Művészettörténeti szempontból az apaság ábrázolása fehér folt. Az apa alakja a nyugati kultúrában meghatározó, szimbolikus pozíciót foglal el – gondoljunk az istenképre, a törvény, a hatalom vagy az autoritás ikonográfiájára –, a gyermekével közvetlen kapcsolatban ábrázolt apa figurája azonban ritkán látható. Alig ismerünk például apa a gyermekével kompozíciót. És alig találunk az apaság témájának szentelt kiállítást, noha a kérdéskör társadalmi és művészeti szempontból is releváns. Aktualitását erősíti, hogy egymástól függetlenül, mégis a jelen tárlattal egy időben a koppenhágai Gammel Strand művészeti központban Daddy Issues címmel rendeztek nemzetközi, kortárs, csoportos kiállítást az apaszerepekről.
Érdemes kiemelni, hogy a klasszikus festészetben az apa legtöbbször háttéralak, tekintélyes, de érzelmileg elérhetetlen figura, a talán tipikusabb, hogy teljesen hiányzik a képről, érzékelhetetlen. Az apaság szerepe, helyzete a vizuális kultúrában a valóság megmutatása helyett inkább allegóriákban van jelen. Történetileg ez fokozza annak a fajta általánosított érzelmi távolságtartásnak az értelmezését, amire a gyermeket vállaló férfiakat predesztinálja.
Az Apa azért… című kortárs, csoportos kiállítás új, kísérleti kezdeményezés, amelyet Bánki Ákos képzőművész és Szluka Balázs gyűjtő indított el. Olyan alkotókat hívtak össze erre a bemutatóra, akik egyszerre aktív művészek és édesapák. Felhívásukra a résztvevők olyan képek létrehozását vállalták, amelyben megmutatják az apaság érzelmi mélységeit, s a szülőségben és az alkotói életformában megélt helyzetüket. Mindannyian egységes méretben, 70 × 50 centiméteres vásznakra dolgoztak, amely szervezői eszközként annak szinonimája, hogy mindannyian ugyanabban a helyzetben vannak. Mégis szinte minden alkotó más és más megközelítést alkalmazott. Fontos szempont volt még, hogy a felkért művészek saját, autentikus stílusukban dolgozzanak. Hogy az új alkotás eddigi munkásságuk keretébe illeszkedjen.
A tárlat koncepciójának komplexitását erősíti, hogy az apasághoz fűződő személyes emlékeken vagy tapasztalatokon kívül további hangsúlyos szerepet kapott a szerhasználat és a függőség témaköre. Erre a kiállítás címe is szándékos utalást tesz: Apa azért iszik, mert te sírsz (eredetileg Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton társadalmi folyamatokat gyorsító, terápiás jellegű, az élet legfontosabb kérdéseit feszegető konfrontatív elmélkedéssorozata, könyve, podcastja). Így a belső, személyes érzelmi viszonyban rejlő fenyegető konfrontáció asszociációja előzi meg a látottakat.
Felvetődik azonban a kérdés, hogy milyen szempontból releváns az apaság és a szerhasználat összefüggésének érvényessége. A válasz a régió történelmi és társadalmi lenyomata, amely akaratlan örökségként rárakódhat az apaszerepekre is. A kiállításon erről a feszített létállapotról többen is vallanak: abban az életszituációban, amikor a férfiból családfenntartó válik, miközben addig soha nem tapasztalt érzéseket él át, a művészi szabadság feltétlenségét is szeretné megőrizni, akkor nehezebb kordában tartani a kontrollt. A kontextust tovább árnyalja, hogy a fiatal művészek esetében mindehhez időhiány és egzisztenciális bizonytalanság társul: az alkotói pálya és a családalapítás időben egybeeső terhei, az ösztöndíjrendszer korlátai, a műtermi jelenlét hiánya vagy korlátozottsága.
Eddig kibeszéletlen, felfokozott és őszinte, teljesen új, erre az alkalomra készült kompozíciókat mutat be a kiállítás. Kezdetben talán maguk az alkotók sem gondolták, milyen belső utat kell végigjárniuk ahhoz, hogy érvényes munkákat készíthessenek. Saját érzelmi tényfeltárásuk során a képeken megelevenedik a férfiszerepek átalakulása, az apaság személyiségformáló ereje és a társadalmi elvárásokkal való küzdelem is. A kompozíciók aktív szereplői lettek az apák gyermekei is.
Bennük és velük vannak jelen, akár a játékos hétköznapok, akár az alkotófolyamat közben is, vagy a közös küzdelmekben. A téma műtárgyakban való feldolgozása a jelen kiállítás keretében olyan felütés, amelyből a jövőben még számos leágazás nőhet ki. Az Apa azért… koncepciója kiindulópontja annak, hogy láthatóságot és aktuális értelmezéseket nyerjen a szülőség aspektusa.
S lehetőség arra is, hogy elinduljon a gondolkodás arról, milyen vizuális eszközök alkalmasak a téma megjelenítésére.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez a megközelítés nem a művészanyák narratívájával szemben, hanem azzal párhuzamosan jött létre. Ahogyan az anyák esetében a láthatatlan munka vált az utóbbi években művészeti és intézményi kérdéssé, úgy az apák esetében a munkavégzés, a családfenntartás és az ebből fakadó érzelmi távolság teszi őket sokszor láthatatlanná – nemcsak a családban, hanem a képeken is.
A művek visszatérő motívuma a hiány: fehér foltok, zaklatott kompozíciók, erős színek és nyers anyaghasználat. Ugyanakkor megjelennek a játék, a vágy, a szexualitás és az intimitás gesztusai is. Több alkotás önarcképszerű: nem feltétlenül konkrét portrék formájában, hanem személyes tárgyakon, testfragmentumokon vagy a gyermekekbe továbbörökített vonásokon keresztül. Az apaság itt nem stabil identitás, hanem folyamatosan alakuló viszonyrendszer: egyszerre védelem és konfliktus, gondoskodás és bántás, jelenlét és eltűnés.
Ha a művészet történetébe tükörként belenézünk, azt látjuk, hogy az emberiség tapasztalata az apa jelenlétének hiánya. Ez a kiállítás azért jött létre, hogy a hiány helyett a jelenlét váljon láthatóvá, az az érzelmi gazdagság és az a sokrétű szerepvállalás, ami a mai apákban megvan. Mert apatörténeteink nagyon is létezők és meghatározók az életben, azonban szavak helyett legtöbbször csupán egyetlen tekintetben összpontosulnak. Az Apa azért… tárlata áttörést jelent a téma reprezentációjában. A szülőség megélésének megfestése több generáció apáinak hangját erősíti. A gyűjtemény legfőbb üzenete és konklúziója az, hogy az apaság értelmezése és képpé formálása a kortárs művészet aktuális feladata és egyben lehetősége is.
