A magyar kortárs néptánc színpad egyik legérdekesebb műhelye a határainkon kívül eső Ifjú Szivek Táncszínház és a Dusan Hegli Company. 

1999-től vezetem az Ifjú Sziveket, amely 1955-ben alakult. 1999-től vált professzionális magyar nemzetiségi együttessé. Ekkortól utat kerestünk: a színpadi produkciókon kívül milyen tevékenységeket érdemes megszervezni. Táncházakat, tanfolyamokat, a Magyar Táncművészeti Egyetemmel közös képzést szerveztünk. De egy idő múlva – körülbelül tíz év után – úgy éreztem, hogy ennek a lehetőségeit már kihasználtuk, és tovább kellene lépnünk. A néptánc három helyen van jelen: a közművelődésben, a tudományban és a művészetben. Ezek közül az egyikben akartam továbbfejlődni, hiszen egyszerre nem tudok több dologgal elmélyültebben foglalkozni. Hosszú ideig a tudomány volt a meghatározó: az 1980-as évek végén és 1990-es évek elején néprajzi gyűjtéseket végeztünk. Akkor fedeztük fel újra a teljes felföldi (például magyar és cigány) táncanyagot és hangszeres zenét, de gyűjtöttünk Erdélyben is magyar és román anyagot. A közművelődés területén az említett táncházak szervezése mellett harminc éve zsűrizek, megalapítottam a szlovákiai magyar gyermek-, ifjúsági és felnőtt együtteseket összefogó Táncfórumot. Az együttes tagjai ott is tagok, én vagyok az elnök, és ott ma is közművelődési munka folyik.

 Tehát a tudományról a művészetre váltott?

Igen, a tudományt elengedtem. A közművelődésben is dolgozom, de fő területem a művészet. Úgy látom, az együttesünk létalapja a közösségépítés, identitás- és hagyományőrzés. Ezt várják tőlünk, és művészi szempontból ebből nehéz kitörni. Ezért döntöttem úgy, hogy a repertoárunk megtartásával, abból kiindulva új utat nyitok. Ekkor született a Hontalanítás című előadásunk. A témája a lakosságcserék, a kitelepítések. Ahogy azt az együttessel a darab kapcsán többször is elmondtuk: „A múlt század történelmi eseményei sokszor bizonyították, hogy a kirekesztés látszólag egyszerű megoldás, de a valóságban működésképtelen. Ennek ellenére voltak, akik a II. világháború után ismételten felmerülő kisebbségi kérdést lakosságcsere, deportálás és kényszertelepítés útján próbálták rendezni. Szomorú és értelmetlen epizódja ez a történelemnek.” De a darabnak nemcsak magyar vonatkozása volt, hanem egyetemes jelentése is. Az előadásnak nagy sikere volt, bemutattuk a Nemzeti Táncszínházban, Pozsonyban pedig negyven előadást ért meg, szlovákok is eljöttek megnézni.

/Az Ifjú Szivek Táncszínház Fotó: Somogyi Tibor/

Hogyan folytatódott az út?

A sikeren felbuzdulva a nemzetközi „piacra” is próbáltam betörni. Több külföldi színházba nyújtottam be pályázatot videolibrettóval, és az Avignoni Fesztivál szervezőitől pozitív választ kaptam: hat színház is vár. Ebből lett a FineTuning (magyarul: Finomhangolás), amelynek témája a családon belüli erőszak. A jelenség változatlanul a köznapjaink része, és sajnálatosan a „hagyománnyal” legitimálják. Folyamatosan keresek olyan témákat, amelyek általános problémát jelentenek, de alibiként gyakran a hagyományra hivatkoznak. Ebbe a sorba illeszkedik a FineTuning, amellyel szerettem volna átlépni azt a határt, amit a „folk” szó asszociációs köre jelent. Ennek értelmében kell megtalálnunk a népi és a magasművészet közötti kapcsolódást is. Például a XVIII. század végén kialakult vonósnégyes-felállás a világon sehol nem épült be úgy a hagyományba, mint a magyar, román és szlovák kultúra esetében. Büszkének kellene lennünk, hogy nálunk ez megmaradt. A FineTuning erre a hagyományos hangzásvilágra és a hozzá kapcsolódó organikus és egyedi mozgáskultúrára épül. Élőzenére, mert ehhez mindig ragaszkodom.

Milyen ez a mozgáskultúra?

Olyan kortárs mozgásvilág, amelyben maguk a motívumok néptánc jellegűek, de a szerkezetük eltérő. A koreográfusok minél jobban ismernek egy tájegységet, annál óvatosabban változtatnak a hagyományosnak tekintett, autentikus mozdulatvilágon. Én ezzel szakítottam, mert úgy hiszem, tudok érdekeset alkotni a  hagyományos anyag dekonstrukciójával, mely által új eszköztár alakul ki. Ez a koreográfus fejében dől el. Nem a forma, hanem a lépések a fontosak. Egy széki lassú betölthet teljesen más funkciót eredeti formájában is, ha új kontextusba helyezzük. Egymás mellé teszünk két dolgot, és az már egy harmadikat jelent. Szerintem ez a jövő alkotói szemlélete.

