Bűnbánó Magdolna. Fotó: Szépművészeti Múzeum
A spanyol manierizmus legeredetibb alkotójának életművét első alkalommal állítják ki Magyarországon, így nem túlzás, ha azt állítjuk: a teljes œuvre átfogó bemutatása nemzetközi hírűnek ígérkezik. Ehhez mérten nagyszabású, hiszen grandiózus anyagot, a krétai születésű mester több mint félszáz saját kezű művét vonultatja fel: magánáhítatot szolgáló szakrális és mitológiai témájúakat, világi portrékat, kései korszakának látomásszerű munkáit.
Szent András apostol 1610–1614 között. Fotó: Szépművészeti Múzeum
„Vándorlás” El Greco nyomában
A kiállítás végigvezet azokon a földrajzi helyeken, művészeti központokon, ahol El Greco vándorlása során megfordult: Velencétől Rómán át egészen Toledóig, ahol élete nagy részét töltötte, és ahol festői pályája a maga teljességében kibontakozott. A teljes művészi pálya megismertetése mellett a tárlat másik fontos aspektusa azon művészeti közegeknek a bemutatása, amelyekkel a festőművész találkozott, illetve annak a kérdéskörnek a feltárása: „miként sajátította el és építette be alkotásaiba a számára olyan, közvetlen inspirációként szolgáló 16. századi velencei mesterektől, mint Tintorettótól és Veronesétől átvett mintákat” – olvashatjuk a sajtóanyagban.
Angyali üdvözlet. Fotó: Szépművészeti Múzeum
A fentebb említett szempontok függvényében nem csoda, hogy az előkészületek nyolc éven át tartottak. Az elgondolásnak, hogy a mester munkásságát teljességében áttekinthessük és valamennyi korszakának fő műveit megismerhessük, a most látható anyag eleget is tesz. Ennek teljesítéséhez viszont a világ számos pontjáról kellett „becserkészni” a műveket. A Szépművészeti Múzeum kiváló szervezésének köszönhetően több mint negyven magán- és közgyűjteményből (többek között a madridi Pradóból és a Thyssen-Bornemisza Múzeumból, a toledói El Greco Múzeumból, a párizsi Louvre-ból és a londoni National Galleryből) is kölcsönöztek festményeket, olyanokat is, amelyek most először hagyták el eredeti helyüket. A legkiemelkedőbbek közülük a Bűnbánó Magdolna (1576–1578), az Angyali üdvözlet (1600 körül), a Kufárok kiűzése a templomból című fatáblára festett olajkép (1570), Szent Bertalan apostol portréja (1585 körül) vagy egyik legismertebb képe, a Laokoón (1610–1614 körül).
Gonzaga Szent Alajos képmása. Fotó: Szépművészeti Múzeum
A Doménikos Theotokópoulusként anyakönyvezett El Greco művészetének, nagy ívű stílusfejlődésének a megértéséhez kiváló segítség, hogy teremről teremre kronologikusan haladunk előre, amíg Itáliából megérkezünk toledói tartózkodásának utolsó időszakáig. Ez a városról városra történő „vándorlás” az alkotó életében olyan, mint egy zarándokút, ahol új és új hatások érik. Talán nem véletlen, hogy az általa megfestett Szent Jakabbal szokás azonosítani, akinek alakját feltételezhetően önmagáról mintázta.
Szent Bertalan apostol (töredék). Fotó: Szépművészeti Múzeum
Festőzsenik velencei műhelyétől Rómáig és Toledóig
A Kréta szigetének fővárosában, Kandiában született El Greco gyermekkoráról, körülményeiről, pályája indulásáról kevés információ áll rendelkezésre. Valószínűleg már szülőföldjén megismerkedett a festészettel, s a bizánci stílusú ikonfestészetet művelte. Ami bizonyos, hogy igen fiatalon Velencébe került (ahol tíz évig élt), és ott Tiziano műhelyében tanulta a mesterséget. A korosodó mester kedvelte tanítványát, olyannyira, hogy egyik nagy méretű alkotásához, a Szent Lőrinc mártíromságához őt választotta segédjéül. Tiziano művészete főként a színezés terén hatott rá, de tőle sajátította el a testek mozgásának ábrázolását is. A velencei érett reneszánsz alkotójának festészetén belül tett megfigyelések azonban nem voltak kizárólagosak, hiszen két másik festőzseni: Paolo Veronese és Tintoretto munkássága is hatott rá.
Laokoón 1610-1614 körül. Fotó: Szépművészeti Múzeum
Majd útja Velencéből a manierizmus központjának számító Rómába vezetett. Itt kapcsolódik be a „történetbe” a budapesti tárlat, amelynek első szekciója éppen erre a korai, itáliai korszakra összpontosít. Greco ebben a légkörben sajátította el igazán a festészet praktikáit, és alakította ki egyéni stílusát, ebből az időszakból maradtak ránk első önálló, pályakezdő munkái. Emellett az Örök Városban tanult meg igazán bánni az olajjal, és ismerte meg behatóan a nyugati művészet más alapvető elemeit, a színkezelést, a látványelemeket, a táj- és térábrázolás ideáját. Római tartózkodása alatt kezdett el foglalkozni művészetének egyik meghatározó témájával, az arcképfestészettel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kiállításon nem látható, még Tintoretto közvetlen hatásáról árulkodó két műve: az egyik Giulio Clovio portréja (1570–1572), a másik a Máltai Lovagrend nagymesteréről, Vincenzo Anastagiról festett egész alakos kép.
