Renoirék 1889-ben költöztek be a Montmartre Château des Brouillards nevű kastélyának vadregényes parkjában álló kicsiny házába. Aline gyermeket várt, így elhívták magukhoz Gabrielle-t, Aline unokatestvérét, legyen születendő fiuk dajkája. A lány feltétel nélküli csodálója és modellje lett Renoirnak, akivel a hosszú együttlétek során baráti kapcsolatba került. Amikor Gabrielle beköltözik Renoirékhoz, azonnal megbarátkozik a környékkel. Nagy sétákat tesz a Montmartre-on, ahol minden tetszik neki. Attól kezdve, hogy Jean megszületik, Gabrielle saját fiának tekinti. Gondját viseli, később moziba, sétákra viszi, mesél neki, ha szomorú, megvigasztalja. A lány sokat dolgozik, naponta számos lépcsőt megjárva bevásárol, kitűnően főz, és hamarosan nélkülözhetetlenné válik a család számára. Modellt áll a festőnek a kis Jeannal és egyedül is.
1885-ben Aline elviszi Renoirt szülőhelyére, Essoyes-ba. Az alig hétszáz lakosú, csodálatos adottságú település megragadja a festő fantáziáját, s ettől kezdve harminc éven át minden nyarukat itt töltik. 1896-ban vásárolják meg azt a házat, ahol Renoir számos festményét alkotja. Gabrielle ide is elkíséri a családot. Renoir rendszeresen elszállásolja barátait, Degas-t, Monet-t, Cezanne-t. Gabrielle el van ragadtatva a dél-franciaországi Provence-tól, ahol Renoir reumájától próbál megszabadulni. Ebben a lány masszírozással is segíti. Az egyszerű és jószívű Gabrielle sokszor adott enni csavargóknak és katonáknak. Egy alkalommal a konyhaablakon át lekváros kenyeret nyújtott ki két katonának. Pár perccel később Aline azt látta, hogy Gabrielle levessel is eteti a katonákat. „Megőrült, Gabrielle – dorgálta meg a lányt –, levest adni lekváros kenyér után!” Máskor Renoir törkölypálinkát kért kávéja után, de az üveg üres volt. „Adtam egy pár cseppet a katonáknak” – vallotta be Gabrielle. Ezúttal madame Renoir humorosra fordította a dolgot: „És hogy fogják megtalálni a támaszpontot, miután ittak?” Gabrielle vette a lapot, kendőt kötött a fejére, majd amikor Renoir megkérdezte, hová megy, azt válaszolta, hogy a katonák után, mert hárman könnyebben megtalálják az erdőben a támaszpontot.
A lány közvetlen modora nem mindig nyeri el Renoir feleségének tetszését. Feljegyezték, hogy egy alkalommal Gabrielle a vendégek előtt átlátszó, keleti tunikában jelent meg, amelyet modellként használt. Cezanne félénken így szólt: „Milyen bájos, Gabrielle kisasszony!” A neves műkereskedő Ambroise Vollard tréfásan fűzte hozzá: „Remek ötlet, kedvesem, kegyed igazi hab a tortán, ezen a remek esten. Igazán praktikus, ha az embernek otthon van a modellje.” Valóban így van, válaszolta Renoir, Gabrielle a konyhából egyenesen a műterembe jön. Az 1911-ben festett Gabrielle rózsával című festményen a modell egyik lenge ruhájában pózol.
Aline egyáltalán nem osztja a vendégek lelkesedését, de türtőzteti magát, mivel tudja, hogy férjének szüksége van Gabrielle jelenlétére. Ám egy napon elérkezettnek látja az időt, hogy elküldje a lányt. Gabrielle szerelmes lesz, s lovagja időnként vele tölti az éjszakát. Aline közli a lánnyal, hogy felmond neki. Gabrielle csalódottan távozik a házból, mivel a festő nem védte meg feleségével szemben. A gyermekek viszont követelik, hogy vegyék vissza nevelőnőjüket. Gabrielle visszatér, és mintha mi sem történt volna, ott folytatja, ahol abbahagyta.
