• Milyen céllal született az egyesület?

Legfőbb célunk az volt, hogy a történelmi Magyarország harangjainak kutatóit, harangokkal foglalkozó szakembereit összegyűjtsük. Legyen közös fórum, ahol tudunk találkozni, eszmét cserélni, mivel harangtörténeti konferenciákat csak kétévente egyszer rendeznek, mindig más helyszínen. Az egyesülettel viszont reményeim szerint naprakészebb lesz az információáramlás.

• Kissé leszűkíti az egyesület nevében szereplő régi szó azon harangok körét, amelyekkel foglalkoznak.

Ez azt jelenti, hogy már meglévő harangok. Tehát előbb vagy utóbb az egynapos harang is a látókörünkbe kerül majd, mert egyik

önkéntes vállalásunk, hogy a Kárpát-medencében lévő minden harangot felmérjünk.

• Kétévente tartanak tehát konferenciát a harangkutatóknak. Mekkora az érdeklődés?

A résztvevők létszáma eddig hatvanöt és hetvenöt fő között mozgott.

•Feliratkoztam az egyik közösségi oldalon egy harangcsoportba, és látom, hogy rengeteg a poszt. Mennek fel, főképpen fiatalok, a templomtornyokba. Fotóznak, filmeznek, és megosztják mindazt, amit ott láttak és hallottak.

Ez nem is lenne baj, amíg nem csinálnak átjáróházat a templomtornyokból. Mi

megpróbáljuk majd közülük azokat a fiatalokat becsábítani az egyesületbe, akik vállalják a precíz adatfelvételt.

Az nem elég, hogy valaki fölmegy egy templomtoronyba, levideózza a saját szórakozására, és felteszi az internetre.

Arra volna szükség, hogy ezek a fiatalok profi videó- és hangfelvételt készítsenek a harangokról, s a hangjukat mérőműszerrel bemérjék. Ez főként a régi harangoknál szükséges, amelyeknek nincs meg (vagy nem biztos, hogy megvan) a dokumentációja. Nagy hasznunkra lesz a tevékenységük akkor is, ha pontosan lemérik a harang alsó átmérőjét, magasságát, a felirat betűméretét, a domborműméreteket, és megnézik, milyen állapotban van maga a harang.

• Az önkéntesek tehát tudományos munkát is végeznek?

Nem; erre vannak a szakemberek, akik viszont koruknál fogva vagy egyéb elfoglaltságaik miatt nem biztos, hogy fel tudnak menni a tornyokba, de a levéltárakban, a könyvtárakban a kutatómunkát el tudják végezni. Ebből készülhet olyan adatbázis, amelyet majd nemcsak konferenciákon kívánunk bemutatni, hanem állandó honlapon közzétenni.

Egy kassai templom harangjával (fotók: Kerékgyártó József archívumából)

 

• A harangtornyok gyakran szomorúan néznek ki; míg a templom tiszta, az oltár csillog-villog, addig ezek tele vannak madárürülékkel, madártetemekkel. Látok ugyanakkor az utóbbi időben komolyabb törekvést, hogy tisztábban tartsák a harangok környékét.

Tapasztaltam én is a kutatásaim során, hogy ég és föld a különbség a templomtornyok között. Van, ahol enni lehetne a harangszint padlójáról, és van, ahol vastag guanóréteg fedi a padlót vagy akár a harangot is. Minden torony külön világ. Más a megközelítése, a harang felfüggesztése, a működtetése, még a gondnok vagy a plébános hozzáállása is eltérő. Van, aki több, van, aki kevesebb gondot fordít rá. Többek között az egyik feladatunk az lenne, hogy felhívjuk az egyházközségek figyelmét arra, hogy az adott templomban, kápolnában, temetőben, haranglábon a harang milyen állapotban van, szükséges-e a felújítása. Ha igen, mi

segítséget tudunk nyújtani abban, hogy vállalkozásokat ajánlunk, akik harangfelújítással, harangöntéssel foglalkoznak.

Ha ilyen apróságokra odafigyelünk, talán lesz remény arra, hogy minél tovább megmarad egy-egy harang. És teljesen mindegy, hogy milyen vallási felekezethez tartozik. Az egyesületünk tagsága is változatos.

• Mondhatjuk, hogy ökumenikus?

Természetesen. Van római katolikus, református, evangélikus, görögkatolikus tagunk, tehát mindenféle felekezetűt szívesen látunk. A tagok között van lelkipásztor, van levéltáros, nem is egy. Van történész és muzeológus is. Az egyesület titkára például az Öntödei Múzeum egykori igazgatója, Csibi Kinga. Jóval fiatalabb nálam. Az ő vállán fog nyugodni jobbára az egész egyesület terhe, a mindennapi tevékenység, az ügyvitel, a kapcsolattartás a tagsággal. Vezetőségi tagunk még egy lelkes fiatalember, Fónad Bálint, akinek az érdeklődési köre és a munkája is a harangokhoz, azok felújításához kapcsolódik.

