Miért figuratív képeket festesz a ma divatosabb nonfiguratív festmények helyett?
Egyszer egy ismert kurátor azt nyilatkozta egy nonfiguratív festő munkásságát ért negatív kritikákról, hogy nem érti, mi a bajuk az embereknek ezzel a művésszel, voltaképpen nem csinált semmit. A rosszmájú humort félretéve, az emberiség képekben gondolkodik, nem elvont absztrakcióban, és fogalmazhatunk úgy, hogy én is e maradi emberiségből származom. Önvédelemből alkotok figuratív képeket, vállalva magamat, és nem szeretném, ha mások mondanák meg helyettem, hogy éppen mit is festettem.
Mit jelentett számodra a budapesti Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán eltöltött időszak, a mestereid és a tanszékvezető Raszler Károly útmutatása?
Raszler Károly mesteri rajz-, valamint technikai tudással bírt, ám rendszerhű munkássága távol állt az én grafikai világomtól. Leginkább Kocsis Imre nyitottabb és kísérletező szellemisége volt rám hatással ebben az időszakban. Már korán kialakult bennem, hogy a grafika, akár az erkölcs, valahol igyekszik meghúzni a határvonalakat.
Mivel foglalkoztál a diploma megszerzését követően? Mióta tanítasz a „Kisképzőn”, azaz a MKE Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban, ahol éppen beszélgetünk.
A Képzőművészeti Egyetem mesterképzésének hetedik évében, Torontóban nyílt önálló kiállításom. Ott találkoztam Rudolf Bickersszel, az Ontario College of Art and Design grafika tanszékének vezetőjével, aki sajnos már nincs közöttünk. Ő ajánlott tanársegédi állást, s e mellett ösztöndíjasként másoddiplomás posztgraduális képzésben vettem részt. Hazatérve a „rendszerváltást” követően kreatív igazgatóként dolgoztam a Nuovo Reklámügynökségen, majd tíz évig a MOME Vizuális Kommunikáció Tanszékén tanítottam, ahol Doktori Iskolát is végeztem. Közben alkottam, illusztráltam (például Péterfy Gergely Misikönyvét), valamint képregénykészítéssel foglalkoztam (Nathan’s Diary vagy The Wunderbare Woman). New Yorkban baráti kapcsolatba kerülhettem olyan ismert amerikai képregényesekkel, mint Dean Haspiel, Christa Cassano vagy Gregory Benton. A Kisképzőben 2007 óta tanítok tervező grafikát, leginkább vizuális kommunikációt és mozgóképes tervezést.
Hol tanítasz még ezen kívül? Miért fontos, hogy az alkotás mellett a szakmai tudásodat is átadd a jövő generációjának?
A Visart Művészeti Akadémián storyboardot és mozgóképes tervezést oktatok. Időnként amerikai művészeti egyetemeken tartok kurzusokat, vagy úgynevezett nyitott pódiumbeszélgetéseken veszek részt.
A tanítás számomra folyamatos szellemi megújulást jelent a hétköznapok gyakorlatában a tanítványaimmal. Egyfajta szellemi kondicionáló edzéshez hasonlítható ez, ahol a kreativitás erősítése vezet a kívánt sikerhez és nem a gyakorlati életben megszokott kapcsolati tőke kovácsolása tesz izmossá. Próbáljuk erősíteni a saját magunk és mások önértékelését, önbizalmát, fejlesztve szociális érzékenységünket, interakcióban a bennünket körülvevő környezetünkkel. Ösztönözzük egymást a kollektív gondolkodásra, hogy legyenek kérdéseink, ne csupán válaszaink, így az alázatos munka során tanuljunk meg felelősséget vállalni azért, amit kommunikálunk és csinálunk.
Itthon hol és mikor állítottál ki?
Eddig még nem mutatkoztam be itthon önálló kiállítással.
2003-ban jelent meg A nyomtatott grafika története és technikái című munkád a Műszaki Könyvkiadó gondozásában. A könyv nemcsak időbeli áttekintést nyújt, hanem hiánypótló részletességgel mutatja be a grafikai eljárások művészeti és kultúrtörténeti jelentőségét is. Mi volt a célod a könyveddel és milyen visszhangra talált?
A könyvet elsősorban főhajtásnak szántam az elődök, a sokszorosított képgrafika műfaja előtt, a fiatalabb művészeti generációk számára. Mire a könyv megjelent, már a művészi-sokszorosító eljárás kezdett kikopni a köztudatból, műkereskedelmi értelmében is a digitalizáció, a digitális printelés elterjedésének köszönhetően. Ugyanakkor fel is értékelődött egyben és unikálisabbá vált, mint kézműves tevékenység. A Szépművészeti Múzeum grafikai képanyagának is köszönhetően a látványos, nagyméretű Coffee-Table Book ötezer példányban jelent meg és került be a terjesztésbe. A visszhangja a könyvemnek? A visszhangra nem szoktam hegyezni a fülemet, hiszen tudjuk Esterházytól, hogy „az ember egy szokásállat”. Úgy vagyok a kritikával, mint a túlsúly elleni drasztikus fogyással, amit egy walesi humorista ajánlott. „Ha fogyni akarsz, annyit egyél, amennyit csak bírsz, csak ne nyeld le.”
Metamodern munkáidban főként figuratív, monokróm, kommersz világ tárul fel. Mit tükröz ez a fajta kifejezési mód?
A metamodern kifejezés a posztmodern utáni időszakot jelöli, amelyben már nem a posztmodern szkepticizmusával operálnak a műveim. Munkáimban egyfajta gyermekien őszinte attitűd van jelen, a naiv mesei közeg és a képregényhősök formavilágának segítségével. Ellentmondva a társadalmi realitásokból várt hitelességigénynek, szándékosan konstruált módon hozom létre műveim színpadias kompozícióját és karaktereit a festőiség nélkülözésével. Nem konvencionális értelemben vett képeket festek. Bizonyos mértékben felrúgva a klasszikus képregényes objektivitást sugározni akaró eladhatóságot is. A színvilágom a fehér alapon sárga, fekete és azok árnyalatai, egyfajta arculati színekként is felfoghatók a fekete kontúrvonalakkal együtt. Próbálom ezt tisztán tartani, határozottan megtervezni a kiírt kompozíciókat, nem belevinni a festészeti alapformát, a foltot. Bizonyos értelemben ösztönösek a képeim, amihez igénybe kell vennünk a reflexeinket és idegrendszerünk kondíciójától függő mértékben az értelmünket is. Egy pszichológus barátom egyszer azt mondta a műtermemben: „Ha csak egy-két nappal előbb vagy később születtél volna, vagy máshová, akkor most más képeket festenél.” Lehetséges, hogy így van, de az biztos, hogy akkor is alkotnék, mert az alkotás a lételemem.
Képzőművészként milyen technikákat használsz elsősorban, mit fejeznek ki ezek számodra?
Nem konvencionális értelemben vett képeket festek. Grafikákat készítek, pontosabban festek, voltaképpen azzal kísérletezem, hogy a grafika formavilágát, különféle technikáit átviszem a festményeimre. A festéshez digitálisan kimetszett kliséket alkalmazok. A grafikának méretkorlátai vannak, a festészetben nincs ilyen, így a grafikát át tudom emelni egy nagyméretű, személyesebb felületre a vászonra.
Képek a művész archivumából.
