Találkozhatunk a szegedi utcasarkokon a Hozsanna ima- és énekeskönyvvel, a Szunyogh Xavér, Schütz Antal, Sík Sándor, Prohászka Ottokár, Bangha Béla, Czapik Gyula vagy Jandik József neve alatt megjelent imakönyvekkel, néha arannyal nyomott csontkötésben vagy egyszerű kemény kötésben, sőt újabban a Daloljunk az Úrnak című ifjúsági énekgyűjtemény is felbukkant.

Vannak, akik, bár nem hívők, nem is tartoznak semmilyen egyházközséghez, a rokonaiktól rájuk maradt régi vallási irodalmat mégsem akarnák a kukába dobni, inkább behozzák a plébániára „ezeket a régi kacatokat”. Néhányat fellapoztam, és a régi bibliákhoz hasonlóan volt bennük pár üresen hagyott lap, rajtuk bejegyzés születésekről, házasságkötésről vagy az egykori rokonok nevével, akik a könyvvel együtt szintén a kukába vagy plébániai raktárba kerülnek. Nem akarjuk őrizni ezeket a könyveket a lakásunkban, a gyerekeinket nem érdekli, az unokák pedig mást olvasnak – mondják.

Tudom, az internet átrendezte az olvasási szokásokat, a könyvek jó része a világhálón is elérhető már. De valami tiltakozik bennem az ellen, hogy ezeket a spirituális és kulturális relikviákat eltávolítsuk a környezetünkből. Talán arról is szól ez a történet, hogy

nem akarunk imádkozni, idegenkedünk a régi imák nyelvezetétől, alázatos, hívő szemléletétől.

Szeretnék megemlékezni egy kicsiny imakönyvről, amelyet a szerző neve alatt nem találnak könyvtári katalógusokban, vagy ha igen, akkor Sík Sándoré alatt, aki több imakönyvet is írt, némelyiket Schütz Antallal együtt, másokat saját nevén középiskolás fiúknak, mert akkoriban a tanítás és nevelés része volt az imádságra tanítás és nevelés is.

Ismeretlen szerző imakönyve az 1860-as évekből (forrás: Public domain, Wikimedia Commons)

 

Ez a csaknem ezeroldalas bibliofil papírra nyomott Dicsőség, Békesség című könyvecske, amely a katonáknak nyomtatott imakönyvek méretét utánozta, hogy zubbonyzsebbe lehessen tenni, nem mástól, mint

Radnóti Miklóstól származik, aki felesége, Fanni naplója szerint Sík Sándortól kapta ezt a megbízatást,

röviddel azután, hogy a szegedi bíróság istengyalázás vádjával (másodfokon felfüggesztett) fogházbüntetésre ítélte Arckép és a Pirul a naptól már az őszi bogyó című versei miatt. „Sík felhívta Miket: hivatalosan keresse fel, munkát akar adni. Hát kiderült, hogy egy rábízott imakönyvet kellene MIK-nek megírni, illetve átírni egy régi-régi alapkönyv után, régi magyar nyelvből.

Furcsa, mosolyogtató feladat: MIK írja a katolikus imakönyvet. De nagyon szép és neki való

tulajdonképpen.” Előzőleg a budapesti ügyészség „szemérem elleni vétség” és „vallás elleni kihágás” címén elkoboztatta a költő második, Újmódi pásztorok éneke című verseskötetét, és a fellelhető példányok, valamint a kézirat elkobzása céljából házkutatást rendelt el a szerzőnél és a kiadónál. Radnóti a büntetőügyben benyújtott fellebbezéséhez mellékelte Sík Sándor levelét is, aki megvédte tanítványát a vallásgyalázás vádja ellen.

Sik Sándor szegedi dolgozószobájában 1936-ban. (fotó: Witzenetz Márton, Képes Krónika 51-52. szám)

 

A költő többek között a régi Pray-kódex imájának nyelvezetét magyarította, de a nagyközönség elé tárta Ludwig van Beethoven (1770–1827) imáját is, amely így hangzik: „Ó Te, vezesd szellememet, ó ragadd ki ebből a nyomasztó érzésből,

ragadd el művészeteddel, hogy félelem nélkül, tüzes lelkülettel törekedjék felfelé, mert egyedül Te vagy, aki tudsz, egyedül Te vagy, aki ihletet adhatsz.”

Vagy Dante Alighieri (1265–1321) Isteni színjátékából Szent Bernát Szűz Máriához fohászkodó imáját (XXXIII. 1.): „Szűzanya, leánya saját fiadnak, aki alázatosabb és felségesebb vagy minden teremtménynél, Isten örökkévaló elhatározásának előre meghatározott célja: Te vagy az, akiben az emberi természet annyira megnemesedett, hogy teremtője nem átallott belőled venni alakot. A szeretet lobogó fáklyája vagy a mennyben, a halandók számára pedig örök, eleven forrása a reménységnek.”

