Idehaza merőben új műfajú A Mester és Margarita. A musical-opera ötlete hogyan született meg?
Régóta kacérkodom a gondolattal, hogy a két, egymástól csak látszólag távol álló műfajt, a könnyűzenét és a komolyzenét összekössem. A sokszólamú Bulgakov-regény szinte kínálta magát erre.
A műfaji kísérletet Hollerung Gábor és Kesselyák Gergely is ösztönözte. Kesselyák például Alekszej Ribnyikov munkásságában is elmélyedt, és az általa vezetett Miskolci Opera+ Fesztiválon teret adott az efféle újításoknak. Hollerung Gábor a művek megrendelésével és a Budafoki Dohnányi Zenekarban kapott feladataid révén áll kapcsolatban veled. Ők mennyire hatottak rád?
Nagyon tiszteletre méltó Kesselyák Gergely „nép-opera”-elképzelése: az operának nem szabad kiszorulnia a közgondolkodásból, ezért különösen fontosak azok a törekvések, amelyek e műfaj közérthetőségét szolgálják. Hollerung Gáborral és a Budafoki Dohnányi Zenekarral egyre szorosabb a szakmai kapcsolatom, két éve már hivatalosan is alkalmazásukban állok, rezidens zeneszerzőjük vagyok. Erről álmodik manapság minden zeneszerző: legyen egy olyan felkészült együttes, amelyik bármely művét bemutatja. Gábor személyisége és a zenekar könnyűzenei jártassága is arra ösztönöz, hogy ilyen irányba is próbálkozzam. A Mester és Margarita könnyűzenei vonala Gáborral közös ötletünk volt. A művet már régóta szerettem volna megzenésíteni, de eredetileg operát terveztem belőle. Azt hiszem, nem döntöttünk rosszul, hiszen a passió-szín és Pilátus, valamint Woland, a Sátán és kísérőinek figurái kiválóan alkalmasak a könnyűzenei feldolgozás számára.
Mit jelent a könnyűzene A Mester és Margarita musical-operában?
Elsősorban a szabadságot. Az opera az 1930-as évek Moszkvájának zárt és szürke, politikai elnyomástól sújtott világában játszódik, ahol a terror tönkreteszi az emberek életét. Régóta foglalkoztat, hogy a Sátán figurája miért válik a regény során egyre rokonszenvesebbé. Alighanem ő jelképezi a kitörési pontot, a szabadságot, a rendszer elé tartott görbe tükröt. Ennek illusztrálásához – a mi értelmezésünkben – a könnyűzene is hozzájárul. Ezért beszél Woland az első pillanattól egyfajta ragtime-os zenei nyelvezetben, és később az áriájában – amikor ledobja a leplet, megmutatva valódi önmagát – ez kemény rockká fejlődik. A köztudatban a rock a szabadság műfaja. Az opera esetében belső, lelki szabadságról van szó, azt érzékelteti, milyen hatást gyakorol Woland a moszkvaiakra.
A regény egyik fontos eleme a groteszk látásmód. Ez az 56-os műveddel, az Istenkép című kantátával is kapcsolatba hozza A Mester és Margaritát, hiszen mindkét műben kiemelt szerepet játszanak a groteszk elemek.
Számomra a leglényegesebb a Bulgakov-regény fekete-keserű humora: ez teszi elviselhetővé a sztálini korszak kegyetlenségét. E vonalat fel is erősítettük: vezérfonalként fut végig a darabon. Ezáltal a mű bizonyos szempontból fekete komédiává válik.
A regényben megjelenő számos stílusréteg ihlette e kevert műfajú musical-opera megkomponálást?
Több zenei stílus alkalmazása egy zeneműben azért nehéz feladat, mert ha leválnak egymásról, mozaikká alakulnak, akkor szétszakítják a darabot. Próbáltam jól megjegyezhető vezérmotívumokkal megtalálni annak módját, hogy az opera sokrétű zenei világának az elemei ne váljanak szét, hanem összekapcsolódjanak. Ezért adtam Wolandnak könnyen megjegyezhető motívumot, de Margaritának is többször írtam ilyen dallamokat.
Az opera zenéjében a könnyűzene mellett megfigyelhető a mozarti stílussal való játék is.
A mozarti világ, a tisztaság világa leginkább a Mesterre és Margaritára jellemző, akik a rendszeren kívül állnak, bár maga a rendszer teszi tönkre őket. Nem véletlen, hogy nincs más megoldás számukra, mint kilépni ebből a világból, és szellem alakjában élni tovább. Amíg Mozart világa jellemző a Mesterre és Margaritára, a szabadság, a rockzene világa jellemző Wolandékra. Woland dalát egy Aerosmith-szám ihlette.
A két pólus, a mozarti stílus és a rockzene dramaturgiai elemként is funkcionál a darabban. A könnyűzene ilyen jellegű felhasználása nem új, a Lukács-passióban Heródes jellemzésére szolgál. Tudatosan alakítottad így a zenei eszköztárad?
