„Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás!” (Mk 8,27–35)

Jézusnak ez a kérdése mindig időszerű. Mindig elevenbe vág: Hát ti kinek tartotok engem? Pontosabban: én kinek tartom őt? Kicsoda ő az én számomra?

Sokan sokféle választ adtak rá az évszázadok folyamán. Péter válaszában azonban egyértelműen ott van az ősegyház hite: Jézus a Messiás, a Megváltó, akiben Isten világot megújító ereje nyilvánvalóvá válik.

Kinek tartjuk mi őt? Sokkal könnyebb felsorolni, hogy szerintünk mások számára kicsoda Jézus. Olyan személy, akiről történeteket, regényeket lehet írni. Akinek az alakját az evangéliumok alapján zeneművekben föl lehet idézni. Akit festményeken meg lehet jeleníteni. Akinek a tiszteletére vagy emlékezetére kereszteket lehet állítani. Akinek a kétezer éves állandóan jelen lévő hatása nyomán tudományos konferenciákat lehet tartani. Akivel kapcsolatban kutatni-keresni lehet, hogy a róla szóló hagyományban mi a hiteles és mi a hozzáfűzött betoldás.

Vagy beszélhetünk arról is, hogy követői voltak, akik csoportokba gyűltek, akik az ő emlékezetére tették, amit parancsolt: Ez az én testem! – Ez az én vérem! – mondta, és

az ő emlékezetére szent asztalközösségek formálódtak,

templomokat építettek, magyarázatokat írtak a tanításáról. Az ő küldetésében szerte a világon hirdették tanítását, még akkor is, ha sokan nem fogadták el. Még akkor is, ha ezért a vállalkozásért életükkel fizettek.

Vagy beszélhetnénk arról is, hogy az őt követni akaró csoportok egymástól eltérő módon fogalmazták meg, kicsoda az ő számukra Jézus. S a különbözőségek miatt szakadások támadtak.

Jézusról beszéltek az evangéliumok a történések után néhány évtizeddel. Majd a következő századokban az evangéliumokat magyarázták, ki ilyen, ki olyan filozófiai háttérrel. Majd az első századok írásait elemezték, és

időben és tapasztalásban egyre távolabb kerültek attól a Jézustól, akivel az apostolok személyesen találkoztak.

A kérdés azonban mindig időszerű: Hát ti kinek tartotok engem?

Jézus ígérete, hogy velünk marad a világ végezetéig. Annak ellenére, hogy fizikai valóságában nincs közöttünk, mégis jelen van, aki legyőzte a halált. Jelen van közöttünk észszel föl nem fogható módon az üzenetével, a mindent átalakító Lélek erejével, a világot újjáteremteni óhajtó szándékával. Jelen van az oltár kenyerében és borában, testével és vérével, aki testvérünkké lett, s aki által mindannyian, akik őbenne hiszünk, ugyanannak az Atyának a gyermekei vagyunk.

Vajon a mi számunkra, az én számomra életet formáló valóság-e a Názáreti Jézus? Vagy csupán egy a történelem híres személyiségei közül? Vajon van-e bennem bátorság, hogy azon az úton járjak, amelyet kijelölt a tanítványai számára? Vajon elfogadom-e őt életem tanítómesterének, aki figyelmeztet, hogy ahol a kincsed, ott a szíved is? Vajon figyelek-e rá, aki azt mondja, hogy boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent?

Merek-e vállalni érte, miatta akár nemtetszést, üldöztetést, hátrányos megkülönböztetést ennek a világnak a rendjében? Mert Jézus világosan beszél arról, hogy nem ez a kézzel fogható, szemmel látható világ a teljesség.

Jézus ki akar szabadítani önzésemből. Fel akar szabadítani. Azt akarja, hogy igazán tudjunk élni.

S az életnek nem az ad értelmet, hogy itt kincseket gyűjtök. Az életnek az ad értelmet, hogy nem önmagamat keresem, hanem másokért élek.

Az életnek a vállalás ad értelmet. A másik ember elfogadása, szolgálata.

Mert hát ki is az én embertársam? Nem válogathatom meg, ki az, akit elfogadok, s ki az, akit nem. Jézus egyértelműen elítéli a bűnt, de fölemeli a bűnöst. Jézus nem akarja, hogy vakon, koldusként tengődjünk, útszélre szorulva. Meg akarja nyitni a vak szemét, látóvá akarja tenni az embert. Nem akarja, hogy a társadalom peremére szoruljanak emberek: gyógyításai arról beszélnek, hogy szeretné, ha az emberek újra együtt lehetnének. Egész-ségben.

Kicsoda az én számomra Jézus? Merem-e rábízni az életemet? Ki tudom-e mondani: Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, légy jóságos hozzám, aki bűnös vagyok?

Jézus életet akar ajándékozni minden embernek. S azt akarja, hogy akik őt követik, az életet szolgálják mindenütt, minden körülmények között. Ne a maguk javát keressék, hanem azt, ami másnak is az. Azt akarja, hogy vegyük föl a keresztünket minden nap. Vállaljuk önmagunkat, vállaljuk társainkat. Ne féljünk attól, hogy másokat szolgálunk. Mert aki meg akarja találni az életét, az elveszíti, de aki kész arra, hogy odaszánja másokért, az megtalálja az életet.

Kinek tartják az emberek az Emberfiát? – hangzik ma is a kérdés.

Vannak, akik üzleti vállalkozásnak. Vannak, akik politikai messiásnak, aki majd helyreállítja Izrael országát. Vannak, akik egyszerű vándortanítónak, mások csodadoktornak…

Vajon nyitottak vagyunk-e annak megtapasztalására, hogy Jézusban Isten jósága és emberszeretete jelent meg a világban? Hogy Jézusban közösséget vállalt velünk az Isten.

Sokan tanúi lehettek annak, hogy Jézus nevében képesek emberek összegyűlni a világ minden tájáról. Megtapasztalhatták, hogy vannak a világon országok, ahol Jézus nevéért nagyon sokan ma is üldözést szenvednek.

Segítségre szorulnak emberek, népek, mert a testvériség – bár kétezer éve hangzik a buzdítás, a bátorítás, – még nagyon messze van a megvalósulástól.

Az egész világot egybefogó asztalközösség erejét tapasztalhattuk és tapasztalhatjuk ma is. Egymás hite erősít bennünket.

Minden látványos megmozdulásnál fontosabb azonban a szívek mélyén élő hit, amiről tanúságot tettek sokan: Te vagy a Messiás, az élő Isten fia.

A kérdés ma is szól hozzánk. Személyesen hozzám is: Ti kinek tartotok engem?

Nem elég Jézusra hivatkozni, Jézust emlegetni. A világot meg kell változtatni. De ahhoz, hogy megváltozzék a világ, először nekem magamnak kell átalakulnom. Meg kell tisztítanom gondolkodásomat. Meg kell erősödnöm az elkötelezett cselekvésben. Akkor hitelesen tudom majd hirdetni: „Krisztus kenyér s bor színében Úr s király a föld felett.”