• Amikor az első világháborúban rengeteg harangot elvittek hadi célokra, akkor született egy felhívás az egri érseki hivataltól, valamelyik harangkedvelő pap kezdeményezésére, hogy ha már nem tudunk mit tenni, elviszik a harangokat, legalább őrizzük meg az emléküket úgy, hogy lejegyezzük az adataikat, mielőtt átadnánk őket a katonai hatóságnak.

Kovács Mihály jászfelsőszentgyörgyi plébános hívta fel erre 1915-ben az egyházmegye, illetve az ország keresztény felekezeteinek figyelmét. De voltak, akik csak azt írták válaszul, hogy van három harangjuk, és ezek közül ehhez vagy ahhoz ragaszkodnak. De hogy az elvitt harang hogyan nézett ki, azt a mai napig nem tudjuk.

•Most nem valószínű, hogy elviszik a harangokat. Miért fontos, hogy mégis meglegyenek ezek az adatok?

Először is azért fontos, mert ezek műtárgyak, iparművészeti alkotások. A harang kidolgozása, a domborművek megalkotása és maga a díszítés mind-mind olyan magas színvonalat képvisel, ami érdemessé teszi arra, hogy megőrizzük őket.

Az egyházközségeknek pedig a harang óriási emlék, kapcsolódási pont a múlthoz.

És hogy miért kell ezeket kutatni? Azért, mert nem tudjuk, milyen kincseink vannak. Országos felmérés nem készült soha. Egy-egy felekezet készített összeírásokat, de ezek sohasem voltak teljesek. Kellene tehát egy részletes adatbázis, amelyben minden fellelhető adat szerepel. Például az is, hogy ki szentelte fel a harangot. Ki szerezte? Ki öntötte? Miért öntötték? Hogyan zajlott a harangszentelés, harangmegáldás? Milyen szokásokat rögzítettek abban az időpontban a haranghoz vagy a templomhoz? Lejegyezni a hozzájuk fűződő legendákat.

Az egri Rókus kápolna harangja

 

Rengeteg mondát ismerünk a törökök elől kútba, mocsárba rejtett harangokról, és ott vannak az anekdoták. Ezek közül az egyik mulatságos eset: megtörtént, hogy a bodonyiak beharangoztak a tehéncsordának, mert azt hitték a porfelhőről, hogy búcsúsok jönnek Szentkútról. Tehát nagyon sok ilyen emlék van, amit érdemes kikutatni és egy kiadványban megjelentetni, hogy ezek a kutatási eredmények közkinccsé váljanak. És még egy dolog! A déli harangszó 2011-ben hungarikum lett, ez pedig még inkább felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy a harangok nemcsak mint fizikai tárgyak vannak jelen a Kárpát-medencében, hanem mint lelki, szakrális értékek, amelyek meghatározzák a mindennapi ember, főleg a keresztény ember életét.

• Olyan szenvedélyesen beszél a témáról, hogy szinte kedvem támad felcsapni harangkutatónak. Emlékszik, melyik volt az első harang a gyűjtőmunka során?

Emlékszem, 2010 őszén a fiam iskolai kirándulásán mint kísérő vettem részt Szilvásváradon. Helyi vezetőnk, Regős József ősrégészeti foglalkozást tartott az osztálynak a református kerektemplom melletti kertben. Utána bemutatta a templomot, és megemlítette a haranglábon levő harangot, melyről elmondta, hogy a helyiek középkorinak vélik, és hogy a harang palástján kéttenyérnyi nagyságú címer látható, de nem tudják, hogy kié.

Felajánlottam, hogy kikutatom a címer tulajdonosát. A címert birtokló dolhai és petrovai Petrovay családot pár hét alatt megtaláltam, de a harangot megrendelő családtag, Petrovay János tiszttartó megtalálása már majdnem fél év kutatásba tellett. Kiderült, hogy áttért a protestáns vallásra, és ennek emlékére öntette Hollederer Józseffel Egerben 1870-ben ezt a hetvenöt kilós harangot. Ez volt az első kutatásom, és már ennek során is annyi harangokkal kapcsolatos anyag gyűlt össze, amit nem akartam sutba dobni, így tovább folytattam a kutatásaimat.

 

Nyitókép: Az egri református templom harangfelmérése 2011-ben