Többé-kevésbé. Meghatározó, amit az ember gyerekkorában hallgat, mert észrevétlenül épül be a zenei világába. Nálam ilyenek voltak az Illés-lemezek, különösen a Keresem a szót című Illés-szám első három akkordja. Számomra ez a kissé közhelyes harmóniasor a legmélyebb, legbensőségesebb érzelmeket jelenti, a szerelem apoteózisát, és ennek megfelelően használom is. Erre sokáig nem ébredtem rá, de egy ideje megpróbálom tudatosan és a lehető legváltozatosabban alkalmazni. Nem hallottam magyar népzenét gyerekkoromban, azóta is bánom. Tizenöt éves voltam, amikor Bartókkal először találkoztam. Ezért a népzenét kicsit bátortalanul használom, a lehető legmagasabb rendű és legtisztább zenét igénylő pillanatokban, általában a művek végén, ahol magasztosat, különlegeset szeretnék mondani. Nem érdemes az ellen harcolni, amit az ember gyerekkorából hozott, inkább élni kell vele.
Két éve – egyfajta kísérletként – zeneirodalom-órán tanítottam A Mester és Margaritát, felhasználva az egyetlen koncertszerű előadás felvételét. Kitörő siker volt a kamaszok körében, úgy érezték, a darab nekik szól. Hollerung Gábor nemrég úgy fogalmazott egy interjúban, hogy a zene megértésében a kulcs a „ráismerés mechanizmusa”. Mozart és a rockzene tulajdonképpen ezt a funkciót tölti be?
A kortárs komolyzene hallatán még a zeneileg képzett hallgatók egy része is elbizonytalanodik. Úgy érzi, ehhez a zenei nyelvhez nincs kulcsa, fogódzkodója. Éppen ezért már jó ideje azt gondolom, hogy ha a zeneszerző nem tudja a hallgatót megszólítani, akkor esély sincs arra, hogy a zene hasson. Ez a hatásmechanizmus akkor működne, ha a hallgató nagyjából úgy értené a mondanivalómat, ahogy én. Ezért próbálok olyan zenei elemeket használni, melyek révén a hallgatóságnál a „ráismerés-mechanizmus” megszületik.
Nemcsak konkrét dallamképzésben, de sokszor harmóniai fordulatokban is visszaköszönnek a könnyűzenei elemek a műveidben. Mennyiben észleli ezt a közönség? Működik a „ráismerés mechanizmusa”?
Szerintem igen, legalábbis számos olyan történetem van, amikor koncert után laikusok odajöttek, és megdicsérték a számukra élményt jelentő zenei elemeket. A legjobb példa erre Mozart. A bécsi klasszika a többi zenei korszakhoz mérten is rendkívüli módon építkezett a készen kapott elemekből: dallamokból, harmóniai modellekből, zenei karakterekből. Miért érezzük Mozartot mégis ennyivel kiemelkedőbbnek? Egyszerűen azért, mert jobban bánik az említett elemekkel. Nem az a baj, ha a zenében vannak sablonszerű elemek, hanem ha a zeneszerző sablonosan használja fel azokat.
A próbák alapján megvalósulhat, ahogy eredetileg megálmodtad ezt az operát?
Szente Vajk a legjobb rendező ehhez a művemhez, mert a musical irányából közelít hozzá, és ez nagyon látványos és sokrétű előadást eredményez.
Most éppen min dolgozol? Folytatod a musical-opera crossover-stílust?
A következő nagyobb lélegzetű művem Az ember tragédiája feldolgozása, amelyet oratorikusan és színpadon is lehet majd játszani. Az elsők között voltam, akik elnyerték az MMA hároméves ösztöndíját, és ennek keretében vállaltam, hogy ezzel az oratóriummal kész leszek a három év alatt. Ez még nehezebb feladat, mint A Mester és Margarita, mert még bonyolultabb és szerteágazóbb a mű felépítése. Nagyszerű munkatársra találtam: Visky Andrással, a Kolozsvári Magyar Színház vezető dramaturgjával dolgozom együtt. Azt találtuk ki, hogy a Tragédia szerkezetét megtartjuk, de más szemszögből közelítünk a teremtéstörténethez, és más lesz a végkifejlet is. Új szereplő is színre lép, aki Madáchnál nem, a Bibliában viszont szerepel. Tervezünk egy magyar színt is, amelynek főszereplője Petőfi Sándor.
Ebben a műben is folytatódik a könnyűzenei vonal?
Sokkal kisebb szerepet játszik majd, mint A Mester és Margaritában, de van kortárs színünk is, ami Madáchnál a londoni, nálunk viszont hozzánk időben sokkal közelebb álló jelenet lesz, és ott nyilvánvalóan hallható majd könnyű-
zene is. Ennek ellenére ez egy kimondottan komolyzenei fogantatású mű. Az a cél, hogy koncertszerűen is lehessen játszani, ugyanakkor színpadon is.
Miként alakulhat a kortárs zene jövője? Ha nem sikerül a közönséget megszólítani, ha nem ismer meg újabb műveket, félő, hogy tovább nő a szakadék a kortárs komolyzene és a közönség között, ezért a klasszikus komoly-
zenét választja.
Egyetértek, annyival súlyosbítva, hogy a szakadéknak már nincs hova nőnie. A mai fiatalok nemhogy kortárs komolyzenét, de klasszikus komolyzenét sem hallgatnak. Azért kell minden követ megmozgatnunk, hogy ez a folyamat megfordítható legyen.
/Indulókép: A Mester és Margarita. Gál Krisztián grafikája/
