Gerzson Pál művészi bölcsessége
A kétszeres Munkácsy-díjas festőművész 1931-ben született Hirden. Rajztanárként diplomázott, ezt követően tanítói tevékenysége mellett önálló művészként dolgozott. Főiskolai oktatói pályája 1960-ban kezdődött a Magyar Iparművészeti Főiskolán, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, s egészen 1996-ig tartott. 1992-től haláláig (2008) a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1988-tól a Szépmíves Társaság elnöke volt, 2000-től pedig a párizsi Académie Européenne des Sciences, des Arts et des Lettres is tagjai sorába fogadta.
Életműve a magyar művészettörténet kiemelkedő fejezete, amelynek feldolgozása képzőművészeti szempontból részben megtörtént, ugyanakkor várat magára az az átfogó kutatás, amely Gerzson Pál művészi tevékenységének komplexitását feltárva a festői örökség teljes körű feltérképezése mellett kitér az eszmei háttérre, a baráti kapcsolatok kultúrtörténeti jelentőségére, és nem utolsósorban a mester pedagógiai munkásságára. A fenti szempontokat felvillantva a Gerzson-életmű általános bemutatását célozza ez az írás, amelynek háttere az a hosszú távú Gerzson-kutatás, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia művészetelméleti ösztöndíjasaként végzek. Kutatásomban szorosan együttműködöm a Gerzson család által életre hívott Gerzson Pál Művészeti Alapítvánnyal, amely számos kiváló és hűséges Gerzson-tanítványt is bevon értékes életműőrző tevékenységébe.
Sokak számára ismerősen cseng Gerzson Pál neve, leginkább absztrakt alkotásai okán. Valójában azonban Gerzson nem absztrakt festő, inkább lírikus absztraháló művész volt, akinek geometriai formaújításon alapuló tájképi elemei „hűségesen” visszakövethetők a természet tárgyi elemeire. Alkotói életének meghatározó helyszíne volt szigligeti nyári otthona, amelynek különleges természeti és szellemi közegében, a Badacsony lábánál majd negyven évig inspirálódhatott. Alkotói módszere a posztimpresszionista Cezanne és az expresszionista hatásokat újszerű módon kiaknázó Egry József művészetéből táplálkozott, és a természet kontempláló megismerésén alapult. Már fiatalon határozottan kialakította saját szín- és formavilágát. Művészetének egyedisége a természeti tájismeretből táplálkozó „saját” geometriai formák megteremtésében és színes árnyékábrázolások kidolgozásában állt. Kolorista festőként jegyzik, aki sajátos színvilággal, különleges alap- és fedőszínekkel és színes szürkékkel dolgozott; akinek árnyékhatásai és formaszerkesztői kreativitása egyedülálló, és aki a geometriai absztrahálás, a dinamikus formák, valamint a színek és formák harmonikus hatása által teremtette meg semmi máshoz nem hasonlítható, lírikus-absztraháló konstruktivista stílusát. E stílusban a játékosság és a formatalálékonyság a hagyománytisztelet és a harmóniavágy nemes gondolataival párosult. Mindez túlmutat a festői eszköztáron és világszemléletté gazdagodva találóan közvetíti Gerzson művészettörténeti ars poeticáját: a kortárs feladata, hogy megújulva őrizze a hagyományt.
Kötelességünk (…) valamilyen formában követni elődeinket, hiszen az örökség egyik célja is ez. Ehhez fel kell újra tárnunk azt, ami valamikor nyilvánvaló volt, fel kell ismernünk a magunk birtokát, hogy bejárhassuk valóságos dimenzióinkat. (Gerzson Pál: Töredékek… in Láncz Sándor (szerk.): Gerzson Pál. Arthis Alapítvány & Körmendi Galéria, Budapest, 1996. 56.)
Gerzson szerint a művészi tevékenység egyben jellemformáló lehetőség is, és ez a szemlélet alkotóművészi és művésztanári munkájában egyaránt hangsúlyosan jelen volt. A művészi alkotómunka gyakorlata így életfeladattá szélesedett, elmélete pedig létmagyarázó szerepet kapott. E kettősség művészetében egyensúlyban, harmóniában és rendben körvonalazódott, festői tevékenysége így „magatartássá” fejlődött. Ennek explicit példájával Gerzson Pál ritka és komplex művészetszemléletet képvisel a kortárs művészetben, mert azt vallotta és tanította, hogy az egyéni jellem vagy a saját művészi stílus szubjektivitása nem törheti meg a rend és a harmónia objektív művészeti törvényeit. Molnár Tamással folytatott filozófiai beszélgetésében Gerzson hangsúlyozza, hogy a művésznek tudnia kell, hogy nem parancsolhat a teremtésnek és a természetnek; hogy mindig marad valami, aminek alá kell vetnie magát. (Molnár Tamás: Lehet-e filozofálni manapság? – MMA-Akadémiai Beszélgetések 1. Magyar Művészeti Akadémia, Budapest, 2000. 26.) Ezzel a szemlélettel az önmagunkban való hit mellé helyezte szakmai hitvallását, alázatot és szakmai tisztességet követelve saját magától és növendékeitől egyaránt. Festői magatartásának megismerése láthatóvá teszi azt az életbölcseletet, amellyel a hagyományőrzés hangsúlyozása mellett a személyiségfejlődés harmonikus útját is kijelölte művésznövendékei számára.
