Azt hiszed, ez a nagy fogás? Az opus magnum? A koronavírus? Nem mondom, van benne némi izgalom, megmozgatom a tagjaim, többet jövök-megyek, persze többet is adminisztrálok, ami idegesít, és tényleg gyakrabban lendítem a kaszát. Érzem, hogy élek. Ez vicc volt. Nincs humorod. Pedig jó vicc. Néhány száz évente elsütöm. Legutóbb 18-ban. Nem, 1918-ban. Igen, a spanyolnátha idején. Okos fiú vagy te, mondták már? Merthogy ilyenekről tudsz. Tanultad az iskolában? De mikor? Hát az nem tegnap volt. Jól van, na, akkor okos férfiú vagy. Nem szeretnéd véletlenül, hogy magázzalak közben? Na, azért. Szóval a spanyolnátha már komoly kihívás volt. Főleg, hogy előtte a nagy verekedésben tízmillióan haltak meg. Négy év alatt komoly felfutás. És erre jött rá a nátha, egy év alatt a maga ötvenmilliójával. Na, az volt az igazi kihívás. Egy év nagyjából harmincegy és fél millió másodperc. Képzeld el azt a rohanást. Egyedül hát, ki segített volna? Ha nem cseng le bő egy év alatt, esküszöm, hogy beadom a felmondásom. Dehogy élne mindenki azóta is. Neked tényleg nincs humorod. Az nem úgy megy, hogy lemondok. Hát nem úgy. Nem mondom el. Mert csak nem és kész.

Szóval valami igazán jelentős eseményről akarsz hallani? Hát jó. A taljánokról jut eszembe. Ők valahogy mindig megszívják. Tulajdonképpen azért, mert nagy a mozgás náluk. Igen, ők is jönnek-mennek, és temérdek vendégük is érkezik. Hozzák-viszik a nyavalyákat, mintha fizetnék őket érte. Aztán most tessék. Amit nem ért el évtizednyi klímafrász, azt elérte a turizmus. Igen, kinyírta magát. Azt mondjuk nem is értem, miért gondoljátok, hogy végül megússzátok. Régóta figyelem ezt a bolygót, az első lelkek óta, és egyet tutira ki merek jelenteni neked: nem hagyja magát elpusztítani. Ki fog rúgni titeket előbb-utóbb. Mindenkit. Na, az lesz a nagy és egyben utolsó fogásom. Aztán elmehetek nyugdíjba. A nyugdíj is vicc, te. Kezded érteni. Okos fiú vagy, bocsánat, férfiú. Hetvenhét éves? És azzal felvágsz nekem? Hagyjál már…

A taljánok, igen. Úgy hétszáz éve kapták nagyon mellbe a dolgot. A fekete halált. Na, az egy hatékony mizéria volt. Feodoszija megvan? Nincs? A Krím megvan? Igen, Putyin meg az ukránok. Hát ők is termelnek, termelgetnek, de az nem igazi háború. Hirosima, Nagaszaki, az igen. De Donyeck? Luhanszk? Az nekem semmi. Piszok a körmöm alatt. Igazad van, a tiédhez képest óriási körmöm van, de akkor is. Szóval Feodoszija régebben Kaffa néven volt ismert. Hogy mi köze a taljánokhoz, azt most mondom. Genovai telep volt, mint sok másik a Fekete-tengeren. Gabonával meg hallal kereskedtek. Meg rabszolgákkal, nyilván. Ó, rabszolgákkal mindenki kereskedett. Szerintem sokkal korrektebb helyzet volt, mint manapság. Akkor mindenki tisztában volt a helyzetével. Ma meg sokan azt hiszik, hogy szabadok, közben nem. Jól mondod, Afrikában ma is rabszolgatartás van sok helyen. De nemcsak ott. Mondjak egy példát? Például hogy hívják azt a fickót, akinek a kék-fehér weboldalát bámuljátok naponta több órán keresztül úgy, hogy nem fizet semmit nektek? Hogy az nem rabszolgaság? Szerintem meg az, de mindegy. De ha folyton elkalandozol, nem mondok semmit.

Nos, a tatárok szemet vetettek a városra. Gazdag település volt, színházzal, bankkal, vagyonos kereskedőkkel. És 1345-ben ostrom alá vették a várost. Mintha tegnap lett volna… A sereget egy kipcsak kán vezette. Mit röhögsz? Janibég volt a neve. Ez a pasi újraértelmezte a biológiai hadviselést. Persze, hogy létezett korábban is. Egyidős az emberiséggel. Barbarossa császár már kétszáz évvel korábban hullákkal fertőzte meg a kutakat. Ki nem találnád, hogy hol. Na? Olasz földön, bizony. Mondom én, hogy folyton pórul járnak. Én? Dehogy pikkelek rájuk. Senkire nem pikkelek. Na, jó, egy Karel nevű, görbe hátú boltos inasra egy kicsit, de ezt most hagyjuk.

Tehát az ostromló tatár sereg soraiban elterjedt a pestis. A kipcsak kán meg azt találta ki, hogy a hullákat katapulttal átdobják a falakon, be a kaffai utcákra-terekre. Te gondolj csak, amit akarsz, szerintem zseniális volt a pasas. Persze ő maga a legmerészebb és vadabb álmában sem gondolta volna, hogy mekkora pusztítást visz véghez. Azért, mert a telepesek behajóztak, tengerre szálltak, és Genováig meg sem álltak. Csakhogy vitték magukkal a bolhákat, a bolhákban pedig a pestist okozó bigyót. Igen, ma már tudjuk, hogy baktériumot. Megérkezett a vén kontinensre a fekete halál. Atra mors. És aztán úgy ment át Európán, mint a kés a vajon. Öt év alatt húszmillió lelket vittem el. És az csak az első hullám volt. Én mondom, Janibég kora egyik legnagyobb lángelméje volt. Egy komplett földrészt ürített ki majdnem, ifjú barátom.

Hogy nem vagyunk barátok? Elnézést, elragadtattam magam. Kellemes társaság vagy, akár vissza is vihetnélek.

Dehogy tudnálak.

Neked tényleg nincs humorod.