A Töviskoronázás klasszikus realizmusa olyan mellbevágó, hogy párját ritkítja Bosch életművében. Eredetileg még erőszakosabb és groteszkebb figurákat festett, ám később ezeket átfestette a képen látható remekművé. Középen Isten Bárányát (Agnus Dei) látjuk, aki szenved, ám tekintetéből világosan kiolvasható, hogy mártíromsága nem céltalan: Ő rekeszti be a héber állatáldozati rituálét utolsó áldozatként Jehovának, Ő nyitja meg a keresztény mártírok sorát, és Ő mossa le az eredendő bűnt az emberiségről ezzel az utolsó véráldozattal. Végül: Bosch felfogásában Ő az alkímiai Opus Magnum, a Tökéletes Mű, akit korábban olyan képeken jövendölt meg, mint a Gyönyörök kertje triptichon és a Mágusok imádása. S akinek alakja feltűnően hasonlít a Teremtő azon megtestesüléséhez, akit az említett Triptichon Édenkertjében látunk, s akit hagyományosan Jehovaként azonosítanak, ám ahogyan arra 2022-es publikációjában Zelnik József is rámutatott: Bosch nem feltétlenül Jehovát festette meg Teremtőként, hanem a Teremtő Ige megtestesüléseként Jézus Krisztust.
A Krisztust körülvevő négy hóhér portréja hasonló műgonddal készült, és szintén rendkívül titokzatos. A töviskoronát a 10 óránál látható római katona helyezi föl. Nyílvesszővel átszúrt törökös turbánt visel, arcvonásai primitívek. A töviskoronát tartó kézvért praktikus megoldás, ám nyilvánvaló anakronizmus: Bosch részben saját korába helyezte át a Biblia cselekményét. A 2 óránál álló hóhér szöges nyakörvet visel, amit általában úgy értelmeznek, hogy „Krisztus kutyák közé került”. Ám ennek a római katonának arcán mintha részvét és szánalom tükröződne, mintha azt mondaná: feljebbvalói parancsát csupán kényszerből teljesíti, és a nyakörv e szolgalelkűség és röghöz kötöttség szimbóluma. Jóval nehezebb lenne megbocsájtani a 4 és 8 óránál elhelyezett démoni figuráknak. A 4 óránál álló alak szadizmusa jelentős mértékben különbözik a vele átlósan álló római katona szadizmusától. A töviskoronázást végző római katona arcvonásai agresszívek és primitívek, míg a héber pap (?) intellektuálisabb mimikájáról egyértelműen leolvasható, mennyire gyönyörködik a brutális jelenetben. Mintha Bosch mindenki másnál mélyebbre merülne mint lélekbúvár, és rejtett kapcsolatra bukkanna intelligencia és szadizmus között. És meg sem állna ezen a ponton: a 8 óránál álló emberdémon Krisztus kezét „simogatja”, miközben szemmel látható módon szemérmetlenül élvezkedik. Bosch félreérthetetlen összefüggést ábrázol fizikai erőszak (autodafé) és szexuális aberráció között. Ehhez foghatót korábban valószínűleg még senki sem festett, ám maga Bosch már a Mágusok imádásán megjövendölte az emberi psziché ezen abszolút nulla fokát a rozzant betlehemi jászolból kukucskáló bíborpalástos aberrált Krisztusdémon személyében. Ez a motívum is ékesszólóan bizonyítja, Bosch látszólag kaotikus világa milyen tudatos módon épült, és milyen pszichológiai mélységeket jelenít meg.