…biztos, hogy van egy Teremtő, aki az egészet létrehozta. Az istenhitünk így meg tud jelenni a képeken furcsa, rejtett formában … ezt az alázatot Gerzson Páltól tanultuk. (Füzes Gergely Boros Károly interjúja: Arckép. in Magyar Demokrata, 2010/2. május 19. 60.)
A festőszakma iránti alázatát igazolja anatómiai ismereteinek művészi gyakorlása és az ismeretek továbbadása is. A művészi anatómia tantárgyat Barcsay Jenő dolgozta ki a Képzőművészeti Főiskola művészképzése számára. Eszerint a képzőművész látványként kezeli az emberi testet. Az emberi test belső szerkezeti törvényeinek hangsúlyozásával Barcsay új értelmezői szempontot vezetett be a formaábrázolási diskurzusba, amellyel hozzásegítette a növendékeket a testösszefüggések elgondolásához, és azt hangsúlyozta, hogy a legkisebb változás is erőteljes formajátékot eredményez.
Éppen ezért a képzőművészek számára elengedhetetlen az anatómiai látásmód kialakítása. Az emberi test pontos ábrázolása nem külső követelményként, hanem belső (belátással megismert), szükségszerű elvárásként került be a tananyagba. A figurális ábrázolás és az emberi testről való gondolkodás elsajátítása a festőszakma alapvető követelménye. A valósághű testábrázoláson kívül ez a művész emberszemléletét is alakítja. Gerzson ennek mestere volt, mert az anatómiai látásmódot, de főként annak kialakítási folyamatát, magyarázó dinamizmusát és alkotásmódszertani jelentőségét egyaránt felismerte, valamint észrevette az észleletek értelmi közvetítésének jelentőségét.
Bár az ember- és a figurális ábrázolástól korán eltávolodott, ez nem azt jelenti, hogy művészetéből kiiktatta volna az embert mint látványt vagy annak tartalmi mondanivalóját. Az embertisztelet eszmeiségét olyannyira megőrizte, hogy absztraháló formajátékaiból kihagyta az embert. Ez szándékos és célszerű volt, mert számára az elvonatkoztatás humán specifikuma nem terjedhetett ki magára az emberre. …a kép maga a kontemplatív ember, és önmagát felesleges ábrázolnia.” (Gerzson Pál: Harmonikus küzdelem – Tornai Szabolcs-interjú. in Heti Válasz 2003. 06. 27. 55.)
Emberszemléletének lelki gazdagságát bizonyítja Purgatórium című monumentális alkotása, amelyben a várakozás emberi élményének lényegét ragadta meg. A képnek szándékoltan nincs iránya, Gerzson a határozatlanság képi megjelenítésére törekedett. A látszólag nyugodt kompozíción kételyek és bizonytalanságok általános, személyen túli gesztusait fedezhetjük fel, mert az alakoknak nincs személyisége és állapotuk is csupán egyetlen: a várakozás. (Ez a kép az életműben elhelyezve atipikusnak tűnik, a mélyebb eszmei kutatások ugyanakkor más értelmezési lehetőségnek is teret engednek.)
Gerzson színharmóniái és árnyéktechnikái, az egymásba olvadó és egymással dinamikus vizuális kölcsönhatásba lépő „színzsongások” nemcsak absztraháló képeire jellemzők, hanem utolsó alkotói korszakának művészi kalandjára, a portréfestésre is. Korai próbálkozásainak halvány emlékével és a Barcsay-órák szakmai tudásának birtokában az 1990-es évek második felétől nagy alkotói kedvvel tért vissza a figurális ábrázoláshoz, miközben folytatta a geometriai absztrakció művészi programját is. Mintegy száz portrét festett családtagjairól és barátairól, valamint a kortárs művészet kiemelkedő alakjairól. Ez a szám nemcsak portréfestészeti szempontból kiemelkedő teljesítmény, hanem életművi beágyazottságát tekintve is különleges fordulat.
Ezek a portrék kedélyes beszélgetések, irodalmi találkozások, filozófiai mélységű gondolatok közepette születtek. A képeket a festő ajándékba készítette, és rögtön oda is adta modelljeinek, akik a mai napig szeretettel őrzik e baráti együttlétek művészi emlékét.
A jó kedély nagyon fontos. Festeni csak boldogan lehet. A munkához szükséges boldogság nehezen érthető, mert ez egy szakmai boldogság. Olyan ez, mint amikor készül az ember valamire, tehát ez a készenléti állapot: valamire kész vagyok. Nem biztos, hogy mindenre, de arra, amire kell, arra igen. Ez az a relatív boldogság, hogy hinnem kell mindenben, az élet értelmében és a saját szerencsémben, és nem szabad haragudnom még magamra se…” („Festeni csak boldogan lehet” – dokumentumfilm Gerzson Pálról. Magyar Művészeti Akadémia, 2017. – https://www.youtube.com/watch?v=AC9xnLrdUDE)
Mind a portrék, mind az absztraháló konstruktivista, természet ihlette geometriai és színjátékok arról tanúskodnak, hogy Gerzson Pál számára a festészet hivatás és magatartás, szellemi miliő és életbölcselet volt egyszerre.
