Éppen száz éve, 1924-ben írta André Breton a Szürrealizmus kiáltványát. A szürrealizmus irodalmi mozgalomnak indult: a descartes-i és a pozitivista tudomány racionális előfeltevéseivel szemben nyitotta meg az utat az álmok, a tudatalatti felé, s hamarosan barátaival együtt az „automatikus írást” kezdték gyakorolni. Az automatikus írás (más szóval: az önkéntelen írás) az ébrenlét és álom határán lebegő tudatállapotban jön létre. Bretonnak az Oldható hal című, száz humoros történetet és újságokból összeollózott, találomra egymáshoz illesztett szövegeket tartalmazó kötete előszaváról van szó, amely pillanatok alatt az új művészeti mozgalom bibliája lett. Nincsen gépírásos változata. Ez az autográf kincs csak 2021-ben, egy árverésnek köszönhetően került a Francia Nemzeti Könyvtár tulajdonába.

Dora Maar, Cím nélkül 1934
 
 
A párizsi Pompidou Központ hatodik emeletén nyolcszázharminc alkotás, festmény, szobor, installáció, fotó és dokumentum képviseli a minden modernista irányzatot túlélő szürrealizmust (1924–1966). A kurátorok: Didier Ottinger, a Pompidou Központ igazgatóhelyettese, a modern művészet szakértője és kollégája, Marie Sarré nem ismeretlenek a magyar látogató számára: 2019-ben ők rendezték A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig című budapesti kiállítást. Az Ottinger által szerkesztett katalógusban olvashatjuk merész elemzését az itt most nem látható Breviárium a bal kéz számára című, Louis Aragon és Benjamin Péret szövegeit, Man Ray fotóit tartalmazó, provokatív, erotikus műről.
 
Dorothea Tanning, Birthday, 1942
 
 
Kétfelől olvasható a mostani grandiózus párizsi kiállítás katalógusa: az egyik rész a mozgalom történetét mutatja be képekben és dokumentumokban; a másik a művek jó részének reprodukcióit tartalmazza. És éppen a közepén, antikolt papíron Olivier Wagner elemzi a kéziratot, amelyet „fárosz-műnek”, „egyetemes jelentőségűnek” minősít. De vajon mennyire új a szürrealista művészet? Nagyon! Senki nem állította korábban, hogy a csoda a hétköznapok inherens része, bármilyen helyzetben megtörténhet, nincsen közöttük határvonal. Pedig volt, aki az elnevezést Nervallal, Apollinaire-rel hozta kapcsolatba, mások szerint nem más, mint a német romantika kiterjesztése. A kiállítás sokszínűsége, elaszticitása többek között ezeket az állításokat is cáfolja.
 
0120880
De Chirico, Giorgio (1888-1978)
 

Alcíme: A szürrealizmus mindig és mindenekelőtt! a Forradalom és szürrealizmus című folyóiratban (1925-ben) megjelent, a „Forradalom mindenekelőtt!” jelmondat parafrázisa, amely a mozgalom társadalmi elkötelezettségére utal (mások mellett Dalí, André Masson, Victor Brauner képei reprezentálják). Egy ideig többük, André Bretonnal az élen, belépett a Francia Kommunista Pártba, Breton pedig személyesen találkozott Mexikóban Trockijjal. Azután szakított ezzel az eszmével, olyannyira, hogy egy sötét párizsi éjszakán felpofozta Ilja Ehrenburgot, mert az pederasztáknak nevezte a szürrealistákat. Az irányzatnak Breton a teoretikusa, de első festői megfogalmazója Max Ernst. A centenárium emblémája a (magántulajdonban lévő) Az otthon angyala, avagy a szürrealizmus diadala című, 1937-ben készült monumentális, vonzóan ijesztő festménye. Amikor az ember megpillantja, úgy érzi, ez az amorf szörny, ez a kiméra mindjárt leugrik a vászonról, egyenesen a nyakunkba, és megfojt.

T15034
 
Ottinger és Sarré a lehetetlenre vállalkoztak: a szürrealista mozgalom igen szerteágazó, mélyen a múltban gyökerező, ugyanakkor a múltat minden ízében felforgató művészetének bemutatására. Két kulcsmondattal: Átformálni a világot (Marx), Megváltoztatni az életet (Rimbaud) és egy hatásos ötlettel lettek úrrá a káosszal fenyegető bőségen: labirintus formába rendezték a műveket, s a labirintus mélyén a Szürrealizmus kiáltványának eredeti kézirata kör alakú vitrinben vár bennünket, amelyet diapazon vesz körül, a Bretont és barátait, a korabeli Párizst ábrázoló archív felvételekkel. Breton nem a megérkezés, hanem a kiindulási pont.
Joan Miró, Femmes encerclées par le vol d'un oiseau, 1941
 
 
Nem befelé húz, hanem kiárad, az erősödő fényeffektusok is ezt sugalmazzák. Ez az inverz labirintus pontosan kifejezi a mozgalom lényegét: archetipikus, ősi, miközben meghökkentően új. A kor kérdéseire reflektált, de fenntartva magának az abszolút alkotói és szexuális szabadságot. Ottinger a katalógus Labirintus című írásában az első szürrealista regényt, Breton Nadjáját idézi: a labirintikus Párizs alkotja a regény keretét. Utal Aragon Párizs parasztjára is, amelyben az áll, hogy az Haussmann báró előtti párizsi passzázsok Minótaurosz nélküli labirintusok voltak. A mitikus labirintus forma dialogizál a Max Ernst-plakát kimérájával. Max Ernst festményének egyik elemzője, Werner Spies az érlelődő fasizmus rémét, a horogkeresztet látja felrémleni a kép struktúrájában.
 