1897-ben orvosa rheumatoid arthritist állapított meg Renoirnál, ami klímaváltozást sürgetett, mert a párizsi levegő egyre jobban ártott az állapotának. Egy évvel később a festő és családja Cagnes-sur-Merben a Savournin hotelben száll meg, majd 1903-ban a Maison de la Poste nevű házban bérel lakást. Renoir jól érzi magát a pompás kilátással rendelkező házban, és ingázik Cagnes-sur-Mer, Párizs és Essoyes között. Ám Aline „saját házat” akart, így Renoir 1908-ban olaj- és narancsfákkal, s egy rózsakerttel díszes parkban építtette a Collettes elnevezésű házat, csodálatos panorámával a tengerre, Antibes-ra és a középkori városra, Cagnes-sur-Merre. Természetesen felesége és három fia, Jean, Pierre és Claude is vele költözik a házba, amelyben Renoir nem kisebb művészeket lát vendégül, mint Rodin, Bonnard, Matisse, Modigliani, Picasso és Monet. A település fiataljai állnak szolgálatára és lesznek modelljei. És persze Gabrielle. 1900-ból való a Gabrielle szalmakalapban című festmény, amely a Colettes kertjében készült.
Renoir 1903 és 1907 között három női aktot festett. Az 1903-ban keletkezett Fekvő női akt (Gabrielle) 2019 óta a Szépművészeti Múzeum tulajdonában van.
Az 1906-ban festett képen a mezítelen modell, Gabrielle feje alatti párna kidolgozottabb, ám a póz ugyanaz. Ez a festmény a Musée d’Orsay-ban tekinthető meg.
Az 1907-ben keletkezett kép modellje nem Gabriella, hanem egy szőke, velencei nő. Gabrielle mindent lát és mindenről tud a családban, így azt is, hogy Renoirnak volt egy titkos kapcsolata, amelyből gyermeke is született. Az anya, Lise Tréhot, Renoir modellje, aki 1870. június 21-én megszülte gyermekét, Jeanne-t. Renoir haláláig támogatta törvénytelen leányát. Amikor 1913-ban Aline rájött, hogy Gabrielle tud férje eltitkolt gyermekéről, ő pedig nem, olyannyira felháborodott, hogy ezúttal végleg elküldte, és ekkor már a felcseperedett gyerekek könyörgése sem használt. Ennek ellenére Gabrielle Renoir 1919-ben bekövetkezett haláláig a festő modellje marad. Aline 1915-ben meghal, Gabrielle pedig mindenben kiszolgálja Renoirt. Az idős korára tolószékbe kényszerült Renoir már nem bírta tartani ecsetjét, ezért azt ujjai közé helyezték.
Renoir halála után, 1921-ben Gabrielle feleségül megy Conrad Hensler Slade amerikai festőhöz, és 1940-ben Amerikába menekül a német invázió elől, csakúgy, mint Jean Renoir, akinek szomszédságában lakik. Jeant Gabrielle ugyanolyan szeretettel veszi körül, mint gyermekkorában. Amikor Conrad Slade meghal, Jean Renoir Beverley Hillsben, Gabrielle otthonához közel építtet házat, és továbbra is jó barátok maradnak.
Gabrielle Renard halálának évében, 1959-ben a Paris Match március 14-i számában emlékezik meg a festő és az általa halhatatlanná tett modell kapcsolatáról.
A festő legkisebb fia, az operatőr Claude Renoir visszaemlékezésében meghatódva mondja Gabrielle-ről, aki a gyerekeknek csak „Ga” volt: „Ga az életét adta volna oda Renoirért. Az utolsó emlékemet, amit róla őrzök, nehezen tudom elmondani, mert mindegyik közül a legkedvesebb. Kevéssel apám halála előtt, a minden mozdulatára odafigyelő Gabrielle készítette elő vásznait és festékeit, mivel apám már nem tudta ezt megtenni. Látom magam előtt, amint ’Ga’ tartja a palettát, ami már túl nehéz volt apámnak. Látom apámat így festeni utolsó napjáig, és keverni a festéket az ecsettel, amit erőtlen kezéhez erősítettem. Látom Renoir utolsó színeit a palettán, amit oly odaadással tartott a hű Gabrielle.”
