Mit jelent a férfiaktól dominált alkotói világban női zeneszerzőnek lenni?
A klasszikus zene történelmében hosszú időn keresztül mellékszereplőként vettek részt a nők, bár tudásuk és tehetségük megérdemelte volna a figyelmet. Nagyon sokan éltek férjük, fivérük árnyékában (többek között Clara Schumann, Fanny Mendelssohn), akiknek a lehetőség sem adatott meg a nyilvános kibontakozásra. Szerencsére a modern idők ezen változtattak.
Kisgyermek korom óta hajlamos vagyok olyasmibe kezdeni, ami nem nőnek való, ez próbatételt jelent számomra. A kolozsvári zenei szakgimnáziumban kicsinyek szimfonikus zenekarát vezettem, majd a Szent Mihály templom orgonistájaként és karnagyaként kórus- és zenekari miséket, oratorikus műveket mutattam be. Hosszú, kihívásokkal teli utat jártam be, míg kitartásomnak és adottságaimnak köszönhetően sikerült megtalálnom a helyemet a zenei életben. Nagy öröm ez számomra, ennek szellemében nevelem lányaimat, nagyobbik lányom dobol, és mindketten mérnöki pályára készülnek.
Kiket tekint mesterének?
A Sigismund Toduta Szakgimnáziumból Guttman Mihály kiváló tanáromat említem, aki felfedeztette velem a kóruséneklés örömét, rávezetve a bartóki gyermek- és nőikarok leleményességére, szépségére. Karnagyként és az erdélyi kórusmozgalom kiemelkedő egyéniségeként végig bátorított. Mérföldkövet jelentett, hogy elhozta és megrendezte bemutatóját kolozsvári zeneiskolás növendékekkel Szőnyi Erzsébet: A makrancos királylány című gyermekoperájának, amelynek szereposztásában én is szerepeltem. Példaképemnek tekintem, ugyanakkor felkeltette érdeklődésemet a gyermekopera műfaja iránt. Szintén meghatározó élmény volt, hogy Szalay Zoltán zeneszerző és népzenegyűjtőnek rám hagyta az akkori egyetlen, erdélyi magyar egyetemistákból álló Visszhang kórus vezetését, amely nagy kihívás volt számomra. Karvezetőként sok kórusművet írtam számukra, amelyeket koncerteken és versenyeken be is mutattunk. A kórust tizenegy évig vezettem, ez alatt – az egyetlen romániai magyar diákkórusként – nagy népszerűségre tettünk szert határokon belül és kívül. Nemzetközi versenyeken vettünk részt jelentős sikerrel (Pécs, Debrecen, Varna, Arezzo). Megjegyzem, a kórus a mai napig működik, jelenleg is aktív résztvevője az erdélyi zenei diákéletnek. Sok szakmai ötlettel támogatott, főleg népzene terén Kelemen László, aki maga is kezdő zeneszerző, népzenész és gyűjtő volt akkoriban. Csatlakoztam az erdélyi táncházmozgalomhoz, megtanultam autentikus népdalokat lejegyezni. Adott volt a gazdag néphagyománnyal átitatott erdélyi miliő, édesanyám Kalotaszegen praktizált gyermekorvosként, így kedvem szerint látogathattam a festett bútorokkal és cifra népviseletekkel teli tisztaszobákat, csűrben megtartott táncházakat és hagyományos lakodalmakat, ahol örömzenélés és táncolás folyt hajnalig. Elsajátíthattam a kalotaszegi varrottasok hímzési technikáit is.
Az egyházzene rejtelmeibe Geréd Vilmos kántortanító vezetett be, zeneiskolás növendékként kezembe adta a nagy mesterek egyházzenei műveit, részt vehettem liturgiákon, orgonálhattam szentmiséken. Ösztönzött egyházi kórusművek megírására. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus, a kolozsvári Szent Mihály templom mecénása és plébánosa lehetőséget adott, hogy kiteljesedjen egyházzenei pályafutásom, mint a Szent Mihály templom orgonistája és karnagya. Vezényeltem a templom gyermek-, ifjúsági- és vegyeskórusait, illetve szimfonikus zenekarát. Komponálásra ösztönzött, orgonaművek, egyházi művek születtek.
Dr. Terényi Ede Bartók-Pásztory és Erkel-díjas zeneszerző sokoldalú pedagógusként egyengette egyetemi tanulmányaimat a „Gheorghe Dima” Zeneakadémián. Megtanított arra, hogy egy üres lapra ránézve zenei ötletek születhessenek. Üres pauszpapírlapokat magam vonalazhattam meg kottalappá, hogy a kipattanó ihletek nyomban kottaképpé formálódhassanak kalligrafikus tusrajzzal. Bátorított és vezetett fantáziám használatában, ugyanakkor példát mutatott alkotásaival: hogyan kell egyszerűen és szépen, színekben gazdagon komponálni, magyarnak maradni ihletésben, hangzatvilágban követve a bartóki utat, összefonódva a zene egyetemes nyelvével. Kamatoztatva a megszerzett tárgyi tudást, doktorandusa lehettem a mesternek. És mi másról szólhatott volna a doktori disszertáció, mint a gyermekoperáról, mint e különleges zenei műfaj történeti fejlődéséről és írástechnikájáról?
