Miképp vezetett a Pannónia Stúdióból az útja a filmezés fővárosába?

Ez „kész csoda” volt, amelyben Csupó Gábor „keze” erősen benne volt. Ismerte itthoni munkáimat, látott bennük fantáziát, bízott bennem, és felajánlotta először a Fecsegő tipegők első évadjának a supervisor rendezői munkakörét, majd ebből azután öt évad és sok új sorozat lett. Többek között az Ah Real Monsters (Jaj, a Szörnyek) három évadot megélt sorozat, amit szintén nagyon szerettem.

Milyen volt európai filmalkotóként belecsöppenni a hollywoodi filmiparba?

Nem volt könnyű, mert a hollywoodi filmipar teljesen más, mint az itthoni. Alapvetően producercentrikus, a rendező csak „másodhegedűs”. Itthon ez fordítva volt, és ezt meg kellett szokni. Például az animációs filmek esetében az előkészítési szakasz része a szereplő karakterek színmintáinak megadása. De előfordulhat, hogy a kivitelezés során kiderül, egy részletszín valamiért nem jó, mondjuk, mert emiatt beleolvad a figura háttérbe, és ezen változtatni kell. Megtehettem, de erről írásban tájékoztatnom kellett a producert. Ha ezt elmulasztottam volna, akkor valószínűleg az lett volna az utolsó évad, amire szerződést kötnének velem… Itthon rendezőként, levelezés nélkül javíthattam volna. Származásom egyértelműen előny volt, mert Csupó Gábor hívott ki, aki több magyar alkotóval is folyamatosan együtt dolgozott. Általános tapasztalatom az volt, hogy tisztelték az európaiakat a Los Angeles-i filmesek, ránk magyarokra pedig különös elismeréssel tekintettek.


Varsányi Ferenc 

1992-ben a Fecsegő tipegők elnyerte a legrangosabb televíziós elismerést, az Emmy-díjat. A díj 1949 megalapítása óta csupán néhány honfitársunk vehette ezt át.

A sorozat már a tervezőasztalon nagyon izgalmas volt, a kivitelezés során pedig csak erősödött az értéke, Csupó Gábor és én is, aki supervisor rendezője voltam, a kezdetektől éreztük, hogy sikeres lesz. A díj azért volt fontos a stúdiónak (Klassky / Csupo), mert sok munkát hozott. Természetesen Gábor és az én személyes elismerésemet is megerősítette. A szakmabeliek „tévés Oscar-díjnak” hívják az Emmy-t, vagyis aki ezt megkapja a televíziós műfajban, olyan mintha filmben az Oscar díjat nyerte volna el. Komoly elismerés, beteljesült álom, hogy elnyertük ezt a díjat.

A 90-es évek végén visszatért Magyarországra. Sikeres hollywoodi alkotóként miért döntött a hazaköltözés mellett?

Kint minden szép és jó volt, sokat tanultam, világot láttam, de több dolog hiányzott. Az egyik a családom volt, akikkel többször is együtt tudtam lenni, kint és itthon, de nem annyit, amennyit szerettünk volna. A másik ok az volt, hogy a pozícióm szerint „kivitelező rendező” voltam, ami azt jelentette, hogy más által kitalált kreatív ötleteket nekem kellett megvalósítani. Kicsit olyasmi ez, mint amikor karmester vezényel egy szimfóniát a zenekarnak, de a művet nem ő írta… Ő csak vezényli a zenekart. A harmadik ok pedig az volt, hogy bár csodás helyeken élhettem az öt év alatt, de nekem a legcsodálatosabb mindig is Magyarország volt, és amikor két szezon között haza tudtam jönni, akár egy kis időre is, akkor újra és újra rácsodálkoztam, hogy valójában milyen jó itthon. Szóval honvágyam volt, hiányzott a család, Budapest, a hazai ízek, és itthon akartam végre saját filmet csinálni.

Miképp tudta hasznosítani Magyarországon a tengerentúlon szerzett tapasztalatait?

