A nagyböjtre, a közelgő feltámadásra gondolva Mit tudunk a torinói lepelről? címmel tartotta meg előadás-sorozatának következő részét Langer Róbert, a Péterfy Sándor Utcai Kórház Sebészeti Osztályának vezetője. A transzplantáció nemzetközi szaktekintélye mondandójának végén kijelentette: az bizonyos, hogy

a gyolcsvászon egykor egy Krisztus halálának és feltámadásának idején kereszthalált szenvedett embert takart. Aki akár lehetett Jézus Krisztus is.

Langer professzor ismert festmények reprodukcióival és saját fotóival is illusztrált előadásának elején hangsúlyozta, hogy mondandójában a tudományos szempontok lesznek a mérvadók, hipotézise szerint a sokat vizsgált, vitákat kiváltó, a Szentszék tulajdonában lévő textília Jézus testét boríthatta. Az orvos feltételezésének alátámasztására részletesen végighaladt a nagycsütörtöki, az utolsó vacsora utáni eseményektől egészen a kereszthalálig, és egy átlagos ember fizikai, testi tulajdonságait figyelembe véve állapította meg, miért is halt meg viszonylag hamar, három-négy óra leforgása alatt Krisztus a keresztfán.

Langer doktor szerint Jézus fizikai állapotát bizonyára erősen befolyásolta, hogy csütörtöktől a haláláig több mint harminc órán át nem alhatott. Kitért az orvos a Szent Lukács evangéliumában leírt,

az erős stressz okozta vérrel verejtékezésre,

amelyet az orvosi szakma haematohydrosis néven emleget. Mind a négy evangélium szól arról, hogy Jézust a főpap szolgái bántalmazták, megverték, ököllel az arcába ütöttek. Ennek következtében a bal oldali járomcsontnál keletkező sérülés nyoma pedig jól látszik a leplen lévő arc lenyomatán is.

Langer Róbert professzor (a szerző felvétele)

 

Langer Róbert ezután a megostorozás sebeiről beszélt, amit feltételezhetően a „háromágú macskával”, a fémhorgokban végződő korbáccsal ketten hajtottak végre. A harminckilenc csapás háromszor ennyi sebet okozhatott, mindezt Mel Gibson híres filmjének egyik kockájával is illusztrálta a professzor. A töviskoszorú okozta sebekről az előadó megállapította, hogy

a kimerültség, a nyílt sebek és a vérveszteség mellett kiszáradásos sokk jelentkezhetett Jézusnál.

Ilyen állapotban kötözték aztán vállára a „patibulumot”, a keresztfa vízszintes alkotóelemét, ami a kutatások szerint harmincöt–ötven kilót is nyomhatott.

Innentől az előadó a katolikus egyház keresztútstációi szerint haladva beszélt a szenvedéstörténetről:

Cirenei Simon szerepéről és Veronika kendőjéről, amiről hat másolat is készült a középkorban.

Ismertette a három elesés hátterét adó kimerültséget, majd a keresztre szögezés módját is. Kitért a tizennyolc-húsz centiméteres szögekre, amelyeket a csuklócsontok közötti, úgynevezett Destot-nyíláson vezettek át a profi hóhérok. Szó volt a kereszt függőleges részén, a „stipesen” lévő lábtámasz szerepéről, ami lehetővé tette az elítélt légzésének megkönnyítését. Jézus epével, ecettel, mirhával kevert borral való, az evangéliumokban is szereplő megitatása mögött a professzor szerint inkább a fájdalomcsillapítási szándék állhatott.

Az orvos ismertette a keresztre feszítettek halálát kiváltó folyamatokat is. A mellkasban felgyülemlő víz miatt egyre kisebb lesz a tüdő légzőfelülete, beáll az „asphyxia”, a fulladásos állapot. Így az elítéltnek a stipeshez rögzített lábával fel kell nyomnia magát a lógó helyzetéből, hogy levegőt tudjon venni. Amikor erre már nincs ereje, akkor megfullad, vagy előtte eltörik a lábszárát, mint a Krisztus két oldalára felfeszített latroknak. Jézus Krisztus a professzor számítása szerint körülbelül harminckét órás szenvedés után halt meg, a katona lándzsája pedig az asphyxia miatt a tüdőben felgyülemlő vizenyőnek is utat nyitott.