A Jézus az írástudók között mindössze öt nap alatt készült, egy itáliai utazás során, a reneszánsz bűvkörében. Dürer kompozíciója leginkább mégis Bosch fenti, vele egykorú képére emlékeztet. A gyermek Jézust hasonló módon veszik körül az írástudók, mint Bosch festményének hóhérjai. Jelentős különbség, hogy Jézus körül itt négy helyett hat alakot látunk, illetve, hogy Dürer vászna nem erőszakos, ám ez a látszólagos düreri derű sem nélkülözi a felszín alatt rejlő későbbi tragédiát. A nevezetes esemény ugyanis Jeruzsálemben történt, Heródes templomában. Heródes templomának négy udvara volt: egy a pogányoknak, egy a zsidó nőknek, egy a zsidó férfiaknak és egy a papoknak. A Pogányok udvarán zajlottak a legérdekesebb hitviták és filozófiai eszmecserék, és itt sorakoztak a kereskedők sátortáborai. A Szent Család jeruzsálemi útja során a kis Jézusnak egy időre nyoma veszett, és mire Mária rábukkant, már az írástudókkal disputált a Pogányok udvarán a szent szövegekről. Dürer képe a gyermek Jézust valóságos „csodagyerekként” ábrázolja, ám nem szabad elfeledni, hogy évekkel később Krisztus ugyanebből a templomból kergeti ki korbácsával a kufárokat, és kálváriáját és kereszthalálát is a jeruzsálemi írástudók árulásának köszönheti. További hasonlóság Dürer és Bosch két vászna között az alakok mesteri elrendezésében rejlik. Dürer írástudói körkörösen övezik Krisztust. A külső, szélesebb körgyűrűből mindössze két alakot látunk, két kiválóan kidolgozott férfiportrét, ám ezek a férfiak nem feltétlenül írástudók, inkább kereskedők vagy járókelők, akiknek semmi közük a disputához. A belső gyűrűben négy írástudó övezi Krisztust, Bosch hóhérjaihoz nagyon hasonló módon elhelyezve, ám amíg Bosch mészárosainak arcán az emberi kegyetlenség négy különböző fokozata tükröződik és alkot ellenpontot a kristálytiszta központi Krisztus-képpel, addig Dürer írástudóinak arcán ennek ellenkezőjét látjuk: a Jézus szavai által kiváltott megvilágosodás négyféle stádiumát. A 2 óránál álló idős rabbi védelmezi leghevesebben álláspontját, öreg kezei sokatmondóan keresztezik Krisztus két kinyújtott karját, amelyek egyébként egymást is keresztezik. A 4 óránál látható szakállas, leonardói alak még szintén az Írások igaza mellett kardoskodik, ám tekintetéből már lemondást, beletörődést olvasunk ki. A 8 óránál álló írástudó pedig már be is csukta könyvét, szemét Jézusra függesztve figyeli szavait, míg a 10 óránál lévő szó szerint „issza Krisztus szavait” az általa olvasott könyvből. Dürer ecsetje tökéletesen érzékelteti, hogy a Jézus jobbján állók megvilágosodtak és „felébredtek”, a balján állók viszont még nem.
A híres Keresztvitelt évszázadokon át Bosch egyik utolsó remekművének tekintették, manapság egy ismeretlen Bosch-követő művének tartják, ám az sem zárható ki, hogy Bosch elveszett képének kiváló másolata. Kompozíciója nagyon hasonló a két fenti képhez: rendkívül zsúfolt, és minden lelki folyamatot kizárólag az arcok, a kezek és a tekintetek segítségével jelenít meg, nincs háttere, sem térmélysége, és üresen hagyott felületei is alig vannak, bár kissé „szellősebb” náluk, ugyanis elemi erejű sötétség itatja át, amelyből démoni szemek, csorbacsík fogak és csillogó testékszerekkel átszúrt fülek és orrok villannak ki, előrevetítve a kereszthalált. Az arcok sokkal groteszkebbek, karikatúraszerűbbek és színpompásabbak. A bal lator szinte hamuszürke, a borissza római katona arca pirospozsgás. A Mária-csoport ellenben selymesen puha gyöngyházfényekben fürdik. Mária Veronika-kendőjén fedezzük fel Krisztus valódi arcát.
