Kiállítási enteriőr, Parthenón-fríz terem
Saját bevallása szerint szobrokat készít, vagy legalábbis olyan objektumokat, tárgyakat, melyek nem mondanak ellent a szobor fogalmának. Ezek a tárgyak nem „valamik”, viszont határozottan nem „semmik”. Sőt, ezek a „nem semmik” meglepő módon nyitottak, tartalmasak, kimondottan gazdagok. Nem „valamiségük” révén, hanem nyitottságuk által.
Enteriőr, elöl: Balnova 2024. hátul: Izmi 2022.
Így rettentően sok asszociációra késztetnek, melyek korántsem egyértelműek, sem irányban, sem tartalomban. Itt találkoznak az anyag és technika adottságai (lehetőségei, kötöttségei) az egyik oldalról – és a másik oldalról a művész nyitottsága, játékhajlama, humora és formai felkészültsége.
Balnova 2024
Balnova című legószobra körbejárásakor először egy tömböt látok, egy elég masszív formát, amelyet kis bordák határolnak alulról és felülről. Szinte észrevétlenül megjelenik egy kis rés a forma és a posztamens között és a tömb, masszivitása ellenére is kissé felemelkedik. De mi a csoda nő ki belőle itt hátul? Vagy épp elöl? Van ugyanis iránya ennek a valaminek, pedig mindenfelé forgatható. És ez micsoda?! Képernyőt nézek, vagy az néz engem, vagy éppen benne vagyok és kibeszélek belőle? Talán éppen engem néznek? Lehet, hogy nem is képernyő, hanem könyv, de hol vannak az oldalak? Akkor mégis képernyő? Vagy inkább egy pad?
Enteriőr, elől: Szokásos köreim 2022, hátul: Izmi 2022
A kettősség vagy inkább többértelműség, a játékosság és a humor Koppány munkáinak elmaradhatatlan összetevői. De mi is a játék? „…önként, szabadon választott tevékenység, amelyben nincs kényszer… A játék lényege az embernek az a képessége, hogy tükrözze a valóságot, és át is alakítsa azt. A gyermek a valóságot nem úgy tükrözi vissza, ahogy azt a felnőttek a valóságban teszik. Ő úgy játszik, ahogy életkora és fejlettsége megengedi, és úgy fejlődik, ahogy játéka segíti ebben.” Gyerek vagy nem gyerek, ez igaznak tűnik!
Kiállítási enteriőr, Parthenón-fríz terem
Az esztétikai játékelmélet képviselője, C. Götze szerint a művészet és a játék kritériumai azonosak, amennyiben mind a kettő úgymond önmagáért való, és a spontán önkifejezés eszköze. Ami ebből igazán lényeges, az az, hogy a játszó (értsd a művész, itt Koppány) tudja, hogy csinálni akar valamit, amiről még nem tudja, hogy mi az. Elindul valami után, amiről valószínűleg nem tudja, hogy hová vezet és hol a vége, de tudja, hogy így tud továbbjutni.
És ennek újra meg újra nekiindul…