Secondo Pia hobbifotós negatívján egy emberi arc vált kivehetővé (Wikipédia)

 

A keresztről való levétel után kap szerepet a lepel. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy János evangélista szerint a testet fűszerekkel együtt gyolcsruhába teszik, mert

a közelgő sabbat miatt nincs idő a megmosására és zsidó szokás szerinti felöltöztetésére. Így kerülhetett a rengeteg vérnyom a lepelre,

és azért indultak húsvét hajnalán a sírhoz az asszonyok, hogy a megmosás és megkenés műveletét elvégezzék. A Torinóban őrzött lepel 436 cm hosszú, 110 cm széles és 0,34 milliméter vastag, halszálkás szövésű anyag, amit a feltételezések szerint Mária Magdolna, esetleg egy szolga vihetett el az üres sírból.

Edesszai Agbar a lepellel (Wikipédia)

 

Az előadáson ezután végigkövethettük a lepel útját egészen Torinóig. Az ereklye a szíriai Edesszában bukkant fel 525-ben, egy áradás után a város falából került elő. Már ekkor csodatévő erőt tulajdonítanak neki, a várost ostromló ellenség, majd a terjeszkedő iszlám ellen „vetik be”, végül 938-ban kerül mohamedán kézre. 942-ben már Bizáncban van, annak 1204-es velenceiek általi kifosztása után a francia templomos lovagok tulajdonába jut. 1353-ban Geoffroi de Charny, a kor egyik legnevesebb lovagja birtokolta. 1502-ig Franciaország ad otthont neki, majd egy csere révén, már ezüstládában a savoyai hercegekhez, a későbbi olasz uralkodócsaládhoz kerül.

A lepel negatív képe (Wikipédia)

 

1532-ben, egy tűzvész nyomán megsérül, Langer professzor szerint a láda ezüstlemezeit összefogó, megolvadt ón égetheti meg. Az előadó itt említette meg, hogy a II. világháború során

az ereklyéket szenvedélyesen gyűjtő Hitler is meg akarta szerezni.

1972-ben a leplet megpróbálták felgyújtani, 1983-ban aztán a Szentszék lesz a tulajdonosa, és 1997-ben, egy újabb tűzvészben kerül ismét veszélybe. Le is ég a torinói Szent János-székesegyház kápolnája, de a lepel akkor éppen nincsen a helyén, így menekül meg.

Az előadó ezután részletesen ismertette a lepel kutatásának eddigi állomásait is az első, még az 1800-as évek végén történő lefényképezésétől egészen az 1988-ban Zürichben, Oxfordban és Arizonában párhuzamosan elvégzett C14-es kormeghatározásig. A vizsgálat egybehangzóan

1200 és 1304 közé teszi a textília korát, de Langer doktor úgy tudja, hogy a minta a megégett részhez közelről származott, ami meghamisíthatja az eredményt.

A professzor szerint bebizonyosodott, hogy tévedés volt az a feltételezés is, hogy festették a leplet, megpróbálván azt hamisítani.

Az alakot kirajzoló vér AB vércsoportú, amely különösen gyakori a Közel-Keleten.

Több szakértő szerint a leplet egy igen intenzív, talán neutronsugárzás érhette, ez hozhatta létre a leplen látható rajzolatot. A pollenvizsgálat a keresztre feszítés idején Jeruzsálem környékén nyíló virágok pollenjeit találta meg, a vérnyomok az előadó szerint is teljesen megfeleltethetők Jézus Krisztus ama időszak alatt szerzett sebeinek. No és a lepedő anyaga és szövési technikája is megfelel az I. századi palesztinai szokásoknak.

Langer Róbert az előadását végül a lepel előtt imádkozó

Szent II. János Pál fényképével zárta, aki valódinak fogadta el az ereklyét.

A professzor egy kérdésre válaszolva, összegzésként elmondta a bevezetőben is leírtakat. Vagyis a lepellel egy akkor és ott kereszthalált szenvedett ember volt betakarva, aki akár Jézus Krisztus is lehetett. És a többi már az előadó szerint is csak hit kérdése.

 

Nyitókép: 436 centiméter hosszú és 110 centiméter széles, halszálkamintásan szőtt lenvászon lepel (Wikipédia)