Ruha István, Magyarország Kiváló Művésze felkérésére született meg Ab imo pectore című hegedűverseny művem, mely az ő tolmácsolásában látott napvilágot. Évekig formálta zenei stílusomat, korrepetítoraként számtalan jótékonysági koncerten kísérhettem.
Tisztelettel adózom Rónai Lajos Koren díjas népzenésznek és pedagógusnak. Olyan embereket karolt fel és fogadott be munkatársnak, akik határon túlról jött magyarok voltak, és olyan csapatot rendelt maga mellé, akik a Galga mentén népzenészeket és klasszikus zenészeket tudtak kiművelni, akik a tőle kapott lángot maguk is tovább tudták vinni az ő szakmai szeretete, tudása és pártfogása által.
Sokat dolgozott Terényi Edével, akinek kórusműveit diadalra vitte a nemzetközi versenyeken. Milyen volt a közös munka?
Pontosítanék, nem dolgoztam, szárnyaltam. Minden vele eltöltött munkafolyamat arra okított, hogy a művek nem akkor szólalnak meg, amikor bemutatásra kerülnek, hanem a zeneszerző és az előadó közös alkotási gyümölcse. Bátorítására életre hívtam a Kós Károly Kamarakórust, amely kottaolvasó diákokból és iskolásokból állt. Fontosnak tartottam, hogy a fiatalság, megismerkedjen a XX. századi erdélyi, kolozsvári zeneszerzők műveivel, megszeretve ezáltal a modern muzsikát. Koncerteken, versenyeken Márkos Albert, Szalay Miklós, Szalay Zoltán, Vermesy Péter és Terényi Ede műveiből énekeltünk.
Melyik műfaj áll szerzői pályája középpontjában?
Gimnazista korom óta kórust vezetek. Zongorázom, orgonálok, szimfonikus zenekart vezetek, minden műfajban megtalálom számomra a homo ludens jelenségét, minden hang, zenei forrás ötletet ad vokális, hangszeres, kamaradarabok megírására. Játéknak tekintem a komponálást, zongorista növendékeimmel folyamatosan improvizálunk, alkotunk kis hangutánzó, a mindennapi élet történéseiből ihletett darabokat, amelyek lekottázásában segítek, megörökítve az első alkotásaikat.
Mint minden művészet, az emberi lélekbe enged bepillantást. Ön amellett, hogy Erdély máig egyetlen zeneszerzőnője, és gyermekek számára ír meseoperát. Mit jelent gyermekoperát írni, más-e a felelősség ilyenkor az alkotón, mint egy „klasszikus” opera írásakor?
A Csipike lakodalma című gyermekoperát - amely Fodor Sándor meséje nyomán és Kányádi Sándor megzenésített gyermekverseiből készült - 1991 és 1993 között a kolozsvári Magyar Opera repertoárjában folyamatosan adtuk elő, majd, felújítva, a 2001–2002-es évad egyik leglátogatottabb előadása volt. Gyermekoperám mesejátékra íródott. Gyermekek adták elő gyermekeknek, gyermekelőadókra íródott, és ebben rejlik a varázsa. Tulajdonképpen a gyermeki vágyak vizuális megélése, a szereplő gyermekek azonnal megértették a történetet és a zenét, külön élvezték a kórusrészeket, az áriákat, duetteket, az éneklés összekötött bennünket. A dalok slágerszámba mentek, mindennapi beszélgetéseik során beugrottak a részletek a szövegkönyvből, és rögtön megadták a replikát is rá. Kialakítottak egy „Csipikés” nagycsaládot. A szereplők tele voltak ötletekkel, ezeket a rendező, a játékmester sokszor beépítette az előadásokba. Operabemutató turnén is részt vettünk országszerte és Magyarországon is. Természetesen nagy volt a felelősség, hiszen kiskorú gyermekekkel utaztunk, éltük meg a közös élményeket.
/MagyariZita: Csipike lakokdalma Részlet az előadásból/
A gyermek nemcsak őszinte olvasó, de „irodalmi téren mindenevő”. Ez zenei téren is megfigyelhető?
Valóban kiemelkedő szerepe van a zenei nevelésnek, a gyerekeknek minél közelebbi kapcsolatuk kell legyen a hiteles, autentikus, értékes zenével, zenei élményekkel. A mozgás által még könnyebb a befogadás, így az opera nagy mértékben segíti zenei és személyiségfejlődésüket. Jelen esetben a gyerekek interaktív módon vettek részt a próbák alkotó tevékenységében, szabadon kibontakozhattak. Ők maguk bemutatkozhattak a színpadon, zenekari kísérettel, karmester vezetésével, jelmezben és díszletek között. Képzeletműhelyt is meghirdettünk rajzpályázattal, Fodor Sándor meséi nyomán.
