Valamikor az ősidőkben a mítosz tanúsága szerint megmérkőzött már egymással a Kelet és a Nyugat. Ennek a vetélkedésnek a története szerint Athéné istennő és Arakhné, a Kelet minden szövéstudását ismerő szövőnő mérkőzött egymással, melyben a maga hollywoodias görög mitológiája szerint győz az istennő. Széttépi Arakhné kihívó textiljét, és a lányt pókká változtatja. Ebből kikövetkeztethető, hogy a leány valójában művészileg és erkölcsileg is győzött. Ovidius, aki európai toposszá alakította ezt a történetet, valójában arról mesélt, hogy mindnyájan Arakhnék vagyunk, akik isteneknek tetsző vagy nemtetsző műveket alkotunk.
 
 

 

Szittner Andrea szakmai és szellemi munkásságának Rózsa Anna-díjjal történt „jutalmazása” egy szemléleti változás érvényre jutásának részben felismerése, részben elismerése volt. Ő ugyanis, miután 1972-ben befejezte a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolát, rögtön bekapcsolódott abba a társaságba, amely a hetvenes években megalapította a Fiatalok Népművészeti Stúdióját. Ettől kezdve a régi hagyományos, úgynevezett népi szőttesek előállítási módját hihetetlen szorgalommal kezdte tanulmányozni, és egyre jobban kitárult előtte az a pazar sokféleség, amely ezekben a kézműves technikákban a világ számos területének kultúrájában évezredek óta virágzott. Ezt a tágas horizontot választotta további alkotómunkájának forrásául, miközben egyre több mesterségbeli ismeretre alapozva alakította ki saját művészi ars poeticáját. A népművészeti technikák mint mesterségbeli lépcsőfokok vezették el ennek a gondolkodásmódnak, összetett jelrendszerének a megértéséhez is, amely az ősi kultúrák sajátos közlési formáiban nyilvánult meg. Nemcsak megértette, hanem fokról fokra át is fordította egy huszadik–huszonegyedik századi intellektus nyelvére is azáltal, hogy a terveiben, szövéseiben, éppen úgy, mint az egykori kéziszövők, azokat a használható tárgyakat hozta létre, amelyek emberi léptékkel és ennek megfelelő arányokkal harmóniát teremtenek a mai környezetben is.

Különlegességüket azonban éppen az említett XX–XXI. századforduló idejének elgépiesedett világában kontrasztként feltűnő közvetlen személyességük jelenti. Ennek a „textillé” alakított kéziszövésű alkotási folyamatnak az az alapvető lényege, hogy kezdettől fogva bele kell illeszkednie a természeti lét folyamataiba, a természetes anyag megtalálásától a kész alkotásnak a szövőszékről való levágásáig, amelyhez, ugyancsak a maga természetes fejlődési ritmusában, fokozatosan kapcsolódott az emberi leleményesség, végső soron – mondhatjuk világszerte – a szövőszék működésének bámulatos sokféleségéig. Szakmai, tanítványi, baráti ismeretségbe került Perczel Erzsébettel, az akkor még sikerrel működő Pápai Textilgyár tervezőjével, aki nemcsak méltányolta a tanítvány szorgalmát, tudását, hanem tehetségét értékelve ő méltatta az említett Rózsa Anna-díj nyerteseinek 1992-es kiállítási katalógusában (a díjazottak ennek részeként a következő biennálén kaptak külön kiállítási lehetőséget), egyebek mellett ezzel a megállapításával: „A népművészek a mindennapi használati tárgyaikat díszítették úgy, hogy a mintás és a sík felületek harmonikusan illeszkedtek egymáshoz. Szittner Andrea művészete nem attól népi, hogy a népi motívumokat ismételné, hanem azért, mert alkotásaiban ennek a díszítésmódnak a harmóniáját és az arányait teremti meg, valamint azért is, mert régi, sokszor elfelejtett technikákat kelt új életre.”