Lope de Vega spanyol költő (1562–1655) a kiábrándult ember imáját fogalmazza meg: „A megismerés utáni vágy, minden ösztönöknek e legkielégíthetetlenebbje oly sok éven át hajszolt, pihenéstelenül a tudomány és a művészet szolgálatában. Hol a gyümölcse és jutalma mind e fáradozásnak? Amit igazságnak tartottam, most már látom, agyrém volt. Ami fényesnek látszott, most szomorú ködként tűnik fel – üresen maradt a szívem szeretetben és hitben szegényen. Ó, minden tudásnak hiúsága!”

Morus Tamásnak (1478–1535), VIII. Henrik angol király vértanú lordkancellárjának kultusza elég korán kialakult Esztergomban. A kötetben közölt imát Morus a börtönben, halála előtt fogalmazta: „Add meg a kegyelmet, én Jóságos Uram, hogy megvessem a világot,

szilárdan rád szegezve tartsam lelkemet, és ne igazodjam ama szél után, amely emberi szájból jő.

Add kegyelmedet, hogy békességben legyek egyedül Istennel. Ne vágyódjam társaság után. Ne akarjam hallani a világi dolgokat, szeressem a magányosság csendjét.”

Említésre méltó Kolumbusz Kristóf imája is: „A mi Urunk az, aki nekem helyes gondolatot ad, aki segítségével mellettem áll, hogy munkámat jó végre vihessem, mert jól tudom, szilárd meggyőződésem, és e meggyőződéshez kétségeknek lehelete sem fér, hogy mindent az isteni fenség munkál, ami jó, hogy a bűnön kívül minden jó, és hogy semmiféle gondolat, semmiféle ítélet nem adatik felülről való hozzájárulás nélkül…”

Dugonics András (1740–1818) szegedi piarista tanár, a reformkor kiemelkedő alakja imájából még nem a II. vatikáni zsinat vallási megbékülésre hajló szelleme árad, hanem keresztény harcosság: „Könyörülj, ó irgalmas Atya az egész világon, töltsd be azt hittel és tudománnyal. A hittől elpártolt nemzetségeket fordítsd az igazságnak ismeretére. A mohamedánokat, az eretnekeket, a hittől elszakadt bálványimádókat…”

Radnóti Miklós 1930-ban Szegeden (forrás: Public domain, via Wikimedia Commons)

 

Kölcsey Ferenc református hite ellenére is helyet kapott a katolikus imakönyvben. Tőle természetesen a Himnusz olvasható, mert Radnóti tudta, csak egyetlen európai nemzetnek, a magyarnak zsoltárparafrázis a himnusza.

Radnóti a bori lágerbe két könyvet vitt magával: Arany János összes költeményét és a Dicsőség, Békesség imakönyvet.

Mert minél nyomorúságosabbak voltak az életfeltételei, annál nagyobb szüksége volt lelki táplálékra. Amikor a felesége, Fanni, kereste őt, csak azokat a híradásokat tartotta hitelesnek Miklós hollétéről, amelyek arról szóltak, hogy nála van a Dicsőség, Békesség imakönyv, ami azt jelenti, nem inge alá rejtve mentette, hanem használta akkor is, amikor tetvek között, sortól sorig araszolgatva írt. Mert ilyenkor is a mélységből Istenhez kiáltott.

Már Ady Endre is észlelte a Menekülés az Úrhoz című versében, hogy

„megszakadt szép imádkozásunk”,

de akkor még nem dobták kukába az imakönyveket, s vele a könyv hátulján megbúvó családi adatokat születésről, halálról és házasságkötésekről.

Naponta utazom villamossal, az utasok több mint fele Facebookot olvas, vagy az About You online divatlap képeit nézegeti, esetleg sudokut játszik az utazás alatt. Valószínűleg senkinek nem tűnik fel, hogy

telefonomról, sok más paphoz hasonlóan, a zsolozsma imaóráját mondom. De azért a családi imakönyveket sem dobom a kukába.

Az öregbetűs imakönyv lapjai beszakadtak, még érzem rajta nagyanyám illatát, aki este és reggel a Kurszk könyékén elföldelt nagyapámért imádkozik, enyhíteni a fájdalmat, és imában összekötni az élőket a holtakkal. Őt még sikeresen tanították imádkozni. Ne dobjuk a kukába lelkünket!

 

Nyitókép: XV. századi flamand kéziratos imakönyv (forrás: Miniaturists of the final flowering of the Ghent-Bruges school of Flemish illumination (see Rothschild Prayerbook), Public domain, Wikimedia Commons)