Öt év alatt megváltozott a mentalitásom. Elsajátítottam sok új dolgot: a professzionális projektvezetést, a munkafolyamatok tervezését, az összehangolását, tehát az animációs filmkészítés hatékony kivitelezését. Szerencsére, itthon is elismerték a kinti munkámat. Hazatértem után is hívtak a nemzetközi filmgyártó cégek: amerikai, arab, német gyártók projektjeit vezethettem. Pár évig saját stúdióm is volt, nem akarok szerénytelen lenni, de egy ideig ezt is sikeresen vezettem. Összességében kifejezetten hasznos volt minden kint eltöltött év, animációsként és emberként is erősödtem. Szerencsés vagyok abban a tekintetben is, hogy több éve taníthatok hazai művészeti egyetemeken, tehát szervezett módon adhatom át tudásom az új nemzedékeknek. Ugyanakkor a magyar filmes igazgatás vezetői is megkerestek, 2011 és 2019 között a Magyar Média Mecenatúra program animációs bizottságát vezethettem, alapos rálátást szerezve a magyar animációs film helyzetére. A Mecenatúra nyolc éve aranykor volt, szinte minden animációs művész és szakember dolgozhatott, és megvalósíthatta az álmait. Ez vonatkozik a régi nagy mesterekre és a szárnyaikat bontogató ifjakra is. Akkora a volt „bőség” ezekben az években, hogyha egy stúdió befejezett egy projektet, akkor indítania kellett a következőt, különben az animátorait már el is vitte egy másik filmterv. Sok remek animációs sorozat született ebben a nyolc évben, és a program által támogatott a művészfilmek sorra nyerték a rangos fesztiválokat. Az alig egy éve felállt Nemzeti Filmintézet a Mecenatúra hagyományait viszi tovább, és a forrás is több. Az a megtiszteltetés ért, hogy ismét számítanak a munkámra. Nagyon optimista vagyok a magyar film jövőjét illetően is.

A nemzetközi díjak után 2020-ban a hazai filmszakma is elismerte: Balázs Béla-díjat vehetett át alkotói munkásságának elismeréseként.

A Balázs Béla-díj közelebb van a szívemhez, mint az Emmy, nagyon jól esett. Örültem, hogy a hazai szakma ismert el, köszönet érte a Magyar Filmakadémiának is, mert végül ők terjesztettek fel erre díjra.

Jelenleg aktívan dolgozik a Piszkos Fred, a kapitány című egész estés animációs filmen.

A finisében vagyunk a fejlesztési szakasznak. Utolsókat csiszoljuk a first drafton, amit Anita Doron, Oscar-díjra jelölt kanadai–magyar forgatókönyvíróval és Kristóf fiammal közösen írunk. Anita kárpátaljai magyar lány, aki fiatal kora ellenére komoly sikereket ért el a tengerentúlon. Elkészültek már a főfigurák tevei és az izgalmas látványterv is, amelyeket Cserkuti Dávid és Garisa Zsolt rajzoltak. A figurák minden elemükben hűek lesznek a regényhez. Bízunk abban, hogy a Nemzeti Filmintézet támogatni fogja a következő munkafázist is, ami animációs filmek esetében a gyártás előkészítési szakasz lesz.

1982-es filmje, a Suli-buli minden várakozást felülmúlva rekordszámú, több mint félmillió nézőt vonzott a hazai mozikba, ami ma már hihetetlen nézőszám. Megismételhető a siker A Piszkos Fred a kapitány esetében is?

Igen, biztos vagyok benne! A Suli-buli kultikus film lett, két és fél évig teltházzal játszották a mozikban. Noha ma kevesebben néznek magyar tartalmat, de hiszem, hogy a Piszkos Fred, a kapitány kivétel lesz. Ez Rejtő Jenő leghíresebb regénye, kultikus műve. Amennyiben megkapjuk a lehetőséget, akkor bebizonyítom csapatommal, hogy lehet magyar filmsikert csinálni, sorba fognak állni a magyarok a moziknál, mert ez a mi mesénk, a mi történetünk.

Hollywoodi szemmel nézve mit gondol: eljuthat a film tengerentúli forgalmazásra is?

Egyértelműen igen. A Piszkos Fred, a kapitány magyar könyvön alapul, de mindenhol érthető mese, mert ízig-vérig archetípusos történetről van szó. Hasonlóan például Mark Twain Koldus és Királyfijához. Egy király és egy csavargó helyet és életet cserélnek, és kinek-kinek a másik helyén kell helytállnia. Abszolút izgalmas alaphelyzet. Ráadásul a történet nem Magyarországon játszódik, hanem a világ három egzotikus, varázslatos pontján, valamint egy luxus óceánjáróról. A karakterek remekek, különlegesek, a humor fergeteges. Szóval: mi kell még egy világsikerhez?