Operating
Most nyílt kiállításod kórházi helyszíneket térképez fel. Hogyan találtál rá erre a témára?
Festőművészként és kulturális antropológusként mindig is foglalkoztattak a közösségi terek, a hatalomgyakorlás és a kiszolgáltatottság szimbolikus helyszínei, amelyek az adott társadalom működéséről is sokat elárulnak. Korábban mosodákat, iskolákat ábrázoló sorozatokat festettem, kórházakat tematizáló szériámat 2016 óta építem. A kórházi lét mindannyiunk közös tapasztalata, az életünket totálisan átszövi, meghatározza ez az intézmény, valójában mégis nagyon keveset látunk belőle. Ez a helyszín az, ahol az élet elkezdődik és ahol véget ér, és amely érzelmileg nagyon intenzíven hat az emberek többségére. Elkerülhetetlensége volt az oka annak, hogy elkezdtem festeni ezeket a tereket.
Fotó: Shago Hidalgo
Hogyan változtak ezek a festmények, miután egyre több időt töltöttél Barcelonában?
A sorozat nagy változáson ment keresztül, aminek elsősorban az az oka, hogy Barcelonában egészen másképp néznek ki a kórházi terek, mint otthon, s ez alapvetően változtatja meg a képek vizualitását. Otthon a hiányok, a hibák, az ottfelejtett tárgyak tűntek fel, ezek megragadása volt a cél, Barcelonában azonban teljesen átformálódott a perspektíva, s a képeim formailag, az anyaghasználat és a színek szempontjából is nagy átalakuláson mentek keresztül. A legszembetűnőbb különbség, hogy itt sokkal élesebbek a kontrasztok, mások a fények és a világítás. Tudatosan sok feketével és fehérrel kezdtem el megalkotni a képeket, hogy ezeket az erős fény-árnyék viszonyokat vissza tudjam adni. Ettől kissé akciódúsabbá, színpadiasabbá váltak a kompozícióim.
OPERATION
Miként alakította a Covid megjelenése a témádat?
Teljesen új fénytörésbe került az egész téma, hiszen míg korábban úgy tűnt, hogy majdnem kizárólag az én érdeklődésem középpontjában szerepelnek ezek a terek, addig a Covid alatt mindenki figyelme a kórházakra, az egészségügyre, a kórházi személyzetre, a betegekre és az ellátásra irányult. Ezáltal teljesen új képek kerültek elém, olyanok, amelyekhez addig nem férhettem hozzá. Míg korábban a terek vizuális letapogatásán, az anyagok, a színek, a formák, az atmoszféra megragadására esett a hangsúly, addig a Covid alatt megjelentek a drámai hősök és a drámai helyzetek. A képeimen előkerültek a narratív jelenetek, ugyanakkor továbbra is igyekeztem megőrizni a kompozíciók dokumentarista jellegét.
Fotó: Shago Hidalgo
Ezek a festmények a Zeitgeist, a korszellem manifesztációiként is értelmezhetők?
Mivel a kulturális antropológus tekintete kiválóan alkalmas arra, hogy a dolgokat a változásban, egy adott pillanatban ragadja meg, mindenféle torzító hatás nélkül, ezért úgy gondolom, hogy igen, ezek a festmények a Zeitgeist alkotásaiként is felfoghatók. Évekkel később visszanézve talán hírt adnak arról a korról, amelyben születtek. Képet festenek arról, miként és milyen terekben zajlott a gyógyítás ebben az időben.
MACBA
A kulturális antropológus szemével festesz?
Igen, kutatói tekintettel készítem a képeimet is. A festést mindig nagy gyűjtés előzi meg, rengeteg teret bejárok, interjúkat készítek, és a felhalmozott anyagból utána születnek meg a festmények. Ez a lassú munkamódszer lehetőséget ad arra, hogy a festmények ne pusztán a saját személyes élményeimről és érzelmeimről szóljanak. A képeim szándéka nem az, hogy erős állításokat tegyenek, hanem hogy megnyissák a nézőket, akik a saját személyes tapasztalataikkal tudják gazdagítani a statikus műveket. Az alkotás mindig az elemelés és a megragadás határán egyensúlyoz, de törekszem arra, hogy inkább dokumentaristák és kevésbé szimbolikusak legyenek a festmények.
Fotó: Shago Hidalgo
Hol vannak kiállítva a képek?
A megszokott forprofit galériás tértől eltérő helyszínt akartam találni. A barcelonai galériák inkább négyzetes, üres falú, white cube-terek, ezt az anyagot azonban egy hosszú és meglehetősen nagy terembe képzeltem el. A Valid World Hall, a Parc de la Ciutadellához közeli tér épp ilyen: nem steril, white cube-helyszín, hanem multifunkcionális eseménytér, amely sokféle lehetőséget megenged. Ehhez a helyszínhez a Valid Foto nevű fotógaléria kapcsolódik, ami különösen tetszik nekem, hiszen a fotó dokumentumjellege az én festményeim attitűdjével párhuzamba állítható.
Milyen rendezői elgondolás szerint kerültek a festmények a falra?
Fontos szempont volt, hogy ezeket a műveket képfolyamként mutassuk be. Én magam sem kezelem őket külön műtárgyakként, hiszen az újabb munkák mindig újraértelmezik és más fénytörésbe teszik a korábbiakat is. Az installálás is ezt a logikát követi: a falakon szereplő és a térbe lógatott festmények a látogatót is mozgásra késztetik. A térben való haladás pedig reményeim szerint újabb és újabb élményeket hív elő a befogadóból, és folytonos átértelmezésre készteti őt.
A képfolyam színesebb festményekkel indul, azután következnek a világosabb, végül a fehér terű művek, majd a drámai, sötét hátterek. Így a haladási útvonal szimbolikus jelentéssel telítődik. A nagy festményeket sok kisebb méretű, absztrakt jellegű munka töri meg, amelyek látványukban úgy hatnak, mintha ráközelítenénk egy-egy műtétre, eszközöket, kellékeket látunk. A totális kép nem hozzáférhető rajtuk, csak egy-egy részlet, amelyből kontextus nélkül nehéz következtetni az egészre.
Kapcsolódik-e valamilyen program is a tárlathoz?
Számomra a kiállítás mindig több, mint a festmények puszta bemutatása. Én azt szeretem, ha egy tárlatnak eseményjellege van, ahol a nézők biztonságos környezetben meg tudnak nyílni, és el tudják mesélni a személyes tapasztalataikat. A kiállítás olyan tér, amelynek közösségi jellege van. Erre erősített rá a megnyitó performansz is, amelyet Ladányi Andrea erre az alkalomra koreografált és adott elő. A festmények, az akció és a résztvevők együtt, egymástól elválaszthatatlanul jelentik a kiállítást.
A tárlatot követően is folytatod ezt a sorozatot?
Ez olyan nyitott széria, amelyet újra meg újra elő lehet venni, a kiállítást követően azonban szeretnék egy kicsit elszakadni tőle, és másféle irányba nyitni. Egy ideje elkezdtem foglalkozni a városi strandokkal, amelyekre szintén közintézményi jellegüknél fogva irányult a figyelmem. Egyelőre még nagyon kevés kép készült el ebben a témában, viszont úgy érzem, hogy ez lehet egy új irány, amelyet hasonló mélységekben lehet majd kibontani, mint a kórháztematikát.
