Március 17-én indult Nemzeti dalaink címmel a mindennapos éneklésre ösztönző sorozat; az Opera Nagykövetei sorozat online folytatódik; a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei „karanténkoreográfiát” készítenek; a YouTube-csatornájukon előadások felvételeit teszik közzé. Milyen eszközeik vannak a közönség igényeinek kiszolgálására a járvány idején?
A leghatékonyabb a hétvégi opera- és balettközvetítésünk, de minden, közösségi médiában megjelenő tartalmunk jelentős mértékben felértékelődik, amiben a művészeink által megosztott videók és produkciók is nagy segítségünkre vannak.
Mekkora az érdeklődés az online adások iránt?
Egyre gyarapodó közönsége van a közvetítéseknek, de miként a világ legnagyobb operaházai, mi sem érünk a vloggerek vicces videóinak nyomába, vagy a különben tényleg remek fitnessórák, karanténhíradók nézettsége közelébe. Mindez erősen alátámasztja azt a nézetet, amelyet magam is teljes mellszélességgel képviselek: kellenek a digitális műfajok az Operának is, főleg ilyenkor, de a mi közegünk az élő előadás atmoszférája, ez az összművészeti alkotás négyszáz éve erre alakult.
Több külföldi operaház teszi nyilvánossá videó- és hangfelvételeinek jelentős részét. Ennek nyilván vannak jogdíj vonatkozásai. Az Operának lehetősége van arra, hogy az előadások felvételeit vagy az OperaTrezorban megjelentett lemezeket közzétegye?
Az Opera tavaly a Magyar Opera Napján, amit november 7-én Erkel Ferenc születésnapján ünneplünk, épp Erkel-operák felvételeivel jelent meg a legnépszerűbb internetes streaming-szolgáltatóknál. Bár mint intézmény – jogszabályi korlátozások miatt – nem lehetünk jelen saját jogon, a Magyar Állami Operaház Zenekarára keresve megtalálhatók többek közt a Bánk bán és a Hunyadi László ősváltozatainak felvételei, a márciusban Kossuth-díjjal kitüntetett Kolonits Klára címszereplésével rögzített Erzsébet című opera Erkel által komponált második felvonása, illetve hallható Dés László A vágy villamosához írott balettzenéje is. Az elérhető felvételek számának folyamatos bővítését tervezzük, de a jogi háttér valóban nem könnyíti meg ezt. Ugyanakkor tavaly szeptemberben elérhetővé tettük az Opera első 132 évének dokumentációját, melyet kollégáink saját forrásból, hat év alatt digitalizáltak.
A magánénekesek előadásokra szerződnek, a zenekari, énekkari tagok, a háttérdolgozók az Operaház alkalmazottai. Ők a kényszerű leállás idején a megszokott bérük – az előadásokért járó pótlékokkal – mekkora hányadát kapják kézhez? Hány embert érint ez a kérdés?
Hozzávetőleg a mintegy 1200 munkatárs felét: 500 művészt és 100 fizikai és adminisztratív dolgozót, és a 60 év feletti kollégákat kényszerszabadságoltunk. Ennek már hat hete. Az Opera mindent elkövet, hogy a megváltozott körülmények között is biztosítsa a munkavégzés feltételeit, ami a bérek kifizetéséhez elengedhetetlen. A zenekari, énekkari és balettművészek az alapbérüket és néhány állandó pótlékot kapnak, ami az előadásokon alapuló juttatások nélkül körülbelül a szokásos kifizetések kétharmada. Az említett magánénekesek számára a jog semmilyen kötelezettséget nem ír elő, hiszen minket sem kárpótol senki. Vis maior, hiszen mi sem szervezhetünk előadást, és az énekes sem jönne be elénekelni, a törvény őt is távol tartja, tehát senki nem hibás. Ugyanakkor egyfajta különös művészeti monopólium vagyunk idehaza, és most ismét ennek a felelősségével szembesülünk. Ha nem találunk ki valamit, ugyan ki fogja víz felett tartani a teljes magyar magánénekesi gárdát, azt a nagyjából 120 művészt, akik egyébként a vidéki színházak operaéletét is meghatározzák? Ezért komplex előlegcsomagot állítunk össze és olyan, immár automatikus vészforgatókönyvént is működő szerződésverziót, amely úgy utal ki pár százezer forintos átalányösszeget, hogy az nem színlelt szerződés, és későbbi előadások honoráriumának előlege is egyben. Fontos látni, hogy az Opera továbbra is működik, aki teheti, otthonról végzi a munkáját, míg a többiek – elsősorban a festőműhelyek és a varrodák dolgozói, valamint a műszak – a járványügyi óvintézkedések betartása mellett folytatják a tervezett bemutatók jelmezeinek és díszleteinek gyártását, illetve segédkeznek az Eiffel Műhelyház munkálatainak befejezésében, a beköltözésben.
/A Mester és Margarita próbáján. Fotó: Berecz Valter/
Egyelőre bizonytalan, mikor tér vissza a kulturális élet a régi kerékvágásba. Mit gondol, a rendkívüli intézkedések feloldása után nehéz lesz visszacsalogatni a közönséget a több száz vagy ezer fős színház- és hangversenytermekbe?
