A pásztorok dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak… (Lk 2,20)
Mit láttak? Jászolban fekvő kisgyermeket. Újszülöttet. Az élet jelét. És hallották a szózatot: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön…
Hiánycikk a béke. Hiányzik a béke belőlem, belőlünk, családunkban, családunkból, népünkből, nemzetünkből, Európából, az egész földkerekségről.
Egyszeri és megismételhetetlen életű emberek lakják ezt a földet. Akiknek egyformán joguk van ahhoz, hogy legyen mit enniük, hogy legyen ruhájuk, lakóhelyük, biztos megélhetésük. Joguk van ahhoz, hogy saját hazájuk legyen, hogy saját otthonuk legyen. Hogy békében és nyugalomban éljenek.
A pásztorok élménye: az ijedtség, riadalom, majd a biztató hang: Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek!
Ez az örömhír nem csak a betlehemi pásztoroknak szól. Mindannyiunkhoz, az egész világnak. Hogy legyen már végre béke a földön. Mert – ahogy Babits fogalmaz –
„hogy elég! hogy elég!
elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!”
Úgy látszik, hogy az emberi béketörekvések csődöt mondanak. Csúcstalálkozók, ahol politikusok vitatkoznak és képtelenek meggyőzni egymást arról, hogy mindenkié ez a föld, ez a teremtett világ. Békemozgalmak, hol ilyen, hol olyan színben: láttunk már vöröset, látunk most zöldet, de nem látjuk, nem tapasztaljuk, hogy valóban testvér lenne minden ember.
„Az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon” – olvassuk az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata bevezetőjében 1948 óta…
Krisztus mindenki számára megszületett. Azért, hogy békét hozzon a földre. Azért, hogy a széteső világot egyetlen családdá formálja, amelyben minden ember ugyanannak az Atyának a gyermeke.
... nem mi vagyunk a korlátlan urai ennek a világnak. (A szerző felvételei)
Vajon lehetséges-e békét teremteni a földön úgy, hogy nem ismerjük el, hogy nem mi vagyunk a korlátlan urai ennek a világnak?
Ismerős a mondás: „Ha békét akarsz, készülj a háborúra!” – (Si vis pacem, para bellum.) Furcsa ellentmondás. Fegyverkezési verseny, őrületes tempóban, hogy katonai egyensúly legyen a nagyhatalmak között. A világ legjobb üzletének számít még ma is a fegyverkereskedelem: pusztításra, életek kioltására készített fegyverek gyártása és eladása. Mondhatná valaki, hogy ennek köszönhetjük a mindennapokban is használt, egyre tökéletesebb technikai eszközeinket. Csak az a kérdés, boldogabb lett-e ettől a világ?
„A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogadta be” – halljuk ebben az időszakban többször is János evangéliumának bevezetését. (Jn 1,5) Kitől függ, hogy befogadjuk-e a világosságot?
Ki akadályoz meg bennünket abban, hogy megnyíljunk a számunkra is felragyogó fény, az élet fénye előtt?
Magunkat űzzük ki a Paradicsomból. Abból a rendezett világból, amelyben mindennek megvolt a maga helye. Ahol minden az volt, aminek megteremtette az Isten. Ha a Teremtő helyébe lépünk, és úgy gondoljuk, hogy szabadságunkban áll átalakítani a természet rendjét, önmagunkat büntetjük meg. Ha szerintünk nincs helye Istennek ebben a világban, üressé válik a világ. És nekünk sem lesz helyünk ebben a békétlen világban.
Mit hoz a holnap? – szoktuk kérdezni. Lesz-e másként? Emberibbé válhat-e ez a világ? Karácsony üzenete kell, hogy velünk maradjon egész életünkben.
Velünk az Isten! Ő velünk akar lenni. Mi pedig önteltségünkben úgy gondoljuk, hogy nincs szükségünk arra, hogy betérjen hozzánk.
Világunk anómiában szenved: nem tudunk közösen elfogadni mértéket, amelyhez igazodnánk.
Mindenki öntörvényű kíván lenni, lázasan keresi saját boldogságát. S elfeledjük, hogy akkor leszünk boldogok, ha van bátorságunk önmagunkból adni másoknak. Akkor lesz békesség bennünk és a világban, ha nem öljük ki magunkból és másokból az eredendően bennünk lévő vágyat az igazi teljesség iránt.
Jézus születésekor a pásztorok a békesség örömhírét hallották. Jézus tanítványait ezzel az örömhírrel küldi a világba: menjetek, s ha betértek egy házba, mondjátok, békesség ennek a háznak!
Békességet hagyok rátok, mondja. Az én békémet adom nektek. Nem úgy, ahogyan a világ adja, adom én nektek. (Jn 14,27)
Mikor lesz béke ebben a világban?
Egy karikatúrát láttam:
Ki akar változást? – Mindenki feltartja a kezét. Ki akar változni? – Senki nem emeli föl a kezét.
Akkor lesz béke ebben a világban, ha komolyan veszem a jézusi felszólítást: Térjetek meg! (Vö. Mk 1,15) S nem arra várok, hogy mások megváltozzanak, hanem magam veszem a bátorságot, kitárom a szívemet, hagyom, hogy felragyogjon bennem a Világ Világossága. És megváltoztatom az életemet. Nem újévi fogadkozásként, hanem azért, mert Krisztus számomra is, bennem is megszületett.