0165655
Carrington, Leonora (1917-2011)
 

Éles határvonal érzékelhető a nézői valóság és a művek világa között: Breton törzshelye, a lakása alatt működő Pokol kabaré tátott szájú szörnyének másolata enged át bennünket a tematikus terekbe, pontosan tizenháromba, amely a számmisztikában és a köznyelvben is sokatmondó. A mozgalom teoretikusának fő témái-gondolatai, állandóan változó és változatlan tagjainak művei töltik meg a labirintust. Egyik témától a másikig haladunk előre, míg a kijáratnál a kozmoszhoz, a világmindenséghez jutunk, amelyet filmkockákon, installációkon, totemszobrokkal szemléltetett univerzális gondolat hat át.

Max Ernst, L'ange du foyer (le triomphe du surréalisme), 1937
 
 
A kiállítás megálmodói egyesítik a jövő felé mutató, eddigi idősíkokat. A bejárat totemfejre is emlékeztető alakja a kiállítás végén ismét ránk köszön, igaz, más formában, távoli kultúrák indián, afrikai és ázsiai alkotások reprezentációiként. Breton egy kései interjúban azt mondta, hogy a szürrealizmus bejárat és kijárat egyszerre, majd hozzátette, hogy a szürrealizmusban nincsen evolúció, de meghátrálás sem. Ő úgy látta, kevesen maradtak hűek az eredeti elvekhez, első helyen Joan Mirót, majd Soupault-t említette, és szinte magából kikelve szidalmazta Robbe-Grillet-t, s az „új regényt”. Nem sokkal ezután az egzisztencialisták és az új regény köre hosszú időre száműzte Breton mozgalmát a művészeti életből. Ez a kiállítás visszahelyezi a szürrealizmust az őt megillető helyre.
 
Museum - Edith Rimmington - 1951
 
 
Szerencsére kevés az untig ismert mű, a Dalí–Picasso–Magritte-divat nem befolyásolta a kurátorokat, a sokféleség, a különböző technikák és műfajok, ismeretlen alkotók megmutatása vezérelte őket, csak néhányukat említem: Roland Penrose, Rufino Tamayo, Óscar Domínguez, Marcelle Loubchansky, Alice Rahon, Maurice Baskine, és jó volt viszontlátni Eli Lotar vágóhídi fotóit. Az ellenpontozás helyett komplementaritást, a provokáció helyett a lekerekítettségre törekvést érzem a látványt generáló fő gondolatnak, amely értelmezhetővé teszi a szürrealizmus korántsem koherens szellemiségét.
 
René Magritte, Les valeurs personnelles, 1957
 
 
Az álomtéma (2. terem) megfér a korérzékenységgel (a 6. terem: politikai szörnyek, Brauner: Hitler, 1934) a tudattalan félelmei (9. terem: az erdő) a családon belüli abúzusokkal és a nőiség kérdéseivel (7. terem: az anyák birodalma). Éppen egy férfi, Jindřich Štyrský A születés traumája című festménye bizonyítja, hogy e témáról nemcsak nő tud autentikusan megszólalni. Egy másik férfi, Simon Hantaï Nőstények II. című képét szemlélve szinte elveszünk a táncoló pete- és ivarsejtek kavalkádjában. Az Érosz könnyei tematikus egységben Meret Oppenheim Daphné és Apollóján (1943) Daphné mellett Apolló is fává változik (12. terem). Az Alíz Csodaországban (5. terem) című Lewis Carroll-regény megfordított világa, torzító optikája több műnek is ihlető forrása volt. Az okkult tudományok, az ezoterizmus (1. és 10. terem) iránti fogékonyság a második világháború közeledtével egyre intenzívebbé vált.
 
Salvador Dali, Visage du grand masturbateur, 1929
 
 
Disszonáns hang hallatszik ki a dicshimnuszokat zengő kritikákból: Guy Boyer, a Connaissance des Arts, a legolvasottabb művészeti lap igazgatója elismeri a két kurátor érdemeit, de epésen hozzáteszi, hogy a kevesebb több lett volna, fölösleges a nemzetközi kitekintés, a napjainkig tartó időív, ennyi mű „túl sok a látogató retinájának”.
 
Suzanne Van Damme, Composition Surréaliste, c. 1943-1947
 
 
A látogatók és a művek túláradó bőségében megpillantottam Eileen Agar asszamblázsát, A jóslat szárnyait (1936). Ez a tárgy üvegalkóvban áll, mögötte a távolban a Sacré Cœur, a ködben felsejlő Montmartre dombja – leheletnyi utalás a mozgalom születésére, Bretonék törzshelyeire… Ez csak egy példa a „sokat markolás” számtalan árnyalatából. Agar évekig gyűjtötte a dorseti tengerparton a szobor alkotóelemeit. Absztrakt figuratív alkotás.
 
René Magritte, l'Empire des lumières, 1954
 
 
A Szamothrakéi Niké lendülete és a madár szárnyának íve vonzott hozzá, az a felismerés, hogy ez a szubtilis, finom mű mintha szembeszállna a Max Ernst-plakát harsány harciasságával. Eileen Agar ugyan barátságot ápolt a mozgalom néhány tagjával, de soha nem hajtott fejet a szürrealizmus előtt. Szabad volt elmerülni a látványban, mert A jóslat szárnyai előtt nem állt senki.