Terveim között szerepel egy gyermekoperához kötődő pályázat, amely előzetesen ismerteti a librettót, megmozgatja a gyermeki fantáziát és saját karakterek és főhősök animálásával vezeti be őket az opera világába.
Hogyan tudta átültetnie Csipike, a gonosz törpe monológját, amikor azt mondja: „Csak azokon van hatalmam, akiket szeretek, és ártani is csak azoknak tudok.”?
A zene érzelmek térképrajzát vetíti ki elénk, nem csak érzelmeket vált ki, de közvetíti is őket, a gyermek hallgatóság együtt szenved a hőssel, együtt örvend a pozitív kicsengésnek, hiszen a szeretet soha nem ér véget gyermeki képzeletükben, ellentétének a viharnak és sötétségnek is jelen kell lennie egy drámai konfliktus kialakulásában. Az Ég közelít a Földhöz, a föld teremtményei, az erdő lakói összefognak, és megmentik kicsiny mikrokozmoszukat. Az emocionális hatások mindvégig nyomon követhetőek egy gyermekoperában. A mű kamarazenekarra íródott, a szereplők karakterét egy-egy hangszer jellemzi, amikor megjelenik a szereplő vezérmotívumként követi, árnyalja cselekedeteit: Csipikét a trombita, Kukucsit a fagott, Madárt a fuvola, Nyulat a klarinét. Adott pillanatban ők személyesítik meg – teljes átéléssel – a pisztránggal és békával teli patakot, élvezve a mindennapi zenekari rutinból való kiemelkedést. Legfiatalabb hallgatóságom kétéves volt, a legidősebb kilencvenéves, minden generációt képes volt megérinteni a cselekményt és a zene kifejező erejét.
Van-e az operakomponálásnak a zeneszerzés többi ágára nem jellemző „szabályrendszere”?
Kányádi Sándor gyermekverseit többféleképpen is megzenésítettem, írtam belőle áriát, párbajduettet, három- és négy szólamú kánonokat, kórusbetéteket, jelképezve a vihar morajlását, veszekedést, vigasságot. Ez mind igazodik a gyerekek életkori adottságaihoz, és rendkívül fontos a személyiségfejlődésében. Mesével ötvözve könnyű közel vinni a gyermekekhez. Fontos, hogy „mindenevők” legyenek a gyermekek, nyitottak egy új világhoz.
Második operája Palocsay Zsigmond erdélyi magyar költő mesejátékából, a Lyukasmarkú Tündérből készült. A történet szerint, ha a főszereplő elejt egy mézeskalács szívet, az a földön azonnal arannyá változik. Miért éppen ebből a műből írt operát?
Palocsay Zsigmond a hegedű tanárom volt. 1990-ben az Állami Magyar Opera a kolozsvári magyar színjátszás kétszáz éves jubileumára zeneszerzői pályázatot hirdetett zenés színpadi művek megkomponálására és a díjnyertes művek bemutatására. Ekkor már kollégája voltam Palocsay Zsigmondnak, aki a zenélés mellett költészettel, bábjátékok, színjátékok szövegkönyvének megírásával is foglalkozott. Kapott az alkalmon, és megmutatta mesejátékának szövegkönyvét. Megzenésítésének ötlete, varázsa egyből megkapott. Minden benne volt, amit egy zeneszerző kívánhat, mese, varázslat, tündér, boszorkány, haramiák, udvari bolond, vásári hangulat, árusok szín- és hangkavalkádja. Így született a Lyukasmarkú tündér című gyermekoperám, amely harmadik helyezett lett a versenyen. Bemutatásra nem került még sor, tervezés alatt áll.
A járványhelyzet miatt bezártak a hangversenytermeket, de a zeneszerzők többsége töretlenül alkot. Ön kapott-e ihletett valamilyen új kompozíció megírásához, dolgozik-e újabb gyermek- vagy meseoperán?
Folyamatos zeneszerzői felkéréseknek teszek eleget. Megemlítem a Magyar Állami Népi Együttesnek írott táncmozgásos népdalfeldolgozásom, az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumának pályázati felkérésére Weöres Sándor Szembe-fordított tükrök című versét zenésítettem meg vegyeskarra. A nagykanizsai Farkas Ferenc Énekegyüttes Baráth Yvette vezetésével 1999 óta repertoárjában tartja kórusműveimet. Diplomahangversenyeken, zongoraversenyeken játsszák kórus és hangszeres műveimet. Az idén nyáron karanténkoncerteken vettem részt előadóként. Tervezek egy mesére alapuló zongorasorozatot, amelyet művészeti iskolánk tanulói adnának elő, ötvözve a néptáncos növendékek táncbetétjeivel, drámajátékkal, animációval, díszletekkel. Négy művészeti ág összefogásaként valósulna meg.
Bízom benne és kívánom, hogy őszinte szívvel beüljünk a nézőtérre a továbbiakban is, szülők, pedagógusok, és gyermekeinkkel együtt közösen éljük meg az opera és a mesevilág történetének szépségeit.