A közönségben lesz bizonytalanság, arról nem beszélve, hogy a helyzetből fakadó gazdasági nehézségek elsőként azokat a forintokat emésztik fel, amelyeket más esetben kultúrára szánnak az emberek. Az emberek a világ minden online közvetítése mellett is várják a személyes kontaktust, a közösségi élményeket. Láttuk, Kínában a korlátozások feloldása után hogyan özönlötték el a különböző turistalátványosságokat. Ez egyszerre tűnt riasztónak és reménykeltőnek. Végső soron szájmaszkban operát vagy balettet is lehet nézni.
Mi lesz az elmaradt bemutatók sorsa?
A következő évadban minden idén elmaradt produkciót műsorra tűzünk. Ezzel tartozunk a közönségünknek és a művészeinknek is, ugyanakkor az opera előre elrendezett világában most minden dominó felborult, úgyhogy hetek óta keresgéljük a széthullott darabokat, és ugyanazon elemekből egy másik évadot állítunk össze. Egy másik, de ugyanúgy értékes évadot, amellyel – miként a vadonatúj honlappal is – május 25-én rukkolunk elő.
Akadnak dátumhoz, évfordulóhoz kötött programok: például június 4-ére, a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára időzítették a tervezett előadást. Ezeket valamilyen online tartalommal helyettesíthetik?
Az egyik legnagyobb veszteségre tapintott rá: a Keresztény Évad egésze személyesen is rendkívül fontos volt a számomra. Azt hiszem, a talpra állást tanítja meg nekünk a Jóisten – így is, úgy is. Otthon nem lehet átélni a Psalmus Hungaricus keserűségét és a Galántai táncok mélyről mozduló fájdalmát, szilaj életkedvét, ahogy a Budavári Te Deum mennybe emelő erejét sem. Aki erre kíváncsi, szeptemberben jöjjön el hozzánk, a digitális nagymama és az online hazaszeretet után ezekre az előadásokra mindenkinek személyesen kell elzarándokolnia.
A következő évadot A francia múzsa szezonjának nevezték el. A korábban is felbukkantak a francia operarepertoár darabjai. Most ez mennyiben más?
A tematikus évadok sosem jelentenek kizárólagosságot, pusztán megjelölnek egy irányt, és ahhoz nyújtanak fogódzót, hogy a műveket más szemszögből, más megközelítésből értelmezzük. Meyerbeer A hugenották című operáját a Ring gyűrűi elnevezésű évadunkban mutattuk be, amikor Wagner egyik előképét láttattuk benne, de helye lehetett volna a Keresztény Évadunkban is, ahogy a Francia Évadban is, más-más előjellel. 2010-re a francia operák a Carmen kivételével kikoptak a repertoárból, itthon mindig is inkább az olasz és a német operairodalom hegemóniája érvényesült. Lassan tíz éve, hogy programszerűen mutatunk be egy-egy francia remekművet. Richard Strauss darabjaival voltunk így 2014-ben, később a Magyar Évadban a hazai művekkel. A francia kultúra át- meg átszövi az európait, mindenkinek van vele valamilyen, akár ellentmondásos viszonya. Nem csupán a francia szerzők műveit, de francia tematikájú alkotásokat is beválogattunk az évadunkba.
/Részlet A hugenották című előadásból. Fotó: Rákossy Péter/
Igazgatóként Kocsár Balázs főzeneigazgatóval, Almási-Tóth András művészeti vezetővel és Solymosi Tamás balettigazgatóval dolgozik együtt. Mennyire meghatározó a program összeállításakor az Ön személyes ízlése?
Tudnék több példát is sorolni, amikor személyesen kevésbé kedvelt darabok is premierre mentek, mennek, és ezzel három művészigazgatóm is ugyanígy lehet. De önmérséklet és saját ízlés nélkül nem megy. Tudomásul kell venni, hogy a sört és a kávét is sokan szeretik, miközben én egyiket sem iszom.
Számos, a prózai színház világából érkező rendezőnek ad lehetőséget operai debütálásra. Vecsei H. Miklós tervezett rendezése elmaradt, de a következő évadban az operában dolgozik Polgár Csaba, Dömötör András, a műfajban már járatos Székely Kriszta és Hegymegi Máté. Miért hív rendezőket a prózai színház világából is?
Mert a zenés színház területe hazánkban erősen korlátozott. Az említett rendezők mindegyike hozott már létre zenés színházi produkciót, még ha nem is mind operát állítottak színpadra. A fiatal, egyedi látásmódú és mai színházi gondolkodású alkotók hozhatnak új színt az Opera életébe, és akár a prózai színházból ismert közönségük érdeklődését is felkelthetik az operaműfaj iránt. És ne felejtsük Szente Vajkot, aki a nyugalom szobraként, megértő mosollyal vette tudomásul, hogy a Mester és Margarita bemutatója harmadszor is elmaradt. Ő novemberben kap lehetőséget Gyöngyösi Levente évek óta bemutatásra váró művének rendezésével.