/Hégli Dusán koreográfus és rendező, az Ifjú Szivek Táncszínház (Pozsony), valamint a Táncfórum (Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete) vezetője. Fotó: Hégli Máté/
 

A FineTuninghoz  kapcsolódik a Hegli Dusan Company létrejötte?

Igen. Az Ifjú Szivek Táncszínházat nem engedték el az Avignoni Fesztiválra. Megnyertem a pályázatot, és nem tudtam, merre induljak. Két szék közé estem: szlovák és magyar részről is szembesültem az elvárással, hogy folkegyüttes maradjon a hagyományos táncanyagnál. Akkor úgy döntöttem, ez saját produkció lesz. Szerveznem kellett egy társulatot, és az út anyagi feltételeit is elő kellett teremtenem. Az első avignoni utazást és előadásokat nagy részben a fűri borászat tulajdonosai szponzorálták. Végül az Ifjú Szivek Táncszínház megmaradt a népművészet alapú repertoárnál, és ami kilóg a sorból, az az újonnan alapított Dusan Hegli Companyhoz kerül.

A hagyományos folklóranyagot feldolgozó előadásokkal a világ számos távoli pontján felléptek. Hogyan alakult a repertoár?

Kezdetben a felföldi magyar folklóranyag színpadi megmutatása volt a cél, de az Ifjú Szivek Táncszínház repertoárjának ez ma is központjában áll. Ilyen például a Honti igricek, amelyet Bartók Béla 1910 novemberében, Hont Vármegyében végzett népzenei gyűjtése ihletett. A Honti Igricek története az ekkor, Ipolyság Főterén megrendezett „kanásztülök- és dudaverseny” mintájára alakul, a ma már „klasszikusnak” számító kanász-, juhász-témakörhöz kapcsolódó tánc- és zenekultúrában gazdag tájegységek hagyományaiból építkezik. A Régi szokás szerint című darab két felvonása két terület, a Felvidék és Erdély tánchagyományát dolgozza fel.

A 2005-ös Felföldi levelek a bartóki jelleg jegyében átfogóan mutatja be a térség magyar, szlovák, cigány és zsidó zenéjét, táncait. A „keretet” Bartók és Kodály felvidéki gyűjtéseiről írt levelei, jegyzetei, valamint Petőfi és Márai írásai adják.

Mestereink című darabunkban az adatközlőinket mutatjuk be. Az együttes repertoárjában fokozatos volt az átmenet a néptánc színpadi feldolgozásától a kortárs színházi kifejezések felé. A folklóranyagot szinte a kezdetektől irodalmi kontextusba ágyazva vagy valamilyen művészi – esetleg néprajzi – koncepció keretében mutattuk be. Lényeges látni: amit mi néptáncként értelmezünk, az a gyűjtés idejében, az akkori ember számára saját bánatának, örömének kifejezése volt. Nekünk nem az ő kifejezési eszköztárát kell megismételnünk, inkább azt kell megtanulnunk, hogyan fejezzük ki a kortárs életérzéseket a színpadon, a tradíció nyelvi eszköztárával. Ha ezt megtesszük, akkor a paraszti társadalom önkifejezési formáit magunkévá tudtuk tenni.

/Az Ifjú Szivek Táncszínház Fotó: Somogyi Tibor/

Milyen a magyar néptánc helyzete Szlovákiában?

A szlovákiai magyar kultúra helyzete ma nagyon jó. Szinte az egész országban van magyar táncház és különféle népművészeti foglalkozások. A művelődési egyesületek tevékenységének nagy részét a közművelődés teszi ki, és kisebb részben a színpadi fellépés. Szlovákia nyugati részében, 50 km-es körzetben szinte minden hétre jut egy táncház, és jók zenekaraink is. Minden együttesnek saját tánctábora, táncháza és kézműves-foglalkozása van. Ennek köszönhető, hogy nagyszerűek a gyermek táncegyüttesek, olyan tánctudással, ami néhány évtizede elképzelhetetlen lett volna. De akad jó néhány minőségi felnőtt együttes is. Minderre széles körű támogatás érkezik az anyaországból. Tehát a magyar kultúra ápolásának komoly terepe van Szlovákiában.

Mire készülnek mostanában?

A 2015-ös FineTuning óta rendszeresen adunk elő az Avignoni Fesztiválon. 1982-ben Samuel Beckett erre a rendezvényre küldte el Katasztrófa című rövid művét. Ez ihlette az Allegro Molto Barbarót, amely visszatér a vonósnégyes koncepcióhoz: a zene többek között az Allegro Barbaro vonósnégyes-átiratából áll. A téma a művészet és a mindenkori hatalom kapcsolatát dolgozza fel. Az Autentika – saját anyag című darab azt a kérdést járja körbe, hogy mi számít autentikusnak. A saját gyűjtésen alapuló darab a témát kilenc megközelítésben dolgozza fel. Van benne humor, dráma, klasszikus zene, de „biomagnetofon” értelmezés is. A bemutatót a COVID-19 vészhelyzet után tervezzük.

/Indulókép: Az Ifjú Szivek Táncszínház Fotó: Somogyi Tibor/