontba fut össze. Ott tűz ég, mérete a képhez viszonyítva elenyésző, de épp ezért nyugtalanító. Érezzük, hogy ebből még nagy baj lehet, vagy ez már meg is történt, ami titokzatos összefüggésben van a kép végtelen ürességével.
Biopolitika, 2021
Szabó Ábel minden képén található valamilyen megemelt jelentőségű részlet, egy-egy fényfolt vagy árnyék, elmélyült odaadással megjelenített felület, különös formai elem vagy meglepő kompozíciós megoldás. Itt nem fortyog a festői felszín, a képek nem a vásznon születnek. Már léteznek valahol, ahol hosszas előkészület és mérlegelés alapján választódnak ki a valóság rögzített elemeiből. A festő abban leli örömét, hogy megmutatja a város kiteljesedő entrópiájának szemet gyönyörködtető és elgondolkodtató részleteit. Az enyészet stációinak bemutatása a trompe l’œil, a becsapott szem barokk technikájának egészen magas színvonalú alkalmazásával történik. Ez a képesség és a vállalt művészi program Szabó Ábelt a kortárs magyar festészet rendkívüli alakjává emeli.
A kiállítás április 28-ig tekinthető meg az Újlipótvárosi Klub-Galériában (1136 Budapest, Tátra utca 20/b) hétfőtől péntekig 13–18 óra között.