Vajda János operáját is műsorra tűzték; Vinnai Andrástól rendeltek a Figaro-témát újragondoló darabot; eljátsszák Darius Milhaud művét. Mennyire van lehetőségük a bátrabb kísérletezésre?
Az Eiffel Műhelyháznak az az egyik célja, hogy újra kortárs műfajjá tegye Budapesten az operát. Nemcsak kortárs művekkel: már Milhaud is fél évszázada halott, Rossiniről és Mozartról nem is szólva. Tudom, csodabogarak vagyunk, mert az operások egy része autentikus előadásokra törekszik, a másik fele viszont mindent aktualizálna, az emberek pedig a romantika hosszú XIX. századának műveit nézik szívesen. Ez nem baj, csak annyit jelent, hogy tele a láda klasszikus és mai értékkel.
Az Operának van lehetősége új művek megrendelésére, esetleg operaíró-pályázat kiírására?
Alapító okiratunkban megfogalmazott kötelességünk segíteni új magyar művek bemutatását. 2010 óta több mint egy tucat kortárs opera és balett ősbemutatóját tartottuk meg, Selmeczi György Spiritiszták és Pártay Lilla Aranyecset című művétől kezdve Varga Judit az 56-os forradalom jubileumára született Szerelem vagy Tallér Zsófi Leánder és Lenszirom című meseoperáján át Venekei Mariann A vágy villamosa című koreográfiáig, Tóth Péter Tóték című vígoperájáig. Hála Istennek, sorban állnak a zeneszerzők, most Gyöngyösi Levente, aztán Szörényi Levente, Vajda János, Madarász Iván és Eötvös Péter világbemutatója jön, és a sor korántsem teljes, nem csak a hetvenéves mesterek a szerzőink. Az új művek létrejöttét, megismerését segíti a Zeneakadémiával közösen, idén januárban útjára indult Kortárs Opera Showcase, amely máris három, önerőből megszületett operából adott ízelítőt.
Milyen programmal készülnek az Eiffel Műhelyház ünnepélyes megnyitójára?
A nyitóprogram a Bánffy Miklósról elnevezett terem „arcait” ragyogtatja fel. Lesz zenekari koncertszám, kortárs balett klasszikus muzsikára, slágeropera mai köntösben és oratórium is – külföldi és magyar szerzőkkel.
/Fotó: Az Eiffel Műhelyház. Nagy Attila felvétele/
A Magyar Állami Operaház az Erkel Színházzal és az Eiffel Műhelyházzal elsősorban a hazai hazai publikum igényeire összpontosít. Érdemes a produkciókat nemzetközi összehasonlításba helyezni?
Az Erkel Színház „békeidőben” a hazai közönség kiszolgálásban létfontosságú, bár az Operaház bezárásával a látogatóink negyede továbbra is a külföldiek köréből kerül ki. Az Eiffel Műhelyház más eset. A külvárosban – Budapest mértani közepén – barnamezős beruházásként jól illeszkedik az európai rehabilitációs építészeti irányvonalba. Az Eiffelt műsorstruktúrája és hatalmas belső terei alkalmassá teszik, hogy felkeltse a nemzetközi közönség érdeklődését. Ezt kevésbé szemérmesen úgy tudnám összefoglalni: az Eiffel valójában világszám.
Főigazgatóként hét éve áll az Operaház élén, előtte két évig kormánybiztosként felügyelte a munkát. Ez az időszak jelentős részben a felújításokról, építkezésekről szólt. Ön mit tart legfontosabb eredményének?
Minden évben az évadkalendáriumot tekintem a munkánk összefoglalásának. A most készülő már négyszáz oldal lesz, benne félszáz pontos intézkedési gyűjteménnyel. Az Erkel újranyitása, az Operaház új technikája, az Eiffel létrehozása, a Székely fonó, Az árnyék nélküli asszony premierje, az új Diótörő, a Bánk bán New Yorkban, a zenekar Bartók-játéka a Carnegie Hallban, A tündérkirálynő, a Balettintézetünk, a tévéműsorunk – hosszú a sor. Elsőként mégis a kollégák tekintete jut eszembe, hiszen négyszáz munkahelyet teremtünk, és a nézőké, amikor utoljára megy le a vasfüggöny az Ybl-palotában. Ezekért érdemes, másért nem.
2023 után vélhetően nyugalmasabb időszak következik az Opera életében. Ismét megpályázza a főigazgatói posztot?
A világ egyik legnagyobb operaintézményét vezetni attól az illúziótól biztosan megfoszt, hogy lenne abban nyugalmasabb időszak. Lassan tízedik éve fokozódik a nyomás, és persze, az ambíciók se csökkennek. Az Erkel átépítését, ha nem is azonnal, de az évtized közepén muszáj elkezdeni, a működési költségek rendbe tételét pedig azonnal. De hogyne lelkesítene a feladat, hiszen életemből addigra már tizenhat évet töltöttem az Operában! Ha igazi vezető maradhatok, akit követnek a kollégák, aki mögött ott állnak a nézők és az állami támogatások is, akkor igen, pályázok újra.
/Indulókép: Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Fotó: Emmer László/
