Evangélikusként otthon lehettem a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Nemcsak azért, mert kisebbik lányunk a Kodály Kórusiskola diákjaként – heteken át készülve ezekre az alkalmakra – minden áldott nap énekelt a kórusban, hanem azért is, mert a mindig igényesen összeállított liturgia közös istentiszteleti hagyományainkat tükrözte. A gregorián dallamok és a népénekek mellett felcsendült sok taizéi dallam is, de a záró istentiszteleten protestáns korált is énekeltünk: „Grosser Gott wir loben dich”, ami rendszeresen felhangzik a protestáns templomokban „Nagy Úristen dicsérünk” kezdettel. Nagyon örülök, hogy a hét közepén eljutottam a Szent István-bazilikába, amikor a bizánci liturgia gazdagságát ismerhettük meg.
Sokat jelentett a szír pátriárka jelenléte, aki egy sokat szenvedett nép kiemelkedő egyházi vezetőjeként vezette a liturgiát.
Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka személyében pedig legmagasabb szinten képviseltette magát az ortodox egyház. Őt hallgatva II. János Pál pápa mondása jutott eszembe, aki azt hangsúlyozta, hogy az egyháznak két tüdővel kell lélegeznie, vagyis a nyugati és a keleti hagyomány egyaránt fontos.
Sokat jelentettek számomra a Hungexpo területén szervezett programok a misékkel, a tanúságtételekkel és tematikus megszólalásokkal. Itt egyebek mellett a világiak egyházban betöltött szerepét is megtapasztalhattuk. A számos koncert közül azért emelem ki a Kaláka Széll Kálmán téri műsorát, mert ott a közönség hangosan és tiszta szívből énekelte Lackfi Jánosnak Gryllus Dániel által megzenésített versét, amely nagyon komoly tanítást ad az Eucharisztiáról, az Úrvacsoráról. A katolikus költő és az evangélikus zenész igazán jó összhangot teremtett. Mi, evangélikusok az ökumené jegyében csatlakoztunk a magunk úrvacsorai évével az eucharisztikus kongresszushoz. Budapesten a Deák téri Evangélikus Országos Múzeumban Beer Miklós püspök testvéremmel együtt nyitottunk meg egy olyan időszaki kiállítást, amely az úrvacsora képzőművészeti ábrázolásait jeleníti meg. Nagyon örültem a Szent István Könyvhétnek, az egyházi kiadók egymás mellett, az ökumené jegyében felállított sátrainak. Örülök, hogy a NEK során mutatták be a Sajgó Szabolcs jezsuita atya életétről szóló interjúkötetet, amelyhez előszót írhattam. Esztergomban kiemelkedő teológiai konferencia előzte meg a kongresszust, itt evangélikus részről Hafenscher Károly professzor mutatta be a nem katolikus egyházak úrvacsorai tanítását és gyakorlatát.
Fontos üzenetet látok abban, hogy a kongresszushoz kapcsolódóan a szegényeket és a rászorulókat igazán testvéri módon vendégelték meg.
Örömmel készültem a Ferenc pápával való személyes találkozóra. Örült a szívem, hogy a pápa beszéde elején arra a néhány hónappal ezelőtti pannonhalmi találkozóra utalt, amelyen Kurt Koch bíboros, a vatikáni egységtitkárság elnöke jelenlétében igazán komoly ökumenikus találkozón lehettünk együtt. Ezt a találkozót is a hamisítatlan Ferenc pápai közvetlenség és derű jellemezte. „Nem vagyok már 15 éves” – mondta szinte bocsánatkérőleg, hogy ülve beszélt hozzánk. Utána azután, olykor kissé bicegve, de bámulatos önfegyelemmel és szellemi frissességgel megtartott egy csaknem háromórás zárómisét… Fontos üzenetet volt abban, amit a záró alkalmat megelőző személyes találkozás során nekünk, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa reprezentánsainak és a zsidó testvéreknek mondott. Utalt a meredek és olykor rögös közös útra, az ábrahámi örökségre, amely mások befogadására és segítésére is kötelez minket. „Ebben az országban nektek, akik a többséget alkotó vallásokat képviselitek, az a feladatotok, hogy olyanok legyenek a körülmények, hogy mindenkinek a vallásszabadságát tiszteletben tartsák és segítsék.” A zárómise elején is hangot adott annak, hogy gyűlölet helyett a vallási türelmet kell képviselnünk.
Ferenc pápának a Hősök terén elmondott homíliája színtiszta evangélium volt.
Azt a kérdést tette fel, hogy hatalommal rendelkező messiást akarunk-e, vagy a kereszt Krisztusát.
Ebben az üzenetben a lutheri „theologia crucis” tanítását véltem felfedezni. Mindezt eucharisztikus kontextusba helyezte, amikor Jézusról, mint megtört kenyérről szólt, illetve a keresztre szögezett szeretetről beszélt. „Milyen törékeny az Isten!” – mondta. Lehet ma ennél relevánsabb krisztológiai tanítást adni? Ebből következik, folytatta, hogy a Krisztust követő embernek nem a földi sikereket kell ostromolni, adott esetben a világi hatalmakhoz dörgölőzve, hanem akár hátra is kell lépni, hogy más is érvényesüljön. Az Eucharisztia arra int, hogy odaforduljunk testvéreinkhez. A homília végén ismét a keresztre utalt, mondván, ne elégedjünk meg olyan hittel, amely csak szertartásokból áll, hanem vállaljuk akár a szenvedést is.
A kongresszus lezárásaként igen komoly tanítást adott Piero Marini címzetes érsek, a NEK pápai bizottságának elnöke is. A „nyitott kapuk egyházáról” szólt, majd az eucharisztikus kultúrát úgy jellemezte, hogy az az Úr szegényeihez való odafordulást jelenti. „Legyetek nagylelkűek az ökumenikus párbeszédben” – helyezte mindannyiunk szívére. Csoda, hogy otthon voltam ezen az alkalmon?