Szittner Andrea festői hatású alkotásait az indonéz, indiai, japán kultúra által használt ikat technikát felfedezve, majd saját maga által kikísérletezett színezési, festési módszert továbbfejlesztve készítette el. Így műveinek ihletett gondolati kisugárzásán kívül, ezzel még jobban meglepte a hagyományos szövésmódokban amúgy járatos művészkollégáit. Az ikat olyan festési eljárás, amelynek során akár a függőlegesen kifeszített láncfonalakat, vagy az ezeket keresztező vetülékfonalakat festik, a fonalaknak csak azokat a részeit lehet szabadon hagyni, amelyeket festeni akarnak. A többit olyan anyaggal kell bevonni, amely nem engedi át a festéket. Mindemellett minden egyes színt vagy mintát külön-külön eljárással kell megoldani. Részben ennek a technikának az újratanulásával szőtt művei révén is egészen egyedivé vált munkássága. Az 1990-es Hermész című, nagy méretű tértextiljét készítette így. Az 1991-es tértextil, a Szerelem szövése pedig megint más, a laikus számára bonyolultnak tűnő eljárás szerint „kereten, 1200 kártya segítségével történt”, szövőszék mechanikája nélkül. Az egyszerű papírkártyák emberi, kézi munkával való működtetése felér egy nagyzenekari mű kottájával és annak karmesteri vezénylésével.
És akkor még meg sem említettük azt az időt, amely a gondolattól, a terv megalkotásától, az anyagok kiválasztásán, a festési technikákon át, a szövés megfelelő módszereinek technikai megszerkesztéséig még mindig csak a kezdet, mert ezután jön maga a misztikus művelet, amikor „a láncfonal függőlegesére – hogy soha ne felejtsük – milliószor ismételve rákerül a vetülékfonal vízszintese. A merőleges égi dimenzió a vízszintes földivel örök szövetségre lép. „A nagy kozmogóniák központi szimbóluma nem véletlenül a szövés” – mondotta Zelnik József a Klebelsberg Kultúrkúriában Penkala Éva és Szittner Andrea közös kiállításának megnyitóján 2018-ban. A történelmi példákat mintegy bizonyításul említve: „Így van ez a legrégibb upanisádokban, ahol a leghatalmasabb Brahmát úgy írják le, mint akire a világok mint lánc- és vetülékfonalak szövődnek, a Tao-te-king is a kozmikus szövőszéken a vetélő ide-oda mozgásának képével szemlélteti a világ változó létezését. A görög/római mitológia Moirák/Párkák képletében az emberi létezés hármas meghatározottságát – a születés, növekedés, halál folyamatát – fejezi ki a szövés szimbolikájával: Klóthó fonja, Lakheszisz eregeti, Atroposz pedig elvágja az élet fonalát. Ekkor már óriási váltás következik be a világképben, amely váltásból született az európai kultúra…”
Erre tett kísérletet Szittner Andrea személyességet teremtő kézi szövéseinek legkülönbözőbb tárgyaival, valamint a művésztársaival együtt összeállított, egyre gazdagabb tartalmú, e mesterség gyakorlatát megtanító könyveivel. Egyes műveiből hatalmas méretű térbeli kompozíciókat lehet alkotni, amelyek ezáltal még kifejezőbben jelenítik meg azt a szakrális gondolatot, amely a Teremtés színes, sokoldalú csodálatos lényegét és értelmét foglalja magába. Általuk megélhető az anyagba beleszőtt negyedik dimenzió, az örök Idő úgy is, mint az Ég és Föld közötti létező, mégis megfoghatatlan valóság. Az emberi gondolat kéznyomainak közeli szemlélésén, az anyag megtapinthatóságán kívül ezek a teret átívelő nagy méretű művek térbeli hatásukkal együtt mégis misztikusak maradnak. Árad belőlük az újjáteremtés ereje. Ugyanakkor éppen ennek a tudásnak alázatosan, ám egyenletes minőségben összeállított részletekből komponált halmazatából bontakozik ki a végtelenül egyszerű tétel: a szimbólumok gondolati tartalma, amely kapcsolatot teremt az őt használó emberrel, és ezzel az évezredes múltú