Szent Ferenc elragadása 1585. Fotó: Szépművészeti Múzeum
A toledói vallásos művészeti világ meghatározó festője
A következő szekciók már a művész toledói éveiről mesélnek, ahol lehetősége nyílt kibontakoztatni teljes alkotóképességét és immár érett festői eszköztárát. Bármilyen kedvezően alakult is sorsa Rómában, a jövő kilátásai úgy látszik, nem elégítették ki. Rövid madridi kitérő után, 1577 júniusában már Toledóban találjuk. Első megbízásai is már a nagyszabású és bonyolult kompozíciójú művek kivitelezésében szerzett rendkívüli képességről tanúskodnak, és bizonyítják, hogy mesteri szintre fejlesztette a nagy méretű olajképek festésében rejlő kifejezésmódokat.
Szent Pál Apostol 1585 körül. Fotó: Szépművészeti Múzeum
Ebből a korszakból kiállított képein már megfigyelhető a kompozícióinak szerves részét képező égbolt és felhők sajátos ábrázolása. Ez látható a Bűnbánó Magdolna egyalakos olajvásznán is. A szakrális témájú mű középpontjában az Újszövetség bibliai személye, Mária Magdolna áll, aki Szűz Máriával együtt az alkotó legkedvesebb figurája volt. Itáliába, mint sok más honfitársa, „madonnafestőként” érkezett, a krétai festészeti hagyományokat követve. Az expresszív hatású festmény már magán viseli Velence és Róma hatását. A virágzó szépségű fiatal nő megjelenítése, a háttérben megbúvó hegyes táj, a bal felső sarokból áradó meleg, aranyszínű napsugarak és a kép miniatúrafestői pontossággal, gondossággal megfestett részletei jól mutatják művészetének sajátosságait: a fényekkel, árnyalatokkal és színekkel való erőteljes bánásmódot. A másik kedvelt alakjáról, Szent Ferencről készített ábrázolásokat különteremben láthatjuk, így jól követhető Greco művészi kifejezésmódjának változása.
Bűnbánó Szent Péter 1587-1590 körül. Fotó: Szépművészeti Múzeum
Az 1580-as évek elejétől El Greco a toledói vallásos művészeti világ meghatározó alakja lesz. Letelepedésétől kezdve egészen haláláig kisebb műhelyt vezetett a városban, ahonnan bonyolult kivitelezésű retablók (oltárfelépítmények), kis és közepes méretű, magánáhítatot szolgáló, vallási témájú képek, portrék is kikerültek. Az ez idő tájt festett Gonzaga Szent Alajos képmása (1583 körül), a Szent Ferenc elragadása (1585 körül), a Szent Pál apostol (1585 körül) vagy a Bűnbánó Szent Péter (1587–1590 körül) szereplői könnyed, lendületes ecsetvonásokkal megfestett, egészen átszellemült alakok, testük megnyújtott, tekintetük az ég felé fordul. Ez a szokatlan ábrázolásmód később teljesen megszokottá vált nála, legyen szó túlzsúfolt (Krisztus megkeresztelése, 1597–1601) vagy két figurával komponált (Szent Márton és a koldus, 1597–1601) képről. Alakjainak méretét és a testtagok egymáshoz mért arányát a magasság felé nyújtotta. Az anatómia szabályaira ügyet sem vetett, olykor csak egyes részek, karok, lábszárak túlnyújtottak, máskor az egész törzs. Mi ez, ha nem rendhagyó módja a testek ábrázolásának, amelyek amúgy is furcsa, olykor lehetetlen pózban megkomponáltak.
Szent Márton és a koldus 1597-1600 körül Fotó Szépművészeti Múzeum
És ezzel el is érkeztünk El Greco művészi pályájának utolsó fejezetéhez, amikor a leszemélyesebb, leglíraibb és legnyugtalanítóbb alkotásai születtek. Egyre inkább műhelye jelentős közreműködésével dolgozott, szenteket ábrázoló portrékat (Szent András apostol 1610–1614) továbbra is festett, de újfent látomásszerű és mitológiai kompozíciókat is. Ebben az időben alkotta meg legszélsőségesebb és leginkább zavarba ejtő képeit, továbbra is keresve az új kifejezésmódokat, egyre bátrabban és szabadabban alkalmazva azokat. Még 1610-ben kezdett el dolgozni egyik leghíresebb művén, a Laokoón (1610–1614) vibráló és nyugtalan festményén, amely életművének egyfajta betetőzése.
A monumentális kiállítást megtekintve érthetetlen, hogy a krétai születésű mester életműve sokáig feledésbe merült, és csak a XIX. században fedezték fel újra, és helyezték az őt megillető helyre. A magyar közönségnek is alkalma nyílt most meggyőződni róla, hogy méltán. ◼
El Greco kiállítása 2023. február 19-ig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban (1146 Budapest, Dózsa György út 41.).
Nyitókép: El Greco: Bűnbánó Magdolna. Fotó: Szépművészeti Múzeum.
