A nőiség megélése széles spektrumon mozog, mely a nemiség bátor vállalásától egészen a szégyenérzetig terjedhet, miként ezek mindegyikére láthatunk példákat a kiállított munkák között.
A szolnoki tél végi, tavaszkezdő tematikus, csoportos kiállítás a szerelem ünnepe (Valentin-nap) és nőnap közé esik, s előrevetíti a szerelmi és szexuális témákat, illetve a női megközelítéseket. A tárlat már a harmadik a sorban; elsőként a budapesti MAMŰ Galériában, majd a balassagyarmati Horváth Endre Galériában volt látható a címében azonos, mégis más válogatás.
Animula – a kiállítás titokzatos, misztikus címe Ocskay László Doky ötletadó-kurátor címadását dicséri, megértéséhez némi irodalmi és filozófiai ismeretre is szükségünk van. Az animula latin eredetű szó, az anima szóalak kicsinyítőképzővel kiegészített változata. Az anima jelenthet életet, élőlényt, leheletet, leggyakrabban pedig lelket, így tehát az animula szóhoz leginkább a lelkecske jelentés társul. Mi az a lelkecske, ami összeköti egymással a most kiállító művészeket, amellett, hogy mindannyian nők? Továbbgondolhatjuk a kiállítás koncepcióját, amely a címet a jelentős XX. századi költő, T. S Eliot Animula című költeményéből eredezteti.
A vers lírai módon mutatja be egy megszülető lélek útját és bonyolult világunkban való vándorlását. A költemény akár egyetlen életet bejáró (női) lélekre is vonatkoztatható, de a kollektív (női) tudatra vagy sorsra is. A test pedig a Biblia és a hagyomány szerint a lélek temploma, így kitüntetett szerepű. A kettő együttes bemutatása gyakran a külső és belső én kettősségét, mégis egységét jelzi, hogy vele azok harmonikus egységét fejezze ki. A festmények, fotográfiák, kollázsok és videómunkák a női lélek rejtelmeibe kalauzolnak, hogy valódi és elképzelt kivetüléseik allegorikus módon üzenjenek álmokról, vágyakról, félelmekről és bizonytalanságról. A test törékenységét, esendőségét hangsúlyozó munkák a memento mori üzenetét is hordozzák, ugyanakkor a lélek halhatatlanságát is hirdetik.
Végigkíséri az ókortól napjainkig a művészet- és irodalomtörténetet a női test és lélek iránt tanúsított tisztelet. A tárlaton ennek a szépségeszménynek állandó változását különböző parafrázisokon keresztül követhetjük nyomon; a reneszánsz, illetve barokk művészek munkáit megidéző kortárs alkotásokban. Az azóta eltelt időszakban jelentősen megváltozott a nőiség és a női test esztétikája, így napjainkban a női művészek ezekhez igazodva ábrázolják saját maguk vagy más nőtársuk testét, arcát és egyéb testrészleteit, hogy velük különböző attitűdöket fejezzenek ki; a csábítást, a párkapcsolatok dinamikáját, az óvás és a gondoskodás gesztusát, valamint a különböző életkorú testek és arcvonások jellemzőit. Emellett a kiállításon megjelennek a nőiséggel együtt járó, férfiaktól eredő különféle bántások, abúzusok és sztereotípiák is, ám mindig belső nézőpontból viszonyulva hozzájuk, hogy velük a méltatlan, kiszolgáltatott helyzetekre irányítsák a figyelmet. A nőket tárgyiasító installációk és vásznak rámutatnak a méltatlan és megalázó szituációk súlyosságára.
Különös fontossággal bírnak a művészet történetében az arc és annak részletei, így a most kiállított munkákban is. A szem egyszerre a lélek tükre, ugyanakkor a csábítás eszköze is; míg a száj nem csupán a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen, hanem az a fizikai, többsíkú kielégülés eszköze is, mely gyakran erotikusan hangsúlyozódik az alkotásokban. Az arc gesztusainak vizuális kiemelése mellett kitüntetett szerepű az arctalan ábrázolásmód is, mely egyszerre személytelen, ugyanakkor egyetemes érvényű üzeneteket is hordoz.
Különböző női generációk egymásra hatása különleges szerepű, így a kiállításon felfedezhető festményekben és installációkban megjelennek az egymást segítő, támogató és elengedő gesztusok is, amelyek kollektív női tapasztalásokat rögzítenek. A különböző korok megéléseinek ismétlődései transzgenerációs traumák hordozói is lehetnek, melynek hátrahagyása gyakran szükségszerű kihívás; amelyek feldolgozásában kapaszkodót nyújtanak a kiállított munkák.
A kiállítás huszonhárom művésze annyi módon idézi meg a nőiséget és a testiséget, ahány munkát látunk a tárlaton. Valamennyi megközelítés izgalmas, legtöbbször saját testélményekből táplálkoznak, ezáltal pedig részeivé válnak a kollektív női tudatnak, amelyből mindannyian meríthetünk. A kiállító művészek munkái egyedi diskurzusba lépnek egymással és a mindezt életre hívó kurátori koncepció irodalmi utalásaival. Test és lélek művészi ábrázolása tehát izgalmas összhangra talált a Szolnoki Aba Novák Agóra kiállítóterében.
Kiállítók: ANTAL Malvina, BÁCS Emese, BASA Anikó, CSERVENKA Edit, DÉR Virág, EGERVÁRI Júlia, GÁBOR Enikő, GESZTHELYI-NAGY Zsuzsanna, HELÉN Sára, JAKATICS-SZABÓ Veronika, KNYIHÁR Amarilla, KÖNYV Kata, LŐRINCZ Emőke, MAROS Lili, MAYER Éva, PAPP Ildikó, SÜLYI Diána, SZILÁK Andrea, SZITÁS Bernadett, SZŰCS Barbara Eszter, TASKOVICS Éva, TÓRÓ Annamária, ZIRCZI Judit
Az Animula 3. című kiállítás március 8-ig tekinthető meg az Aba-Novák Agórában (5000 Szolnok, Hild János tér 1.).