jelbeszéddel, mintegy szakralizálja a magára az emberi testre tervezett öltözékeket, így Szittner Andrea valamennyi használati tárgyát is. Ő is, éppen úgy, amint a mintákat, a színeket, a jelképeket alkotó régi kézi szövők, alkot mai használati darabokat is. A nagy divatmárkák gyorsan múló népszerűsége helyett ő a kézi szövés rendkívül bonyolult kivitelezési folyamatain keresztül a jelek, szimbólumok alkalmazásával beleszövi a végtelent úgy, amint a népi kultúra mesterei mentették át a generációkon átívelő, örök érvényű hagyományuk tudását. De ehhez ezeknek a műveleteknek, motívumoknak és színeknek, és az egyéniséget szabadon kifejező, apró, finom mozzanatoknak a felismerése, a jelentés tudása és megértése kell.
Kezdetektől elhivatott egyetemi oktatóként jóval meghaladta egykori mestereinek vállalásait, amikor elkötelezte magát alapos kutatómunkájának, a szövés módszereinek egyedülálló tankönyvvé fejlesztése mellett. Ehhez a kitartó munkához egymásra találtak Landgráf Katalinnal, akivel középiskolás koruk óta ismerik egymást, alapító társak voltak a Fiatalok Népművészeti Stúdiójában, sőt még a Népművészet Ifjú Mestere címet is csaknem azonos időben nyerték el. A hagyománykutatás területén elért eredményeik egymás után jelentek meg könyveikben. 1980-ban Landgráf Katalin és Szittner Andrea Kézi szövés című könyve került közönség elé. A kézi szövést, felfedezve annak szépségét, hasznosságát, majd pedig megértve a mindennapok elszürkülése elleni szelíd harc jelentőségét is, egyre többen kezdték maguk is művelni.
Így a két szerző 1984-ben a Szövés című könyvükben még több rajzos ábrával gazdagították az ismereteket, mondván: „…azt szeretnénk elérni, hogy az olvasó ne csak használja a szőtteseket és gyönyörködjön bennük, de legalább az egyszerűbb fogásokat elsajátítva a szövés gyakorlatát is megismerje.” Később már, mint az Iparművészeti Egyetem kézi szövést tanító tanára, egy 1991/92-ben az Egyetem Tanárképző Intézete által szervezett kutatási program résztvevőjeként újabb lépést tett: a gyerekeknek és tanítóknak adtak közre ismereteket a Kézművesség összefoglaló címmel kiadott többszerzős könyvben. Végül, eddigi áldozatos kutató- és oktatómunkájuk csúcsát a Nagy szövéskönyv című, több mint 400 oldalas, keményfedeles, színes mellékletekkel, komplett szakirodalommal kiegészített, a témát monografikus igényességgel szerkesztett kötet jelentette, amelynek 2019-ben a harmadik kiadása (!) jelent meg. Ezt már hárman, Penkala Éva művésztanárral közösen alkották meg. Korábbi szerteágazó szövéstechnikákkal foglalkozó könyveik kiegészített és összevont anyaga ebben a formában és tartalommal nemzetközileg is egyedülálló a témában.
Velázquez Szövőnők című festményén megidézi a fiatal Arakhné győztesen tündöklő arcát. Éppen most egy istennőt győzött le, ha belehal is, ha pókká változtatják is. A görögök már nem értették az átvett mítoszok eredeti jelentését. Nem értették, hogy nem Arakhné változott pókká, hanem a pók, a világszövő pók (görögül arachne) evilági emanációja a szövőlány. Világunk így Arakhné fátyla. A szanszkrit tantra és alapszava, a tan a szövésre és az általa létrejövő mindenségszövevényre utal. Talán arra is, hogy minden földi nemzedéknek meg kell szőnie saját világát, világmindenségét, türoszi üstben főtt, finom bíborszálakból, egymástól szelíden különböző árnyalatokból, amelyek tükrözik a kozmoszt és a mikrokozmoszt, és ahol az ember a kereszt, a TENET, mint Szittner Andrea-Arakhné Kódkép-Képkód című művén, ahol a kétoldalas textilen szuperszimmetria működik, fordított tükörhatással, és nemcsak a szövegben, hanem a szövésszövegben is. Arakhné mosolyog.